Petőfi ne legyen már vicces, baszki – Szálinger Balázs (Szűcsinger) interjú

Ennyit tudtunk segíteni – ez a Szűcsinger, vagyis Szűcs Krisztián és Szálinger Balázs duójának könyv-lemeze, ami inkább a CD mellé rakott, könyvvé duzzadt bookletnek néz ki (bővebben lásd kritikánkat).  Ennek apropóján beszélgettünk Szálinger Balázzsal arról, hogyan lett egy fiktív zenekarból / hackből (majdnem) igazi zenekar; költészetről és dalszövegről, Petőfiről és bolond rajongókról.

A Szűcsingerben erősen meta: mintha nem is egy zenekar lenne, hanem egy művészeti projekt, amiben kitaláltok egy párhuzamos univerzumban létező zenekart. Közben viszont persze vannak számaitok.

Egy barátom mondta a könyv címlapjára, hogy olyan, mintha egy lemezborító lenne – mire én: de hát ez egy lemezborító. Nyilván van benne játék: fiktív lemezborítók vannak a könyvben, meg turnéélmények, amiknek a fele igaz, fele nem. De közben az egész csak annyi, hogy elhívnak, fellépünk, és ezért pénzt kapunk a művházban. A második-harmadik önálló est után elkezdtük játszani, hogy mi most „on tour” vagyunk, és hamar kaptunk bolond rajongókat, a narancskalaposokat, akik ebben erősítettek minket: úgy viselkedtek, mint egy igazi zenekar igazi rajongói. Miközben nyilván nem vagyunk az. Másrészt itt egy lemez, amin tényleg vannak dalok. Fura, amikor valamilyen szinten valóra válik egy hack. Demóbemutató koncertünk is volt. Igaz, nem a megszokott csatornákon: a félig már felvett anyagot lejátszottuk Krisztián autójában nyitott ajtónál, és a narancskalaposok váltásban ülhettek az autóba. Mindez januárban, mínusz hat fokban, a kiskőrösi Fő téren. Vagy van egy rész a fellépéseken, amikor Krisztián bemondja, hogy a barátom megcsillogtatja a hangszeres tudását. Az emberek nevetnek, és amikor elkezdem a kazut recsegtetni, akkor szintén nevetnek, hiszen tényleg olyan, mintha zenélnék.

A Rájátszásban állítottak minket először egymás mellé, öt-öt perces blokkokat kaptunk. Közben egy csomó marhaság eszünkbe jutott, ami ebbe a keretbe nem fért bele. Először a szigligeti JAK táborban kaptunk 30-40 percet. Sajnos fenn van a YouTube-on: nagyon részegek voltunk, és a humorforrás nagyrészt az volt, hogy nem tudtunk se beszélni, se énekelni. Ezután kezdtünk fellépni önállóan, az elsőt a rájátszásosok szervezték; sokat köszönhetünk nekik.

Az én értelmezésem szerint benne van a könyvben-lemezben annak a – sokszor parodisztikus – vizsgálata, hogy mit jelent az, hogy rockzenekar, és hogyan szoktunk beszélni róla.

Van nekem egy alsó-középkategóriás zenei újságírói múltam: Wanted magazin, Sziget.hu, Kultúrpart, a Sláger Rádió honlapját is csináltam egy időben, tehát nyilván foglalkoztat ez a diskurzus, a közhelyei, a narrációja. És ott van az, hogy a költő mindig popsztár akart lenni, a popsztár pedig költő. A két szakmának van egy közös logója, a lant. Balassi még kiírta, hogy milyen dallamra írta az adott verset, aztán a klasszicizmusban eltűnt ez a dalszerűség, majd Petőfivel visszajött. Azt gondoltuk, hogy akkor csináljunk már úgy, mintha az egyikünk kicsit ilyen lenne, a másikunk meg kicsit olyan.

Szálinger Balázs: Vigasztalós című versének feldolgozása már a Rájátszásban is szerepelt, és az új lemezen is rajta van

Sokat szerepel a lemezen és a könyvben Petőfi. A „lángoszlop költő”, amivel őt azonosítani szokás, illetve lángoszlop zenekar szerepéről mit gondoltok?

