„Vicces lesz, de valahol nagyon is komoly” – Krúbi-interjú

Nagyon régen vett már olyan villámrajtot valaki a magyar popzenében, mint most Krúbi, a 62. Recorder magazin címlapsztárja. 2017-ben adta ki első komoly hiphopdalát, még tavaly megnyerte a Kikeltető tehetségkutatót, tagja lett a Scarcity Budapest krúnak, pillanatok alatt komoly rajongótábort gyűjtött és idén a legnagyobb lemezkiadó, a Universal szerződtette. És ezért nem tesz mást, mint lehengerlően reppel változatos alapokra és kimond olyan dolgokat, amiket más nem mer. A májusban megjelent, Nehézlábérzés című debütlemez az év egyik legjobbja.

Hány évesen fogott meg először a zene és mikor érezted azt először, hogy ezzel komolyan fogsz foglalkozni?

Nagyon fiatalon. Már az oviban feltűnt a környezetemnek, hogy tudok tisztán énekelni. Hatéves koromban Pomázon, az általános iskola mellett egyből elkezdtem a zeneiskolát is. Talán kilenc-tízévesen elkezdtem lázadozni ellene, de a szüleim azt mondták, hogy folytatni kell és ezért utólag már nagyon hálás vagyok. Hat évig jártam oda, csellóztam. Utána kértem a szüleimtől egy kis belépő szintű elektromos gitárt, magamtól megtanultam rajta játszani és elkezdtem írni a dalokat. Különben már korábban is írtam zenéket, a csellómmal. Az első dalt úgy nyolcévesen, de az igazából még inkább csak szöveg volt és énekdallam, a hangszerelést mögé képzeltem. Nővéremnek volt egy magnója, amihez tartozott egy gyerekmikrofon, azzal vettem fel, még meg is van a kazetta. Az volt a címe, hogy Csak a friss tojás.  (nevet) Egy öregemberről szólt, aki csak friss tojást szeretett enni. Szerintem valami dinós-tojásevős meséből inspirálódhattam. Egyből írtam egy egész albumot is, mindig albumokban gondolkodtam. Volt egy trekklista és énekelve rögzítettem az összes számot. Tizenkevés évesen lett egy közös számítógépünk a nővéremmel, apukám letorrentezett nekem egy kezdő zeneszerkesztő programot és onnantól már tudtam zenét is rakni az ének köré.

Ekkoriban milyen zene inspirált?

Még főleg rockzene, az következett a gitárból. Marilyn Manson volt a nagy kedvencem, úgy nyolcéves koromtól tizenötig ő volt a hősöm. Szerettem még a Nine Inch Nailst, a Panterát és hasonló dolgokat. Ekkor még csak slágerek szintjén jelent meg az életemben a hiphop, Eminem eléggé hallgatható volt olyanoknak is, akik alapból nem foglalkoztak a rappel. Kamaszként, úgy 2009 körül elkezdett jobban érdekelni a hiphop is, Biggie-t, Mac Lethalt hallgatgattunk. Ugyanekkor a rockban is elmentem az extrémebb zenék felé: The Dillinger Escape Plan, Messugah, Between The Buried And Me. Volt egy gimis feldolgozászenekarunk, Nirvanát és hasonlókat játszottunk. Van egy metálzenekarom is, amit most még nem fednék fel. Lehet, hogy egyik projektem sem lesz nagyobb a mostani állapotnál, de hátha valamelyik beüt és akkor még nagyobbat szól majd mindkét tábornak, hogy van egy amolyan projektem is. Bár az egyik egy ordítozós extrémzene, a másik meg egy kis politizálós hiphop, annyira nincs átfedés a két világ között, hogy nem hiszem, hogy lenne valaki, akinek mindkettő tetszik. Különben még azzal a metálzenekarral kezdtem el zenét kiadni, 2014-ben tettem fel a YouTube-ra az első albumot, amit teljesen egyedül írtam és vettem fel. Volt pár koncertünk is, amikre megtanítottam néhány haveromnak az egyes hangszerszólamokat.

"ORBÁN, VERD KI A FERINEK" - VIDEOINTERJÚNK KRÚBIVAL.

