Trendetlen túltermelés – 1998 3. rész: Hiphop/r&b és elektronikus tánczene

A kilencvenes évek elképesztő zenei burjánzása 1998-ra kissé megtorpant. Trendetlen egy év volt ez, de a zeneipar annyira dübörgött az évtized második felében, hogy a felszínen ebből mit sem lehetett észrevenni. A felszín alatt pedig azért született rengeteg jó lemez. A Recorder friss, 66. lapszámának fókusztémájával 1998-ra csévéltünk vissza. Évösszefoglalónk kronologikus idővonala után két részben vizsgáljuk 1998 popzenei trendjeit (1. rész: pop és rock erre), lesz szó a hazai történésekről, listázzuk az év legjobb albumait, ciki és menő slágereit.

Húsz éve a popzene. A poptörténeti körforgás húszéves periodicitását követő megemlékezéseinkben hét éve 1991-re, hat éve 1992-re, öt éve 1993-ra, négy éve 1994-re, három éve 1995-re, két éve 1996-ra, tavaly pedig 1997-re csévéltünk vissza.

Hiphop és r&b

A hiphop a kilencvenes években már nemcsak művészileg volt erős, hanem az egyik legnagyobb szeletet vágta ki magának a zeneipari tortából  (mára pedig, tudjuk jól, már a legnagyobb szelet a műfajé). 1997-ben, 2Pac és a Notorious B.I.G. halála után azonban volt egy kis megtorpanás. Mindez 1998-ra is kihatott és a kelet-nyugati adok-kapok után továbbra is a déliek érdemeltek több figyelmet. Az Outkast (nyitóképen) két briliáns lemez után még egy szintet lépett és az Aqueminivel végképp az évtized legnagyobb műfajújító zseniduója lett. De a haveri Goodie Mob is magas szinten tartotta egyedi színezésű megszólalását (Cee-Lóval a fedélzeten). A határtalan mennyiségű készpénzt azonban a két déli suttyókiadó, a No Limit és a Cash Money söpörte be. A Master P vezette előbbinél Snoop leigazolása volt az év fegyverténye (bár Dogg LP-je kutyaütő lett), utóbbi viszont szintet lépett, Juvenile (balra) 400 Degreeze 1998 egyik rap-meglepetése volt – őrültjó beatekkel (és a kiadótárs, Big Tymers is nagy időt ment). És akkor még nem említettük Devin The Dude-ot, aki ugyan reppelni sem tudott rendesen, mégis olyan szövegeket tolt, hogy szakadtál.

Keleten tanítórappel tűnt fel Mos Def és Talib Kweli, 1998-ban még Black Star néven, párosban. A hardcore viszont nagyobbat szólt a listákon, DMX mindjárt két, nem túl szofisztikált lemezzel is No. 1 tudott lenni. Jay-Z ekkor még mögötte járt eladásokban, de dumában lazán előzött. A Wu-Tang-körből RZA egy produceri experihop-lemezzel szórakozott (akárcsak egy másik öregróka-producer Pete Rock, aki meg egy jazzrapes allstar-anyaggal), a Clan-közreműködő Killah Priest viszont egy vallásfilozofikus albummal okozott meglepetést. Szólólemezzel is bemutatkozott a latino Big Pun, mégpedig egy nagyon forró cuccal, nagy kár, hogy két év múlva már halott is volt (infarktus, súlyproblémák miatt). Az öregek még náluk is jobban odabasztak: a Gang Starr számos ötmikrofonos album után még egyszer igen nagyot dobott. Nem úgy az A Tribe Called Quest, a legendás formáció nem túl ihletett LP-vel búcsúzott el az év végén.

Ugyanakkor a nyugati parton a politikus The Coup hozta össze a legjobb albumot, a Jurassic 5 pedig szórakoztató nagylemezzé bővítette előző évi EP-jének pozitivista, Native Tongues-stílusú zenéjét. Bemutatkozó albumán még nem állt ettől távol a Black Eyed Peas sem, ők persze később megkérdőjelezhető popkarrierrel rombolták korai kiadványaik nimbuszát, pedig ez a debüt még ma is tök vállalható. Részben kaliforniai volt, de persze New York-i is maradt a Beastie Boys, a három mc négy hosszú év után tért vissza rendes stúdiólemezzel. A nagy várakozás kimagasló első heti eladást produkált, és az oldskool felé kacsintó, de persze továbbra is ezerszínű Hello Nasty a kritikát is meggyőzte (még ha mára kopott is a lemez reputációja, pedig teljesen jól öregedett). Egy, még a Beastie-nél is nagyobb kísérletező is feltűnt 1998-ban: az előző évi, mindenféle fősodortól távol alkotó indie-rap-robbanás (Slum Village, Company Flow) gyarapodott egy szabadon gondolkodó trióval, a dälekkel.