A lángoszlop csak egyik arca Sándorkának, aki ötvenezer másikat kipróbált. Mi pont ezzel nem akarunk semmit sem kezdeni. Ha a társadalmat segíteni szeretnénk és nem szórakoztatni, akkor arról szólnának a dalok, hogy álljon a mozgólépcsőn mindenki a jobb oldalra, vagy hogy ne menj a járdán előre tartott telefonnal, mert miért várod el, hogy mások vigyázzanak rád... Nem hiszem, hogy lángoszlopok vagyunk, egyszerűen csak kövessen minket mindenki. (nevet)

A Szűcsinger-univerzumban szintén szereplő Beatlesnek is volt egy ilyen, részben rájuk testált, részben vállalt kultúraformáló szerepe.

És ugyanúgy nehéz megtalálni a nyelvet, amivel le lehet írni a Beatles jelentőségét, mint ahogy Petőfin sem nagyon talál fogást az irodalomoktatás. A nemzeti ikonon, a forradalmáron könnyen megvan a fogás, mint ahogy a Beatlesből is megvan az a pár üzenet, ami átmegy, de a súlya, sokszínűsége, forradalmisága, belső története már csak egy kis bányamunkát követően jelenik meg. És hát Petőfire nyilván nincs egy egész tanév.

 Van a könyvben nem dalszövegszerű vers is, például a Hat sor. Az is előkerült az esteken?

Igen, amikor nem neonfényes könyvtári rendezvényünk van, hanem kocsmai fellépés, akkor a végére már én is jól leszek, szinte már vokálozgatok, és fel tudom egy levegővel olvasni az egészet. Az a humorforrás, hogy úristen, képes ledarálni, miközben három mondatot nem tudna mondani hiba nélkül. Ebben a kontextusban ez a vers is ülni tud, miközben egy sima irodalmi esten ez egyszerűen egy hosszú szöveg, nem érzem közben azt a figyelmet, mint egy Szűcsingeren. Vagy van egy blokk, ami a könyvben nincs benne: Krisztián a 17-18 éves koromban írt dilettáns verseimből tart felolvasást. Például a Halálom 1-2-3 című versekből. Utána elmondom, hogy az volt a vágyam Alsópáhokon tizenéves koromban, hogy ezeket a verseket 20-25 év múlva a nagyon művelt úri közönség Budapesten megtapsolja. És megtapsolják, én pedig tényleg átélem azt, amit elképzeltem. Nagyon fura, hogy mennyi minden belefér ebbe az egészbe a jelenetektől odáig, hogy kimondjuk, hogy ezek a jelenetek rosszak és soha többet nem fogjuk előadni.

A lemezt nyitó Művház („Ha nagy a mű, nem nagy a művház / Ha nem nagy a mű, nagy a művház”), mintha a művészi meg nem értettség toposzának kifordítása lenne, amolyan védekezés rögtön a lemez elején.

Ebben olyan nagy szerzői szándékot nem látok. De nem hiszem, hogy mondjuk az Ős-Bikininek a Hova lettje nagyon végig lett volna gondolva, hogy melyik szám mit üzen a rendszerrel kapcsolatban. Nagyon hasonlóan készült ez is, mintha punk lenne. Tényleg az történt, hogy ott álltunk az alsópáhoki művházban, és mondja a fiú, hogy nézzétek meg, mekkora. Én ott nőttem fel, de ő ragaszkodott hozzá, hogy jó, de nézzem meg most. Én mondtam erre, hogy ha nagy a mű, akkor nagy a művház, és erre válaszolta Krisztián, hogy nem, ha nem nagy a mű, akkor nagy a művház... Ebből aztán egy visszatérő dolog lett közöttünk, hogy ebből kéne egy strandslágert írni. Aztán a lemezkészítés közben mondta Krisztián, hogy akkor csináljuk meg a művházat, csak kéne bele egy verze.  Nekem jutott eszembe, hogy keressünk valami régi színésztől egy felvételt, amin egy régi költőtől mond egy teljesen érdektelen verset, ami ráadásul egy költőről szól; ebből kiemelünk részeket, amik valamennyire a költészettel konnotálnak, és erre jön a refrén. Így lett a Básti Lajos – Kosztolányi Dezső – Ének Virág Benedekről hármas. Az a férfikórus a végén, ahogy kinyílik, az tényleg jó... Ráadásul az előadáson én vagyok a férfikórus egy része. A legtöbb dolgot meg lehet csinálni két fővel, akik közül az egyik nem tud zenélni. Persze ehhez a Krisztián kell.