Van több kiadványa is ennek a metálzenekarnak?

Még egy EP jelent meg később. Magyarországon nem lett túl ismert a dolog, de bandcampes letöltések és youtube-os nézettségek alapján tudom, hogy Amerikában van egy nagyjából kétezres rajongótábor, akik nagyon lelkesek. Kicsit más a hozzáállásuk a zenéhez, érezhetően nyitottabbak és támogatóbbak. Bandcampen árulok cd-ket és pólókat és folyton még rá is fizetnek a hivatalos árra, csak hogy szupportálják a zenét.

Amióta komoly lett a Krúbi projekt, azóta írtál zenét a metálzenekarnak?

Egyetlen szám jött ki azóta, de inkább pihenőben van a metálzenekar, nem is posztoltam közösségi médiára sem, mert most szeretném kicsit újrapozicionálni azt a projektet. Sokáig nem látszódott az arcunk sem, de van már néhány videó, amin felismerhetőek vagyunk. Amúgy pedig lassan dolgozom egy új kislemezen, majd jönni fog valamikor.

Mi indította be Krúbit?

Már tiniként rajongtam jónéhány rapperért, és az utóbbi 3-4 évben szinte megszállottként mélyedtem el a műfajban. Danny Brown az egyik kedvencem, sok Brockhamptont, Kanye Westet, Vince Staplest, Earl Sweatshirtöt, Tyler, the Creatort, Kendrick Lamart hallgatok. Tudnám sorolni sokáig. A trapes, autotune-os vonalból szerintem Travis Scott Rodeo című albuma a messze legjobb. Rapdalokat már szintén csináltam gimis koromban. Seaside haverom, aki a fő producerem és most a dj-m is élőben, ő gyerekkori barátom, tízéves korunk óta osztálytársak voltunk. Vele mindig mutogattuk egymásnak a dalainkat. Egyszer csináltam viccből egy trekket, ami egy Eminem-szám átalakítása volt, és az osztályunkról szólt, mindenkit kifiguráztam. Ez nagyon tetszett neki, így néha viccből csináltam még hasonlókat, de akkor még nem volt ebben több ötlet. Aztán egy másik osztálytársammal, a Té nevű haverommal – aki szintén szerepel az albumon egy közreműködés erejéig, és akivel mindig nagyon sok verset, rapet írtunk az órákon –, csináltunk egy rapdalt, amihez klipet is forgattunk a kedvenc kocsmánkban. A gimiben rendesen bepörgött a videó, olyan jó visszajelzéseket kapott a dal, hogy az felbátorított. De aztán egyetem mellett csináltam a másik zenekaromat, lassan alakult ki, hogy ebből legyen egy projekt, bár azért formálódott az évek során. Írtam beateket, írtam szövegeket és a külső körülmények egyre inspirálóbbak lettek.

A PestiEst az első kész Krúbi-dal?

Igen, és érdekesség, hogy a másik zenekarom legismertebb számának a fő gitártémájából alakítottam át a dallamát, összeért a két projekt. 2017 elején írtam meg a számot és májusban raktam ki a YouTube-ra. Meglepően gyorsan bepörgött, aztán AZA a Killakikittből is megosztotta, amitől még inkább ismert lett. Ő az elejétől nagyon támogató volt, rám is írt, hogy ha bármiben tud segíteni, csak szóljak. Kialakult egy egész album ötlete, de persze elég lassan haladtam vele, szakdolgozatot írtam, elkezdtem dolgozni, viszont a visszajelzések inspiráltak arra, hogy kezdjek koncentrálni a Krúbira. Seaside írt rám, hogy induljak a Kikeltető tehetségkutatón, kitöltöttem a jelentkezést, de nem gondoltam túl komolyan.

Ekkor még nem is volt élő fellépésed rapperként?

De, egy már volt. Felcsúton, a városháza előtt, egy minimálkoncert, kipakolt erősítőkkel. Ott debütáltam Krúbiként.

És akkor már készen volt az Orbán, verd ki a Ferinek című dalod?

