"Néha nehéz, ha túl személyes a zenéd" - Témé Tan-interjú

A 2018-as Sziget zenei programja évek óta a legjobb. A nagyobb helyszínek mellett az európai feltörekvő előadókat bemutató Európa Színpad is rejt meglepetéseket, köztük az afrikai zenéből, soulból, elektronikából, hiphopból személyes hangú dalokat összebarkácsoló Témé Tan koncertjét (augusztus 14-én, kedden). Vele beszélgettünk a hallucinációról, a kis és nagyszínpadok különbségéről és a Balatonról.

A gyerekkorában családjával Belgium és a Kongói Demokratikus Köztársaság között ingázó Témé Tant tavaly nyáron láttam az Europavox fesztiválon, ahol két kütyüvel és egy mikrofonnal állt a nagyszínpadra, és levette lábáról az amúgy nem miatta érkezett tömeget. Azóta megjelent a cím nélküli nagylemeze a [PIAS] gondozásában.

Tudom, hogy ez a legközhelyesebb kérdés, de úgy érzem, nálad különösen érdekes lehet, hogy: hogyan készülnek a számaid?

Ez sok mindentől függ, de általában van egy központi eleme a dalszerzési módszeremnek, mégpedig a hangzó hallucináció. Vagyis hallok valamit, mondjuk a Ça Va Pas La Tete? esetén felvettem a gyerekeket az utcán Kinshasában, és ugyan persze nem franciául énekeltek, de kihallottam a dalukból ezt a kifejezést. (Jelentése kb.: "magadnál vagy?") Ebből indultam ki, eköré építettem fel a számot. Loopstationnel szoktam dolgozni, ami nagyon jó eszköz arra, hogy loopok egymásra építésével számokat alakítsál ki.

Azért kérdeztem ezt, mert az az érzésem a zenédet hallgatva, hogy van benne valami nagyon természetes, nagyon személyes, és az érdekel, hogy ezt hogyan lehet megteremteni vagy megőrizni.

Örülök, hogy így gondolod, én is látom a saját zenémet. Ez persze néha kifejezetten nehézséget jelent, amikor nagyon személyes a zenéd. Például hogy a dalszövegek mindig a személyes történeteimhez kötődnek. Lehet, hogy populárisabb, a jól ismert formákat használó zenét könnyebb lenne írni, játszani. De én úgy vagyok vele, hogy minden dalomnál pontosan el tudnám mesélni, hogy milyen élményből született. De, gondolom, sok énekes-dalszerző ugyanígy van ezzel.

Fontos neked, hogy a közönség megismerje ezeket a történeteket? Némelyik számod előtt mondtál felvezető szöveget, mások előtt meg nem.

Örülnék, ha mindegyiknek elmondhatnám a történetét, de nyilvánvalóan egy koncertnél fontosabb az, hogy a zene magával ragadja a közönséget. Néha úgy érzem, hogy elég csak zenélni, máskor viszont izgat, hogy vajon átment-e az, hogy miről szól a dal.

Szóval akkor a Balatonról is fogsz írni egy dalt? (Az interjú előtti beszélgetésben kiderült, hogy Témé Tan a barátaival hosszabb időt töltött a Balatonnál.)

Igen, meglehet, és elég erős dal lesz, mert nem mindennapi utazás volt az! (nevet)

Ismered George Ezrát? Ő egy Budapest című számmal futott be.

Ó, szóval azt mondod, hogy én befuthatnék egy Balaton című dallal?!

Nagyon sok hatást lehet felfedezni a zenédben. Az egyik, ami talán első hatásra nem annyira feltűnő, a hiphop. Mesélnél arról, hogyan hatott rád?

Az első zenei élményem, mármint amikor nem csak hallgattam a zenét, az volt, ahogy a kedvenc lemezeimre próbáltam rárappelni a szövegeket, amiket fejből tudtam. Beastie Boys, Pharcyde, MC Solaar: ezeken nőttem fel. Szóval amikor egy réges régi MPC-vel elkezdtem saját számokat csinálni, az olyan volt, mint egy álom valóra válása. Egyszer csak én is meg tudtam azt csinálni, amit addig csak hallgattam. Ez az élmény biztos nagy hatást gyakorolt a zenémre, még akkor is, ha ezt talán nem olyan könnyű kihallani belőle.

Leginkább azon hallani szerintem, ahogy a hangmintákat használod.

Igen, bár mostanában már nem lemezeket hangmintázok, inkább az utcán készítek felvételeket, illetve saját magam improvizálásából vágok ki részleteket, és ezeket dolgozom át. Azt hiszem, a zenekészítési módszerem jobban hasonlít egy beatmakerére, mint egy énekes-dalszerzőére.

Hogyan jött az, hogy a hiphop mellé bejött az a sok más hatás a világ mindenféle zenéiből? Ez tudatos döntés volt, hogy személyesebbé teszed a zenédet, vagy csak úgy beszivárogtak?

Az első dalaim sokkal inkább a populáris és rádióbarát formákban születtek meg. Aztán rákattantam a kísérleti zenékre, mint a Clouddead, vagy a Radiohead a Kid A korszakában. Van egy japán féltestvérem, aki mindig szokott nekem zenéket küldeni, és őt is a formabontó zenék érdeklik, mondjuk az Animal Collective. És amikor megismertem ezeket, onnantól lehetetlenné vált számomra, hogy kommerciális, könnyen befogadható számokat írjak. Természetes lett számomra, hogy inkább azt próbáljam megvalósítani, ami belőlem jön, még akkor is, ha ez nem illeszkedik könnyen adódó formákba.

A [PIAS]-hoz szerződtél, számos showcase-fesztiválon felléptél. Mit gondolsz, ilyen háttérrel mit hoz a jövő?

(hosszan gondolkodik) Szeretnék nagyobb koncerteket adni, ahol sokan ismerik a dalaimat, énekelnek és táncolnak velem.

Az Europavox fesztiválon nagy tömeg előtt játszottál.

Ez igaz, de ők nem miattam érkeztek.

De nagyon jól fogadtak.

Igen, és ez nagyon jó érzés volt. És voltak azért, akik ismerték a dalokat. Ilyen koncerteket szeretnék, csak úgy, hogy miattam jöjjenek.

Pedig a zenédet hallgatva pedig úgy képzeltem, hogy egy kisebb klubban tudna jól működni.

Érdekes, hogy ezt mondod, mert én is így érzem, de ettől még nagyon élveztem. Nagyszínpadon játszani sok ember előtt: ez a legjobb érzések egyike. Nagy tér, nagy hang, ez sok erőt ad. Egy kis klub színpada is adhat erőt. Nagyon szép emlékeim fűződnek olyan koncertekhez, amikor az emberek ott álltak közvetlen előttem, énekeltek, táncoltak és a homlokukról az izzadtság a billentyűimre csöpögött.

Akkor vár a Glastonbury nagyszínpad...

Vagy a Sziget! (Ekkor még nem lehetett tudni, hogy fellép a Szigeten.)

interjú: Rónai András