Meghalt James Ingram

2019.01.30. 17:40, Gaines

james-ingram.jpg

A kétszeres Grammy-díjas amerikai r&b énekes 66 éves korában hunyt el, a halálhírt a Twitteren osztotta meg barátja, Debbie Allen színésznő.

James Ingram neve önmagában talán nem olyan ismert a nagyközönség előtt, pedig a nyolcvanas és kilencvenes évek egyik meghatározó r&b sztárja volt. Az akroni születésű Ingram sessionzenészként billentyűzött és énekelt Los Angelesben, tagja volt a Revelation Funk nevű csapatnak, majd 1981-ben Quincy Jones meghallotta az egyik demófelvételét, és felkérte, hogy énekeljen a The Dude című albumán; a One Hundred Ways és a Just Once című dalokban nyújtott teljesítményéért három Grammy-díjra jelölték Ingramet, és őt is szavazták meg az év legjobb férfi R&B énekesének a díjátadón. Első szólólemezét két évvel később, 1983-ban adta ki It’s Your Night címmel; második Grammy-díját Michael McDonalddal közös duettjéért, a Yah Mo B There-ért kapta erről a lemezről. Oscarra kétszer jelölték, 1993-ban a Beethoven 2. betétdaláért, majd a rá következő évben a Juniorhoz szerzett számáért.

Ingram először 1982-ben került fel a slágerlisták élére a Baby, Come to Me című duettel, mely Patti Austin albumán szerepelt, ekkora sikert legközelebb csak 1990-ben tudott elérni az I Don’t Have The Hearttal. Utolsó szólólemeze, a Stand (In The Light) 2008-ban jelent meg, előtte tizenöt évig nem adott ki saját anyagot. Más előadóknak is szerzett azonban dalokat: dolgozott Ray Charlesszal, George Bensonnal, a Pointer Sistersszel, és Quincy Jonesszal közösen jegyzik Michael Jackson P. Y. T. (Pretty Young Thing) című slágerét a Thrillerről. Jones így emlékezett meg kollégájáról: „Nincsenek szavak, amik kellően kifejezhetnék, mennyire fáj az én kisöcsém, James Ingram elvesztésének híre. Érzelemdús hangja, akár a whisky, egész egyszerűen varázslatos volt. Nincs hozzá fogható, most és mindörökké.”

Címkék: gyász james ingram
https://recorder.blog.hu/2019/01/30/meghalt_james_ingram
Meghalt James Ingram
süti beállítások módosítása