Azzal kezdtünk. Húsz ember hallotta, jó kezdés volt. Tizennyolcan a haverjaim voltak, de ott már volt két ember, aki hallotta a dalokat YouTube-on és csak amiatt eljött valamelyik közeli faluból. Kértek is közös fotót, az volt az első ilyen élményem. Vicces volt.

A Kikeltető felgyorsította a történéseket körülötted.

Abszolút. Az első körből be sem jutottam volna, de a közönség továbbjuttatott. AZA kitette a Facebookra, hogy szavazzatok Krúbira, ez megtette a hatását. Van úgy 130 ezer követője a Killakikittnek, úgyhogy a többi zenekarnak pechje volt, mert nem volt ilyen haverjuk. Szerintem ez volt a döntő pillanat abban, hogy beindult a Krúbi-ügy. Onnantól, hogy bejutottam az elődöntőbe és tudni lehetett, hogy erről készül profi felvétel, azért sejthető volt, hogy lesz visszhangja az olyan számoknak, mint az Orbán, verd ki a Ferinek.

Ezt a számot egy konkrét pillanat ihlette vagy lassan, több inspirálódásból állt össze?

Inkább lassan. Először csak annyi volt az ötletem, hogy milyen vicces lenne írni egy számot, amiben egy szomorkás, komoly hangulatú alapra elreppelek egy ilyesmi jelenetet. Aztán ahogy leültem dolgozgatni a szövegen, fokozatosan ráeszméltem, hogy milyen találó a leírt szituáció az utóbbi évek politikai eseményeire nézve, és ennek függvényében alakítottam a szöveget, míg végül kialakult a végleges verzió.

Gondolom, ekkor már számodra is nyilvánvaló volt, hogy ezt komolyan kell venni.

Ekkor már abszolút komolyan vettem, csak a meló mellett lassan haladt a lemez készítése. De a félretett pénzemet hónapokig Facebook-hirdetésekre költöttem és ez is segített abban, hogy gyorsan elterjedjen a hírem. Aztán megkeresett több kiadó is.

Összesen mennyi?

Összesen hét kiadóval ültem le, de ezek között volt olyan, akivel csak egyszer dumáltunk és nem lett belőle semmi. És volt közte egy olyan is, akit én kerestem meg, azon felbuzdulva, hogy mekkora lett az érdeklődés. De még ezek előtt AZA-val, azaz a Scarcity Budapesttel már megegyeztünk, hogy ő nem akar szerződést kötni, és nem akar hivatalos kiadóként viselkedni, mert nem akar pénzt keresni rajtam, inkább csak képviseljük együtt azt, amit a Scarcity-csapat képvisel. Elsők között keresett meg a Universal, akiknél végül megjelent az első album.

Manapság egy lemezcég portfóliójában már csak egy kisebb szegmens a konkrét lemezkiadás. Mi tudott vonzó lenni számodra egy nagykiadó ajánlatában?

Amellett, hogy a lemezkiadás költségeit és az adminisztratív feladatok terhét leveszi az ember válláról – amit persze függetlenként is meg tud oldani egy előadó –, van egy csomó menedzsmentbeli feladat, amit ellát egy lemezcég. Menedzsmenti szerződést kötöttünk, minden egy kézben fut össze, például a koncertszervezés is. Egy nagyobb kiadónál nagyobb kapcsolati háló áll rendelkezésre, ezáltal szélesednek a lehetőségek az ötletek megvalósítására. Finanszírozni tudnak komolyabb videókat, komolyabb stúdiókat és ez hozzájárul az amúgy is biztosított művészi szabadsághoz, hiszen például nem szab gátat egy ötlet megvalósításában egy komolyabb stúdió kibérelése.

Zeneileg hogyan állt össze az album? Írtál egy beatet, amit Seaside-dal véglegesítettek? Hozott ő is kész alapokat?

