„Ez a mi komfortzónánk” – Little Dragon-interjú

A göteborgi Little Dragon zenekar több mint két évtizede szállítja a világ legkülönfélébb pontjaira a svéd elektronikát. Ez idő alatt rengeteg dolog történt velük, például jelölték őket Grammyre, megjelentettek öt nagylemezt és szerepeltek a Gorillaz Plastic Beach lemezén is (sőt, turnéztak is Albarnékkal). A zenekar nem először járt nálunk az idei Szigeten, de 2009-es koncertjük kicsit balul sült el. Most viszont minden adott volt egy remek hangulatú turnézáráshoz, ami előtt a frontasszony Yukimi Nagano és a billentyűs Håkan Wirenstrand adott interjút.

Nagyon örülök, hogy visszatértetek Magyarországra annak ellenére, hogy néhány éve volt egy szerencsétlenül elsült koncertetek már Budapesten.

Yukimi: Igen, emlékszem rá, nem volt áram.

Håkan: Egyébként vicces, mert most ugyanabban a hotelben szálltunk meg, mint akkor.

És az tudjátok, hogy egyébként az A38 Hajó színpadán léptek fel most a Szigeten?

Håkan: Wow, tényleg? Ezt nem kötöttük össze. Mindenesetre úgy tűnik, eddig minden oké az áramellátással. (nevet) Amúgy az a hely még mindig működik? Emlékszem, hogy elég menő lett volna, lehet újból meg kellene őket keresnünk…

Persze, működik, mindenképpen! Kezdjük az elején: a Little Dragon nem az a zenekar, ami egy csapásra ismert lett, sokkal inkább albumról-albumra szereztetek hírnevet. Először jöttek a pozitív kritikák, aztán a Rolling Stone már beválogatta a lemezeteket az év végi listájára, és később még Grammy-jelölést is kaptatok. Szerintetek ahhoz, hogy egy zenekar hosszútávon működjön, erre a folyamatra van szükség?

Yukimi: Nem gondolom, hogy ez az egyetlen megoldás létezik, és azt hiszem, többféle út is vezethet ide. Persze egy kiemelkedően nagy sláger sokat segíthet, de hamar el is tűnhet utána az ember.

Håkan: Ez a mi utunk, hogy sokat turnézunk, és ha szabad ilyet mondanom, akkor van egy igazán kemény mag, aki eljön a koncertjeinkre. És ez a mag valahogy egyre inkább növekszik. Egyébként vicces, egyszer volt egy előzenekarunk, már nem emlékszem a nevükre, de több rajongójuk volt, mint nekünk. (nevet)

Vannak viszont dolgok, amik az évek során nem változnak, például a lemezeiteket ugyanabban a göteborgi stúdióban veszitek fel a kezdetek óta. Miért van szükségetek erre az állandóságra?

Håkan: Nincs kifejezetten szükségünk erre, sokkal inkább anyagi megfontolásai vannak. Egyszerűen az a helyzet, hogy nekünk sok idő kell arra, hogy egy lemezt felvegyünk. Így pedig egyszerre tudunk dalokat írni és rögzíteni.

Yukimi: Azért az igaz, hogy ez nekünk ez a stúdió sokkal inkább olyan, mint egy nyaraló. Ez a mi komfortzónánk.

És hogyan képzeljük el ezt a helyet?

Yukimi: Ha egy teljesen átlagos stúdióra gondolsz, annak van egyfajta nyomasztó hatása a kreativitásra. Viszont ha otthonosan érzed magad vagy szabadnak, az segít. Ezért nekünk is van például ez kanapénk vagy egy zongora is van már bekészítve az egyik szobába, illetve mindenfelé hangszerek hevernek, amik egy idő után ordítanak azért, hogy játssz rajtuk.

Nemrég azt nyilatkoztátok, hogy egy hosszú turné után elég nehéz hazatérni és nekiállni a dalírásnak. Nem szoktatok ezzel foglalkozni, amíg úton vagytok?

