"Itt vesszük fel a zenéket, és én itt alszom" - pHLaT-interjú

pHLaT a Mulató Aztékok tagjaként és szólóban is igen erős lemezeket adott ki 2018-ban. Dalszövegeiből vett részletek alapján beszélgettünk személyességről, elvontságról, a magyar underground hip-hop helyzetéről, Nietzschéről és Balzacról. A Mulató Aztékok 11-én, pénteken lép fel a Gólyában.

„Minden verze sommás hasonmásom / sok kicsi én / általuk a lényegem mazsolázom” (Másképp nem történhetett). Mennyire önéletrajziak a szövegeid?

Teljesen magamat írom. Azóta tudom ezt csinálni, azóta halad előre ez az egész, amióta ezt eldöntöttem.

Hogy jött ez a döntés?

12 éves korom óta írok szövegeket, kisebb-nagyobb szünetekkel,  de valahogy mindig elégedetlen voltam azzal, amit éppen csináltam. 25 éves koromtól pedig volt egy négyéves kapcsolatom, amikor teljesen elengedtem az egészet. Ez egy olyan majomszeretetes, összenövős kapcsolat volt, amiből ki kellett jönni, önhibánkon kívül más irányba vitt mindkettőnket, mint amerre amúgy kinek-kinek menni kellett, de addigra már mindkettőnknek magából kellett egy darabot kiszakítania. Ez megtörtént, és ezután eldöntöttem, hogy nem leszek az, aki csak álmodozik, és aki nem tudja megfogalmazni. Ott volt bennem, hogy ezt vagy 300%-osan csinálom, vagy elfelejtem egy életre – de egy depressziós, másokat piszkáló valaki lennék, ha úgy élném le az életemet, hogy nem csináltam meg, amit kellett volna. Ráadásul akkor már volt bennem 4-5 év call centerezés, ez a megalázó, értelmetlen és semmiféle perspektívát nem kínáló munka.

29-30 éves voltam, amikor elkezdtem komolyan venni ezt az egészet. Azóta haladok arra, amerre haladni szeretnék. Mivel személyes ez az egész, mindig van téma. Összefüggéseket folyamatosan felismer az ember, és mindből lehet szöveget írni. Általában úgy íródik a szöveg, hogy van egy megállapítás vagy leírás, ami pontos, amiből nem lehet elvenni és nem lehet hozzáadni, és az görgeti magát tovább.

„Az asztal terítve áll kézirathalmok közt / mint egy zilált hivatalnokot / az MC-t találod amint szilánkokból teremt új világot” (Hasonmás) Ez a munkamódszered?

Igen, tornyosulnak a fecnik, a füzetek, és amiben letisztázom, az is öt füzet. Havonta két-három napra leülök, és minden erőmmel ezeket editálgatom, és akkor megtalálják a helyüket. Az elején magamra kellett erőszakoljam, hogy 5-8 órán keresztül írjak egy szöveget, de egy ideje már élvezem is. Ma már ha eszembe jut egy gondolat, azt is rögtön tudom, hogy az egy első sor eleje, vagy egy negyedik sor végén egy poén. Ezt jelölöm is magamnak.

Az első kép, a „zilált hivatalnok”, szándékosan poros, ilyennek tűnhetek abban a közegben, amiben mindenki rögtön színesnek akar látszani, és 14 szótagos rímeket ír azért, hogy hallják, hogy tud olyat. A második fele több szövegben is megjelenik: atomokra bontom a világot, és ahogy elképzelem, úgy rakom össze. Az ember befogad, rendszerez, a szövegírás pedig azt jelenti, hogy ehhez megkeresi a megfelelő szókapcsolatokat, képeket, alá- és mellérendeléseket. „A líra logika, de nem tudomány” – ez a lényege az egésznek. Ha megérti az ember, hogy a versírás lényege a pontos megfogalmazás, akkor rájön, hogy verset írni nem ördöngősség. De persze ezután jön az, hogy mindezt ki milyen formában követi el, attól lesznek a nagy költők nagy költők.

PHLAT ITT MESÉLT RÉSZLETESEN A LEMEZÉNEK SZÁMAIRÓL, ITT MEG MI ÍRTUK MEG, MILYEN JÓ

 „Mondd csak, hogy elitista, álintellektuális” (Mulató Aztékok: Tedd félre) Ezt gyakran megkapjátok?

Egyszer-kétszer jött csak elő, inkább magamnak mondom a tükörből. Könnyű ott elitistának tűnni, ahol, ha az ember egy gondolattal továbbvezet valamit egy beszélgetésben, akkor már senki nem figyel, és még meg is kapja, hogy „hú, de kurva okos vagy”.

Az „intellektuálist” gyakran az elvontságra szokták használni, ami azért elmondható rólad.