Seaside mellett van még két producer, akikkel sokat szoktam dolgozni, DJ M3G4jTó és BEATó, ők is gyerekkori barátok. M3G4jTó producelte a Másnapot és a Klasszik piramist, BEATó a trapesebb dalokat: Fogyassz bitószert minden nap, Nyösz nyösz, BÁMM. A többit pedig vagy Seaside írja vagy ketten közösen. De amúgy változatos, hogyan születnek a felvételek. Van, hogy én is írok beateket, van, hogy Seaside jön elő egy ötlettel, de amikor én írok alapot, annak a keverését is mindig Seaside-dal fejezzük be. Van még egy szám az albumon, amit GEGE producelt, a KARI, ő rappel is abban a dalban. Zeneileg olyan a lemez, mint sok előadónak az első albuma. Elkezdtem írni az első számokat és akkor még nem állt össze a fejemben, hogy ez album lesz, aztán az, hogy milyen album lesz. Nem egységes ebből a szempontból, mert vannak oldschool-darabok, vannak egészen újsulisak is. Két szempont számított: legyen izgalmas zeneileg és támassza alá a szövegötletet. Nem úgy ültünk le, hogy csinálunk egy Krúbi-albumot, és nem volt teljesen tiszta a fejünkben, hogy a projekt mit képvisel, és milyen is legyen. Nem volt az elejétől egy koncepció a fejünkben. Ilyen szempontból már várom a második albumot, amihez majd úgy ülünk le, hogy az alkotási folyamat első lépésétől az utolsóig egy konkrétabb víziót, koncepciót tudunk majd követni.

Van néhány korábbi dal, ami nem került a lemezre.

A Spontán Kikeltető Rap a Kikeltetőhöz készült, az azért nem került rá, a Getszifürdő egy albumbejelentő dal volt, annak nem lett volna értelme szerepelni magán a lemezen és A hős Krúbi pedig a nyilvánvaló jogi akadály miatt, ráadásul aligha adta volna el az Aladdin betétdalát a Disney, legalábbis megfizethető áron biztosan nem. Plusz így elmondhatjuk, hogy minden beatet mi csináltunk a lemezen, nincsen egyáltalán sample, nem mintáztunk, ami ugye alapvetően jellemző a hiphopra. Minden dallamot mi írtunk.

A témáid egyszerűen adódnak a hétköznapi dolgokból, vagy egy komolyabban eltervezett irány vezérli azokat?

Olyan szinten, hogy ez a Krúbi-dolog mit fog majd képviselni, biztosan nem volt meg előre a fejemben. Az első kész dal, a PestiEst egy rakás one-linerre van felhúzva. Volt egy csomó kiírt ötletem, sorok, amiket el kéne egyszer sütni és itt azokat fűztem egybe. De az azért cél volt, hogy a punchline-ok ne összefüggéstelenül jöjjenek egymás után, hanem illeszkedjenek egy koncepcióba, történetbe. Ez a szám egy „éjszaka Budapesten”, ami során eljutok a Budapest Parkba, egy politikusbuliba és így tovább. Egy kicsit bemutatkozom. Az már az elejétől az ötlet része volt, hogy a második szám a buli másnapját dolgozza fel. Talán Danny Brown mondta egy interjúban, hogy ha valaki bemutatja a rapperéletforma csillogó részét, akkor mutassa be az árnyoldalait is. Ezzel a dalpárral egyfajta kettőség bemutatása volt a cél a lemez elején. Igen, tele van humorral, fekete humorral a lemez. Rapperklisékkel is, mert egy tudatosan eltúlzott rapperperszóna mesél. Közben benne lesz a valóság is, ahogyan látom a világot. A valós személyem és valós érzelmeim szintén teret kapnak. Nyilván ez a két oldal mindkét irányból benne van. Az, ahogyan viccel az ember, az sokat elárul arról is, hogy milyen, amikor komoly. És fordítva. Az, hogy valaki milyen, amikor komoly, determinálja, hogy mit talál majd viccesnek. Ezt akartam az elején leszögezni: ez egy vicces lemez lesz, de valahol nagyon is komoly.

Az eltúlzott rapperperszóna Eminem-hatás, vagy erősebb karikatúrája a magyar rap egy részének?