Állítólag Keresztesi József mondta (Beck Zoltán idézi a Rájátszás könyvben): „a versszöveg meghal, ha van benne egy rossz sor, a dalszöveg működik, ha van benne legalább egy jó.”

Az tud népszerű lenni a dalszövegekben, amiben a fiatalok valami olyan költészetet látnak, ami megragadja őket, üzen az ő generációjuknak. Ezek a papíron néha nagyon sutának tűnnek, fityegnek, viszont ha megkapják a dallamot, akkor többet tudnak húzni, mint egy jól sikerült vers, mert kapnak egy plusz dimenziót. Az irodalom kritikusi rétege finnyásabb és képzettebb, egyetemen tanulja azt, hogy ő ehhez hozzászólhat. Vagy maga is ír. A popzenében is van nyilván kritikusi-újságírói réteg, de nagyobb a szerepe a közönségnek, és ha az magára ismer egy-egy sorban, az néha elég. Ez nem jelenti azt, hogy kevesebb feltételnek is elég megfelelnie egy dalszövegnek, vagy hogy a versek jobbak. Biztos tudnánk arról, ha a versek jobbak lennének.

Veled is megtörtént, hogy pluszt kapott a versed a dallamtól?

Abszolút, sőt, aztán a versek is sokkal jobbnak tűnnek. Mondjuk A betyárok temetője önmagában hoz egy kreditet, a dallal hoz hármat, és ha utána az ember elolvassa, azt érzi, hogy ez egy másfeles kreditű vers – miközben csak egy. Ez a zenész ajándéka, amit én tisztelettel elfogadok. Az nagy élmény volt, hogy közelről láttam, ahogy Krisztián – aki a rendszerváltozás utáni korszak fontos dalszerzője – hogyan dolgozik teljesen felszabadultan és mindenféle stressz nélkül. Látszott, ahogy Jappánnal (a lemez társproducere – a szerk.) összevillannak, ahogy egymást rugdossák egyre följebb és följebb – óriási volt egy kanapén nézni ezt, és kussolni öt órán keresztül. A Szűcsingerben nyilván Krisztián dolgozza a többet, mondani sem kell, de jó volt ebben megtalálni a szerény kis helyemet.

Sokszor érzem azt, hogy a „költői” dalszövegek azokat a recepteket használják, amiket az iskolai irodalomoktatás alapján a „költőiségről” leszűrnek maguknak a diákok.

Egyre inkább azt érzem, hogy még szerzői attitűdre is kész receptek vannak, és nem az van, hogy kicsapódik belőlem, hogy „fáj a szívem, bazdmeg”. Mert az ciki, azt be kell csomagolni iróniába, kicsit vissza kell vonni vagy nagyon költői módon kell mondani. Ez is egy iparág, nem az van, hogy elindul valaki a gitárjával, aki meg akarja váltani a világot a dalaival, mert előbb-utóbb át kell mennie egy kiadói szűrőn, egy ilyen szűrőn, egy olyan szűrőn, és ami marad, az simán lehet, hogy népszerűbb, mint amit elérhetett volna enélkül, viszont az, amivel eredetileg elindult, már nincsen sehol... Még Bérczesinél éreztem, hogy elmondja a szíve baját, vagy hogy mit látott a metrón. De nem számít, hogy én mit gondolok, mert egy ideje kicsit eltartott ujjal hallgatom a legújabbakat, és sajnos simán lehet, hogy nem rosszabbak, hanem csak arról van szó, hogy öregszem.

Elég sokáig tartott, mire az első lemezig eljutottatok. Vannak terveitek a jövőre?

Már most vannak ötleteink, amiket meg akarunk majd csinálni egy következő lemezen. Jó másfél éve beállt a program is, és azt nem árt frissíteni. Valószínűleg egyszerre lesz 3-5 új dolog, és egyszerre kopik ki 3-5. Felmerült, hogy Krisztián Petri- és Dsida-verseket zenésítene meg. Szóval gondolkodunk, és az az izgalmas, hogy bármi belefér. Májusban lesz a Müpában egy koncert, az sem lehet kétszemélyes, ott is lesznek majd zenészek és vendégek is.

A Ssűcsinger már fent van a Facebookon. A lemezbemutató koncertet december 14-én tartják a Mika Tivadarban, részletek itt.