A soul 1998-as verziójában részben erősen inspirálódott a hiphoptól, leginkább nyilván a Fugees-ból önállósodó Lauryn Hill rapper-énekesnő, aki az év egyik legfontosabb és legsikeresebb albumát tette le az asztalra. A The Miseducation Of Lauryn Hill persze a neosoul műfajban is kulcslemez, a kilencvenes évek eleje óta fejlődő alstílus eddigre, ezzel az LP-vel végleg megszilárdult (98-ban még például a Les Nubians duó és Maxwell adott hozzá érdemben). Az ihletett, élőzenés, klasszik soulhoz visszanyúló ág mellett a nagyon modern is próbálta magát meghatározni a fősodort jelentő, teljesen félrement, nyálas, áriázó, béna r&b-hez képest. Amúgy is, de Usherhez, a Nexthez, a Public Announcementhez képest maga volt a jövő idő Aaliyah egyetlen 1998-as dala (Are You That Somebody) Timbaland producerkedésével, de Brandy és Monica gigaslágere (The Boy Is Mine) is előremutató volt és a Destiny’s Child debütálása is más minőséget képviselt, mint az átlagos r&b-s csajgroupok akkoriban, pedig az igazán modern megszólalás még esetükben és az aktuális r&b esetében is a következő évben jött csak el.

Elektronikus tánczene

Ahogyan a többi műfajban, úgy az sokszínű elektronikus tánczenében is egyszerre volt jelen minden árnyalat 1998-ban. Ám egyik sem dominált és friss ritmusképletek sem törtek elő underground zugokból. Még az 1997-ben divatba jött speed garage / uk garage volt továbbra is a legaktuálisabb irányzat (MJ Cole, 187 Lockdown), de a grime és a dubstep felé mozduló jelentős megújulásán ekkor még nem ment keresztül. Törtütemek terén a legtörtebb broken beat volt a friss csapás (halld a 4hero Two Pages című remekművét és mondjuk Misa Negrát), a vele rokon nu-jazz pedig szintén terjedt és finomodott. A French Touch továbbra is mágikusan ért a discós house-hoz (egy Daft Punk-projekt, a Stardust (Music Sounds Better With You) filterezte leghatásosabban a house-t), de még az év másik nagy house-slágerét (Horny ’98) jegyző német Mousse T is onnan, izé, inspirálódott (hát a Wamdue Project: King Of My Castle? Az is, naná.). Ha nagyon akarjuk, kinevezhetjük 1998-at az electroclash német vonalának áttörési éveként (Miss Kittin & The Hacker, Chicks On Speed, DJ Hell), de ez azért kissé gumiszabályozás volna. A kommerszben a proghouse és a trance uralkodott (Paul Van Dyk), kommersz trance-es eurodance-ben Alice Deejay Better Off Alone-ja volt a csúcs. Crossoverben a Faithless eljutott odáig, hogy God Is A DJ. Az ő szupereklektikus lemezük jó példa arra is, hogy milyenek voltak ekkoriban a slágerlistákon is szerencsét próbálni kívánó lemezek (Groove Armada, Deep Dish): volt rajtuk minden a downtempótól, a house-on át a tört ütemekig. A popsztárok korábbi évekbeli tánczenei kalandozásai után Madonna is megérkezett és nagyot nyert a Ray Of Lighttal, de a már divatból szinte kifelé tartó bigbeat is dobott egy látványosat Fatboy Slim (fent) által – egyértelműen az övé az év két-három legnagyobb tánczenei slágere. Apropó bigbeat: a breakbeatbe, electróba, dancehallba elhajló Freestylers, a krimijazzelő Propellerheads is tisztességes lemezeket adott a stílusnak, de 98-ban csak a Lo-Fidelity Allstars ért az 1997-es Bentley Rhythm Ace-korong zsenialitásának közelébe (igaz, az NME ezt már új-Madchestert kiáltva skunk rocknak hívta és a Campag Velocettel valamint a Regular Fries-zal próbálta miniszíntérbe terelni őket – sikertelenül).

A triphop-kifutást (Aloof, Morcheeba, Esthero, Hooverphonic) a Massive Attack zárta le egy éjsötét triprockalbummal (a Portishead pedig rátromfolt egy fájdalmasan szép koncertlemezzel), de a kísérletezőbb és izgalmasabb ezúttal is Tricky volt. A drum’n’bass viszont még organikusan fejlődött, nem látszott, hogy kifogyna az ötletekből (Goldie egyórás szimfóniája, Asian Dub Foundation, Ed Rush & Optical, Talvin Singh, Grooverider, John B stb.). Az idm-ben a Boards Of Canada (balra) tájképzenéje volt az új szenzáció, az Autechre pedig még mindig izgalmas tudott lenni, de sokan mások is megkísérelték elhajlítani a stílus sarkait (Leila, MDK, Third Eye Foundation, Squarepusher, Mouse On Mars, Wagon Christ). Virágzott a downtempo (Amon Tobin, Kruder & Dorfmeister, Rae & Christian, Money Mark, Bola), a house és a techno száz fajtája (Danny Tengalia, Byron Stingily, Underground Resistance, E-Dancer, Moodymann, Swayzak, Plastikman, Gas, Global Communication, Björn Torske, Pole, Mannequin Lung). House-ban volt egy igazán kiemelkedő lemez is: Herbert és Dani Siciliano Around The House-a, ami új, mélyebb értelmezést adott a deep house-hoz. Az év másik kiváló teljesítménye DJ Shadow-é, csak az UNKLE projekt keretein belül, rengeteg közreműködővel – megcsinálta poplemezben is az Endtroducing……-ot. Az év remixe Jason Nevins kőegyszerű, de tűpontos Run DMC-felpumpálása, az év mixe meg kérdés nélkül a Chemical Brothersé (Brothers Gonna Work It Out). És végül az Add N to (X) experi-elektróját sorolja be bárhová az, aki tudja!

Dömötör Endre