Talán is-is. Leginkább az inspirálta ezt, hogy az elmúlt egy év, amiben ez az album született, átmeneti időszak volt az életemben. Előtte nem voltam Krúbi, csak egy átlagos egyetemista. Most meg már akkora szelete az életemnek, hogy nem csak egy mellékág. Pont ez az egy év viszont átmenet volt a kettő között. Bementem dolgozni, én voltam a cégnél a kis gyakornok. Utána este elmentem egy koncertre és egy óra erejéig úgy kezeltek az emberek, mint egy klasszikus értelemben vett rappert. Ezt az ellentmondást, ezt a kontrasztot próbáltam meg érzékeltetni. Részben ezért is lett a Nehézlábérzés a címadó dal, abban jön elő leginkább ez a kettősség. Ha mondanom kellene valamit arról, hogy mit képvisel az album, akkor ez a disszonáns, átmeneti időszak lenne az. A szám első felében túlzó módon elhangzik az összes rapperklisé, a második felében pedig ott van egy hosszú, kínos történet arról, hogy ülök a munkahelyemen és azon gondolkozom, hogy a banánhéjat itt dobjam ki az irodában, vagy kivigyem a folyosóra, hogy ne bűzölögjön bent, ezzel is zavarva a kollégáimat. Egy semmi pillanat az ember életében. A túltolt rapperperszónát persze szintén inspirálja a magyar rapben szerintem kifejezetten vicces eszképizmus. Mindenki tudja, hogy 150 ezret keresel havonta, miért van Ferraritok a klipben? Mindenki tisztában van azzal, hogy hónapokig kell spórolni ahhoz, hogy két órára bérbe vehessétek. Ez az egyik, a másik meg az, hogy a magyar rapben a beefek is olyan gyermekdedek. Amerikában lehetnek komoly bandaháborúk egy-egy ilyen mögött, de itt mindenki tudja, hogy tíz percre laktok egymástól villamossal, ha ekkora para van, akkor miért nem mentek le lejátszani? Ezt a fajta pofázást is parodizálja a szöveg. Én tudok még nálatok is nagyobbat mondani. De persze nem bántásból csinálom, mert nincs bajom senkivel, mindez úgy is megjelenhet az ember életében, hogy álmodozik. Mit csinálnék, ha megnyerném a lottót? A szürke hétköznapokból kiszakadást jelent egy pillanatra úgy tenni, mintha mi lennénk a Jay-Z. Az meg aztán pláne igaz, hogy ebbe a rapperperszónába én végképp nem illek bele, nemcsak a műfajt parodizálom ezzel, hanem magamat is, azt, hogy mennyire nem passzolok mindebbe bele. A Corvinusra jártam, dolgoztam egy reklámügynökségnél, tökre nem a telepi arc vagyok, aki pofánbasz bárkit, aki beugat neki. Inkább megbeszélem veled, ha valami baj van, konfliktuskerülő vagyok. Annyira nem az a srác vagyok, aki így szedi fel a csajokat, hogy na. A magam szerepét ebben a megjátszott rapközegben – amibe persze senki nem passzol bele igazán –, még inkább túltolom, hogy teljes legyen a képzavar. A szexizmus, a rasszizmus, az antiszemitizmus nyilván igen távol áll tőlem. A való életben eszembe nem jutna így beszélni bárkivel.

Ez nyilván fontos része a Krúbi-képnek, de ami miatt igazán felkapták az emberek a fejüket a dalaidra, az a nagyon explicit politikai mondanivaló, valamint a közhangulatra reflektáló, társadalmi tablót felfestő szövegek voltak.