Yukimi: Próbálkoztunk már ezzel, de az az igazság, hogy nagyon nehéz. Mostanában egyébként egyre többször gondolkodok el ezen, sőt, néha már van olyan, hogy eszembe jut egy-egy mondat, amit később hasznosítani tudok. Arról nem is beszélve, hogy ha belegondolsz, sokszor előfordul, hogy egy élmény, mint például hallasz egy klassz zenét vagy látsz egy szuper bandát egy fesztiválon – olyan dolgok, amik inspirálóan hatnak rád –, csak később csapódik le.

Nagyon szerettek másokkal kollaborálni, elég széles skáláról válogattok SBTRKT-től kezdve Odeszán át Kaytranadáig.

Yukimi: Igen, de egyébként ebben is nagyon szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert ezek az előadóak általában megtalálnak minket, és nem fordítva történik. Egyetlen kivétel ez alól Faith Evans, akit mi kerestünk meg. De valahogy mindig olyanok kerestek meg minket, akiket csodálunk, ráadásul különböző műfajokból, az r&b-től az elektronikáig.

Legutóbbi, Season High című albumotok az első, amin producerekkel dolgoztatok, ami mindig nehéz kérdés egy zenekar életében: egy kívülállót beengedni a kreatív zónába. Miért döntöttetek így?

Yukimi: Igen, jól mondod, ez valóban egy nehéz döntés. De próbáltunk nyitottak lenni, mert úgy gondolom, ahhoz, hogy valami újat tudj alkotni, merésznek kell lenni és kipróbálni más dolgokat. James Forddal (Simian Mobile Disco, producerként: Arctic Monkeys és a sokan mások - a szerk.) már korábban találkoztunk Ausztráliában, így nem volt teljesen idegen számunkra. Szóval nem bántuk meg, sőt, továbbra is nyitottak vagyunk arra, hogy akár egy újabb producert bevonjunk. A lényeg, hogy olyan ember legyen, akit nem is érzünk kívülállónak, aki valahogy természetes, ha ott van velünk. Mivel mi nagyon sok időt töltünk együtt, és régóta is írunk dalokat közösen, jó, ha van egy külső fül.

És mennyiben hatott az album hangzására James?

Håkan: James főleg az utolsó simításokban, illetve a hangkeverésben segített, nem volt ott velünk az elejétől.

Yukimi: Megszórta az egészet egy kis kosszal és persze varázslattal.

Håkan: Igen, valahogy így. De jó volt látni azt, ahogy ő dolgozik, és nagyban meg is könnyítette a mi munkánkat.

Egy korábbi interjúban azt nyilatkoztátok, hogy ennél az albumnál azt is kipróbáltátok, milyen, ha szokatlan helyzetekbe kényszerítitek magatokat. Ezt hogy kell elképzelni?

Yukimi: Például az egy fontos váltás volt, hogy a dalokat már jóval azelőtt elkezdtük összepróbálni, mint hogy felvettük volna őket. Úgy éreztük, túlságosan megvannak már a berögződések, mindent szokás szerint csinálunk, és ez nem visz előre. Szóval nem is kifejezetten konkrét cselekvésekről van szó, sokkal inkább az, hogy nyitottabbak voltunk arra, hogy új dolgokat felfedezzünk.

A Season High cím olyan zenékre utal, amiktől „elszállsz” – nektek mi volt a legutóbbi album vagy dal, amitől így éreztetek?

(nagyon hosszasan gondolkodnak)

Håkan: Az a baj, hogy nekem csak bűnös öröm-dalok jutnak eszembe.

Akkor egy olyat mondj!

Håkan: Azt nem árulhatom el. Akkor meg kellene öljelek. (nevet)

Yukimi: Nekem nem újdonság jut az eszembe, de például nagyon sok Patti Smith-t hallgattam mostanában. A Pissing In The Rivert például, ami egy gyönyörű dalcím. (nevet és elkezdi énekelni)

interjú: Biczó Andrea
fotó: Lékó Tamás

a némi dubos hatástól sem mentes legutóbbi album, a Season High: