2017-ben Amerikában a hiphop végleg átvette a vezető szerepet, de nagyrészt már egy új generáció révén. Folytassuk a decemberi Recorder magazin Topzenék 2017 fókusztéma stílusokra lebontott cikksorozatát a pop és rock és az elektronikus tánczene után a hiphoppal.
2013 A HIPHOP ERŐSÖDÉSÉRŐL SZÓLT.
2014-BEN AZ EDM MINDENT ELNYOMOTT.
2015 PEDIG ÚJRA FELEMELKEDETT A HIPHOP.
2016-BAN A HIPHOP CSÚCSON AZ ELEKTRONIKUS ZENE A MÉLYBEN JÁRT.
A Nielsen piackutató nyáron közölte azt az adatot, hogy a hiphop / r&b (amit összevontan kezelnek) átvette a vezető szerepet a rocktól: a „zenefogyasztás” negyedét teszi ki. Ezért egyértelműen a streaming felelős, itt 29%-ban ezt a két műfajt (és ezen belül is inkább hiphopot) hallgatják, a rock és a pop együttvéve sem ér el ilyen arányt.
A slágerlisták élvonalában is egyre több a hiphop. Például végre eljutott az első helyre a Migos (Bad And Boujee), akik igen nagy hatással voltak a mai hiphopra: a „Migos-flow”, vagyis az egy ütemre lenyomott három szótag (lásd: „Versace, Versace, Versace, Versace”, 2013) szinte mindenhol visszahallható. Valamint végre ismét lett egy női rapper, aki szólóban az első helyig jutott: Cardi B (Bodak Yellow) – utoljára ez Lauryn Hillnek sikerült, tizenkilenc éve.
Aztán jött Post Malone Rockstarja, ami annyi ideje van az első helyen, hogy csak Ed Sheeran és Luis Fonsi tudta felülmúlni. Ezzel már a generációváltásnál vagyunk, ami nem most kezdődött, de idén határozottan látszott, hogy az újak győztek.
A Rockstar elvileg arról szól, hogy „úgy bulizunk, mint egy rocksztár”, de annyira szanaszét mosva, hogy minden inkább eszünkbe juthat róla, mint az eszeveszett bulizás. Az – amúgy fehér – Post Malone inkább énekel, mint rappel, pontosabban az ének-rap hibridből a leginkább énekszerű részeket hagyja meg. Vádolták is azzal, hogy ez nem hiphop. Ebben szerepet játszott egy szerencsétlen nyilatkozata is, de ezen túl is: a legnépszerűbb fiatal rapperek jó része nem is (igazán) rapper a „klasszikus” hiphopon felnőtt hallgatók számára. (Tavaly az új generációból a mémkirály Lil Yachty ezt fel is vállalta.)
A „motyogós” (mumble) rapstílus hódítása nem véletlen. A zenehallgatás eszköze elsősorban az okostelefon, és ez az „intim” hangzásnak kedvez; a popban általában terjed az az éneklési mód, ami olyan hatást kelt, mintha az énekes „csak nekünk” vallaná be a titkait. Továbbá a streaming ráerősít az olyan zenékre, amik nem késztetik a hallgatót az átugrásra, ha egy playlisten megszólalnak; az elmosott, hangulatteremtő, de nem túlságosan valamilyen alapok terjedése is részben a technológiai váltásnak köszönhető.
Másrészt a drogfogyasztási kultúra átalakulásának. Ősszel a mindössze 21 éves (és „emo rapnek” mondott, de ismét a hagyományos hiphoptól elég távol álló) Lil Peep halála a nagyközönség figyelmét is ráirányította arra, hogy a hiphopban a legnépszerűbb drogok között immár ott vannak a fájdalomcsillapítók (Percocet, OxyContin) és a nyugtatók (Xanax) – az általános „opioid válság” zenei tüneteként. Míg korábban a rapperek inkább drogkereskedők voltak (legalábbis szóban), és „never get high on your own supply” – szólt a húsz éve elhunyt Notorious B.I.G. parancsolata; addig most inkább fogyasztók. „Miért ítéli el sok ’OG Rapper’ az új generációt? Azt mondják, drogos zenét csinálunk – miért, a drogkereskedő zene jobb volt?” – írta a Twitterre a Rockstarban is vendégeskedő 21 Savage.
„Percocets, molly, Percocets” – ez a refrén a Mask Offban, Future, az új irány egy másik atyafigurájának eddigi legnagyobb slágerében. Ő volt az első, akinek sikerült két egymás utáni héten két egymás utáni lemezzel a lista első helyére kerülnie (Future, Hndrxx); és kiadott egy közös albumot a szintén nagy hatású Young Thuggal. És ha már itt tartunk: aki nélkül mindaz elképzelhetetlen volna, ami ma van, vagyis Lil B viszont egy nagy hiphoptörténelmi tablót jelentetett meg: Black Ken.
Van amúgy új Odd Future-szerű kollektíva, a Brockhampton, miközben az odd-os Tyler, the Creator mindenkit jól meglepett komolyodásával.
Eközben az öregek? A Wu-Tang Clanról több szó esett a Martin Shkreli által elárverezett, egypéldányos lemez kapcsán, mint a friss Saga Continues miatt. JAY-Z viszont visszanyerte magának a kritikusokat a 4:44-ral. Kendrick Lamar pedig a kölkök mellett már szinte nagy öregnek tűnik, idén is az ő lemeze a legünnepeltebb. Vince Staples szintén bölcsebb a koránál, az ő albuma meg a legjobb.
A briteknél a grime 2016 után továbbra is újra virul (Wiley, Stormzy), ám van új fejlemény is: J Hus nagyot tarolt a csak nemrég a köztudatba került Afrobeat(s) és a dancehall keverékével, Loyle Carner pedig a hagyományosabb hiphopvonalon sikeres.
Rónai András
2017 ÖTVEN LEGJOBB ALBUMA A RECORDER SZERINT.
25 ajánlott 2017-es hiphop LP
# 21 Savage, Offset & Metro Boomin: Without Warning
# Big K.R.I.T.: 4eva Is A Mighty Long Time
# Brockhampton: Saturation II
# DJ Quik + Problem: Rosecrans
# Future: HNDRXX
# G Perico: All Blue
# J Hus: Common Sense
# J.I.D: The Never Story
# JAY-Z: 4:44
# Kamaiyah: Before I Wake
# Kendrick Lamar: DAMN.
# Lil B: Black Ken
# Lil Yachty: Teenage Emotions
# Loyle Carner: Yesterday’s Gone
# Migos: Culture
# MIKE: May God Bless Your Hustle
# Milo: Who Told You To Think??!!?!?!?!
# Open Mike Eagle: Brick Body Kids Still Daydream
# Playboi Carti: Playboi Carti
# Princess Nokia: 1992 Deluxe
# Shabazz Palaces: Quazarz: Born On A Gangster Star
# Stormzy: Gang Signs and Prayers
# Strange U: #LP4080
# Tyler, the Creator: Flower Boy
# Vince Staples: Big Fish Theory
# Wiley: Godfather
# Young Thug: Beautiful Thugger Girls
