Szexbotránytól visszhangzik a K-Pop szcéna

2019.03.13. 17:33, Gaines

seungri.jpg

A dél-koreai popzene két sikeres sztárja is abbahagyja a zenélést, miután azzal vádolják őket, hogy prostituáltakat futtattak potenciális befektetőknek, és titokban rögzített szexvideókat terjesztettek.

A hét elején kirobbant botrány első főszereplője a Seungri művésznéven ismert Li Szunghjon, aki a YG menedzsment égisze alatt működő, 2006-os bemutatkozása óta 140 millió lemezt eladó Big Bang fiúbandát erősíti, vagyis erősítette eddig a hétig. A BBC beszámolója szerint Seungrit még februárban kérdezte ki először a rendőrség, amikor azzal vádolták, hogy az általa vezetett Burning Sun nevű szórakozóhelyen kábítószert terjesztenek, és szexuális zaklatások történnek a klubban. Seungri ezen kívül állítólag nőket szerzett saját cége, a szórakoztató- és vendéglátóipari érdekeltségeit tömörítő Yuri Holdings lehetséges befektetői számára több szöuli klubban. Fontos adalék, hogy Dél-Koreában törvény tiltja a prostitúciót.

A vádak szerint Seungri chatbeszélgetésekben és sms-ekben ösztökélte arra az egyik alkalmazottját, hogy szervezze meg az ügyfelei és a prostituáltak közötti légyottokat – ezek közül a beszélgetések közül többet nyilvánosságra hoztak –, valamint rajta volt egy csoportos beszélgetésen, amelyen titokban, a résztvevő nők engedélye nélkül, rejtett kamerával felvett szexvideókat osztottak meg. A 28 éves popsztár az Instagramján jelentette be, hogy a botrány miatt visszavonul, és lemondta tavaszi szólóturnéját, a vádakat ugyanakkor tagadja.

KIS K-POP GYORSTALPALÓ

Itt lép be a képbe Csong Dzsunjong, a vádak szerint ugyanis ő rögzítette a szóban forgó, 10 vagy még több nőt érintő szexvideókat. A 30 éves K-pop sztár szintén visszavonult, lemondta tévés és zenei munkáit, s egyben beismerte, valóban ő vette fel a videókat. „A beleegyezésük nélkül filmeztem le ezeket a nőket, majd a felvételeket megosztottam egy chatszobában, és e közben semmi különösebb bűntudatot nem éreztem” – nyilatkozta kedd délután. „Életem hátralévő részében vezekelni fogok erkölcstelen és törvénybe ütköző bűncselekményeimért.” Csong kijelentette, együttműködik a hatóságokkal, akik várhatóan csütörtökön hallgatják ki.

jungjoonyoung.png

Nem ez az első eset, hogy engedély nélküli szexvideó rögzítésével vádolták meg Csong Dzsunjongot, 2016-ban egy volt barátnője jelentette fel, bár később visszavonta a vádakat; az énekes-dalszerző akkor azt állította, hogy a nő beleegyezett a felvétel elkészítésébe. A Big Bang fiúbanda egyes tagjai ugyancsak keveredtek már botrányba: 2011-ben a fő zeneszerző, a Forbes magazin által az ázsiai szórakoztatóipar és sport legbefolyásosabb 30 év alatti sztárjának kikiálttot G-Dragon ellen füvezés vádjával indult nyomozás – a marihuána fogyasztása illegális Dél-Koreában –, T.O.P.-t pedig 2017-ben 10 hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték ugyanezért.

A YG Entertainment részvényei hétfőn, Seungri bejelentése napján 15,6 százalékot zuhantak, és a hírek megosztották a közvéleményt. „Annyira szégyellem magam, amiért az elmúlt tíz évben a rajongód voltam” – válaszolt Seungri Instagram-bejegyzésére egy kommentelő. „Soha nem fogunk lemondani rólad!” – biztosította támogatásáról egy másik rajongója.

https://recorder.blog.hu/2019/03/13/szexbotranytol_visszhangzik_a_k-pop_szcena
Szexbotránytól visszhangzik a K-Pop szcéna
süti beállítások módosítása