Karácsonyi beszélgetés a Margaret Islanddel

2018.12.22. 09:00, Gaines

margaret_karacsony.jpg

Margaret Island fog szerepelni az Akusztik karácsonyi adásában, december 24-én, kifaggattuk tehát a zenekar három alaptagját minden karácsonyhoz kapcsolódó zenei témában. Mik a kedvenc ünnepi dalaik? És melyektől kapnak már herótot? Milyen lemezt ajándékoznának a Recorder olvasóinak? És mit dolgoznának fel saját maguk?

Milyen lemezeket/dalokat/zenéket fogsz hallgatni 24-én? Van, ami minden évben elhangzik?

Lábas Viki: Nem karácsonyi, de engem mindig kicsit meghittebb hangulatba hoz Tracy Chapman világa, karácsonykor kifejezetten a Fast Car című dalát szoktam hallgatni repetícióban. A dal hangszerelése miatt én mindig ünnepi hangulatba kerülök.

A Muzsikás, Kaláka és népdalénekeseink adventi, karácsonyi népdalait szoktuk még hallgatni anyukámmal, mivel ezek a dalok már kiskorunk óta beivódtak a tudalattinkba és jó érzés, hogy a mai napig kívülről fújjuk az összeset – ettől van az embernek egy közösségi élménye is a fa alatt.

Apukáméknál pedig mindig a háttérben szól az összes karácsonyi dal, amit csak el lehet képzelni, karöltve két testvérem kedvencével, amivel engem már ki lehet kergetni a világból, egy volt reklám zene: Csondor Kata Hóban ébred majd az ünnep című eposza.

Füstös Bálint: Visszatérő karácsonyi kedvencem a Coldplay Christmas Lights című dala, nem tudom megunni a 6/8-os váltást a dal közepén. Gyerekkoromban pedig meghatározó volt a Kaláka Szabad-e bejönni ide betlehemmel lemeze, példaértékű ahogy ez a zenekar létezik, hatalmas repertoárral és nagy kedvvel zenélnek a mai napig.

Törőcsik Kristóf: Karácsonykor leginkább jazz-t szeretek hallgatni, többek között Bill Evans, Charles Mingus vagy épp Ella Fitzgerald lemezeit. Valamiért ilyenkor ezek az előadók tükrözik leginkább a kuckózós, téli hangulatomat.

IDEI NAGYINTERJÚNK A MARGARET ISLANDDEL


Melyik karácsonyi dal fejezi ki leginkább azt, amit neked ez az ünnep jelent?

Viki: Kiskorom óta nagy kedvenc a Piramis Kívánj igazi ünnepet című dala és Demjén Ferenc Legyen ünnep című szerzeménye. Az elmúlt időszakban a Margarettel is feldolgoztuk ezt a két dalt, amiket karácsonykor lehet majd a mi tolmácsolásunkban is hallani. Nem vagyok egy nagy karácsony fan, de ez a két dal mindig betalál.

Bálint: Ez a két dal nekem is sokat jelent, jó érzés volt eljátszani őket az Akusztik koncertünkön. Emellett – bár nem karácsonyi dal – Bródy János és Gerendás Péter Csend című dala fogalmazza meg, hogy számomra mit jelent ez az ünnep. Fontos, hogy megtaláljuk a nagy hajtás közepén is a saját csendjeinket és minőségi időt töltsünk együtt.

Kristóf: Nincs igazán olyan dal, ami nekem ezt jelentené.


Melyik karácsonyi daltól szabadulnál meg örökre, ha tehetnéd?

Viki: Egyértelműen Mariah Carey All I Want For Christmas Is You című dalától. 493 milliós nézettségnél jár azt hiszem Youtube-on, és az emberek sosem fogják megunni ezt a dalt, de én már 7 évesen is untam. Na meg persze az összes nyálas karácsonyi popdal próbálkozástól. :D

Bálint: José Feliciano: Feliz Navidad.

Kristóf: Egyetértek Vikivel.


Mondj egy lemezt, amit szívesen ajándékoznál idén karácsonyra a Recorder képzeletbeli olvasójának!

Viki: Idén jelent meg egyik kedvenc – nagyon energikus, impulzív és drámai – énekesnőm, Jessie J This Christmas Day című lemeze, amire én is nagyon kíváncsi vagyok és nyugodt szívvel ajánlanám/ajándékoznám másnak is.

Illetve a magyaroknál maradva Muzsikás vagy Gryllus testvérek illetve Szvorák Kati bármelyik karácsonyi tematikájú lemezét szívesen ajánlanám bárkinek.

Bálint: Az új Mumford And Sons lemezt szívesen ajándékoznám, nálam nagyon betalált mostanában.

Kristóf: Bár már egy jó pár éves anyagról van szó, nagyon elementáris erejű, de mégis kellően kifinomult munkaként a kanadai Feist Metals című lemezét ajándékoznám.

FÜSTÖS BÁLINT ITT AJÁNLOTTA BŐVEBBEN A MUMFORD AND SONS ÚJ LEMEZÉT


Milyen karácsonyi dalt dolgoznál fel egy Margaret Island-lemezen bónusz trackként?

Viki: Animal Cannibals: Csak karácsony.:D Minden karácsonykor ezzel a dallal boldogítom a családomat és tudom, hogy a Margaret világától nagyon messze áll ez a stílus, de épp ettől lenne izgalmas kihívás ezt dalt újragondolni. (Nyilván csak viccelek.) A Legyen Ünnep és a Kívánj igazi Ünnepet az örök befutó No.1 karácsonyi popdal számomra, illetve ha népdalokat nézzük akkor Betlehem, betlehem és Ez éjszakán kinyílt egy szép virág.

Bálint: Bagossy Brothers Company: Esti ének, ezt szívesen eljátszanám egyszer a Bagossy-s srácokkal, nagyon szép dal.

Kristóf: John Lennon: Happy Xmas (War is Over) c. dalát egyszer valamilyen formában szívesen eljátszanám.


a Margaret Island karácsonyi Akusztik koncertje december 24-én, hétfőn, este 21:05-től látható az M2 Petőfi TV-n

 







fotó: Pályi Zsófia 

a zenekar Facebook-oldala

https://recorder.blog.hu/2018/12/22/karacsonyi_beszelgetes_a_margaret_islanddel
Karácsonyi beszélgetés a Margaret Islanddel
süti beállítások módosítása