Persze van, hogy elvont, de, azt gondolom, konkrét egész, amivé összeáll. Nem mérném magam hozzá, de példának Lovasi szövegeit tudnám mondani. A kedvenc Kispál-számaim az első öt hallgatásnál sosem működtek, utána viszont állandóan azokat hallgattam, ezen szocializálódtam a gimiben. Ő is sokat játszik elvontsággal, konkrétsággal. Részemről mindez sosem blöff,  akkor sem, ha amúgy bizonyos szövegrészek mikroszkóp alatti vizsgálatát magam sem tudnám könnyen kommentálni.

„Ez itt a Mulató Aztékok, túl jón és rosszon” (MA: Szobanövény) Ez ugye egy Nietzsche-utalás.

Nietzsche a legfontosabb számomra, és szerintem a mai kor emberének általában a legfontosabb kellene, hogy legyen. Megmutatja, hogyan lehet úgy elzárkózni, hogy közben az ember teljesen nyitott is legyen – de bizonyos hatásoknak ne legyen kurvája, csak mert úgy könnyebb. Az amor fati és az örök visszatérés gondolatát évek óta, lépcsőzetesen próbálom gyakorlatként beépíteni az életembe.

„Stúdióvá avanzsált hálószobák” (Mulató Aztékok: Nem halunk meg)

Ez szó szerint így van, itt vesszük fel a zenéket, és én itt alszom. (Az interjú a hálószoba-stúdióban készült – a szerk.) Korábban mindig menni kellett valahova felvenni, elmondani, mit hogyan szeretnék, és sose olyan lett. Mindenkinek azt tanácsolnám, hogy vegyen egy hangkártyát és egy mikrofont, és ne szüttyögjön azon, hogyan szól. Persze fontos, hogy ne szóljon szarul, de bizonyos szempontból nem lehet jobb felvételed, mint ami úgy születik, hogy te a magad tempójában magadnak csinálod, amikor nem zavar senki. Ez az egyik kulcsa a dolgoknak.

Nemcsak a hálószoba, hanem a Balzac utca is sok szövegben megjelenik.

Az a vicces, hogy ez nem is az a Balzac utcai lakás, ahol például a Füli gér született. Ákos (emekajji- a szerk.) öt sarokra innen nőtt fel, de nemrég elköltözött. Én pedig 2014-ben nem találtam albérletet, már mindenről lemondtam, amikor a nagypapám egy régi barátja mondta, hogy van a Nyugati környékén egy lakása... a Balzac utcában. Konkrétan nem hittem el.

„A rap tömegjelenség lett, és a folklór része” (Mulató Aztékok: Szobanövény). Ez titeket, illetve az underground hiphopot hogyan érinti?

Most történik valami olyasmi, ami korábban nem volt. Amikor megjelent nálunk a hiphop, kialakult egy nagyon szűk tér, és a kötelező körökbe volt beragadva mindenki. Ma viszont sok olyan fiatal van – Gege, a Slow Village és sokan mások –, akik a saját képükre szabják a műfajt; akiknek nem mindegy, hogy mit írnak; és azt is tudják, hogy nem kell annyira szögletesen rappelni: meg lehet törni a ritmikát; nem kell, hogy mindig a sor elején kezdd a mondatot, nem kell, hogy csak a sor végén legyen a rím. Képben vannak a műfajjal, míg azokon, akik nagyban rappelnek, azt érzem, hogy a korábbi magyar hip-hopon nőttek fel, és nem a legjobb előadókat hallgatták. Voltak persze korábban is kivételek, de akik a kilencvenes években tehetségesek voltak, és komolyabb formában arról beszéltek, amiket megéltek, azok mára vagy másba fogtak, vagy megkeseredtek – és nekik már semmi nem fogja megadni az igazságot. Ott volt például a MegaSound System. Ha valakihez eljutott, az általában a szerepjátékokra figyelt, hogy “nem igazi”, ahogy ezek a 17 éves srácok eljátszották a gengsztert. Közben Dope T minden idők egyik legjobb magyar MC-je és szövegírója. Elképesztő flow-val tolja, soráthajlásokkal, hazai előzmények nélkül olyanokat írt már a 90-es évek legelején, aminek akkor senki a közelében sem volt. „Felnézek az erkélyre, látom a rendszámunkat keresi a marha - ezt elbaszta, mert le van takarva” – ez mennyire fifikás!

HŐSKÖDŐ HŐSKOR – MEGASOUND SYSTEM PORTRÉCIKKÜNK

Ami minket illet: nincsenek égbekiáltó vágyaink, amik miatt orbitális nagy pofára esések érnének minket, és kiábrándultak sem vagyunk. Pont azt csináljuk, amit szeretnénk, és magunknak diktáljuk a tempót. Imádom például, hogy sokan hallgatnak minket olyanok, akik amúgy technót meg metált hallgatnak, de a Mulató Aztékokat vagy az én cuccaimat szeretik. Én sem rapet hallgatok egyfolytában.

Interjú: Rónai András

pHLaT itt van a Facebookon, a Mulató Aztékok pedig itt.  Január 11-én, pénteken a Gólyában lesz az ingyenes, becsületkasszás koncert, részletek itt.