Ez az őszinte része a szövegvilágnak, amit szintén akartam. Hogy benne legyenek a valós gondolataim. Abban a korban vagyok most, hogy elkezdem felépíteni az életem. Hol keressek állást? Milyent? Kimenjek-e külföldre? Frusztráló élmény, hogy ez a hangnem van jelen a politikai kultúrában, ezáltal a közbeszédben. Hogy mennyire ellehetetlenülnek bizonyos dolgok itthon. Ha véletlenül valami olyasmi történik, amivel egyetértek, még akkor is azt érzem, hogy nem a helyes ok áll mögötte. Tegyük fel, hogy egy olyan párt nyerne választást, amelyikkel egyetértek. Az is csak úgy tudna megtörténni, hogy lebutítaná a kommunikációját, mert itthon ilyen a politika kultúra. Nagyon lehúzó élmény látni ezt, tényleg frusztrált vagyok emiatt és kiábrándult. Annyira nem látom azt, hogy hogyan lehetne itthon egy értelmes beszélgetést kezdeményezni ezzel kapcsolatban. Vagy elindítani valamit. Egyáltalán, hallatni a hangodat. Úgy érzem, hogy a csatorna sincsen meg ahhoz, hogy a hozzám hasonló emberek együtt tudnák képviselni az érdekeiket. A pártok gyakorlatilag ignorálnak minket. A kormány semennyire nem próbál megszólítani bennünket. A kommunikációs stílusuk alapján egyértelmű, hogy rólunk lemondtak. A parlamentben semennyire nem képvisel engem senki, egyetlen párt sem. Ez ellen a kommunikációs stílus ellen nem lehet máshogyan védekezni, mint hogy te is elkezdesz erre a szintre süllyedni. Kilátástalannak érzem, hogy hogyan lehetne jobb belátásra bírni az embereket. És azt is, hogy kialakuljon egy olyan állapot, amiben képviselve vannak az érdekeim közéleti szinten. Minden mindegy alapon, morbid, abszurd poénként öntöttem bele a számokba, ami bennem volt. Olyan stílusban, ami a maga módján ugyanolyan elbaszott, mint mondjuk a kormány kommunikációja. Akármilyen szélsőséges egy-egy szövegem, még mindig kevésbé para ahogyan a politikusok kommunikálnak egymással és velünk. Úgy voltam vele, hogy akkor a magam stílusában én is beszállok. Csak így lehet eljutni az emberekhez itthon. Ha elkezdek észérvekkel tanító rapet nyomni, senki nem figyel oda.

Mennyire mélyen ásod bele magad a részletekbe?

Hullámzó. Aktívan semmilyen politikai mozgalomban nem veszek részt. Van, amikor sokat olvasok egy témáról, de aztán mindig úgy vagyok vele, hogy most akkor egy hónapig nem akarok semmiről olvasni, mert ha túl sokat foglalkozom ezzel, akkor érezhetően rosszabb a hangulatom a mindennapokban.

Az nyilván nem kérdés, hogy nem írtad volna ezeket a számokat, ha felmerült volna benned, hogy ezek miatt nem lesz politikai preferenciák alapján sokszínű a rajongótáborod.

(nevet) Egyrészt nyilván nem, amúgy sem lennék hajlandó ilyen téren kompromisszumra. Ilyen alapon rádiós slágereket is írhatnék, ha a közönségszámra utaznék. Őszinte művészi önkifejezés ez, akinek tetszik, annak tetszik. Másrészt annyira mégsem nagy kompromisszum. Különben biztos vagyok benne, hogy van olyan hallgatóm, aki a Fideszre vagy a DK-ra szavazott. De akik annyira véresen rajonganak ezekért a pártokért, hogy nem tudnak egy viccet vagy egy ellenkező véleményt elfogadni, talán amúgy sem azok az emberek, akik potenciális hallgatóim lennének. Ha a rádióban nem fog szólni, amit úgy sem hallgat a generációm, az annyira nem érdekel. A cenzúra amúgy itthon nem csak politikai szempontból erős a rádióban és a tévében. Hanem eleve is sokkal erősebb, mint mondjuk Amerikában. A rap most a legnépszerűbb műfaj. Oké, ott is kisípolják a csúnya szavakat, de lemehet a dal a rádióban és teljesen egyértelmű úgy is, hogy arról rappel, hogy megbaszta a csajodat vagy drogot kever az uzival a lábosban. Ha Magyarországon írok egy refrént, az nem mehet le úgy, kisípolva sem, hogy „a ku… anyád, megb…. a csajodat.” Eleve szóba sem jöhet, hogy lemegy a dal, ha valamit ki kellene sípolni belőle. Eminem, ha magyar lenne, nem futhatott volna be ennyire itthon, nem is reménykedhetett volna rádiós és TV-s lejátszásokban.

Tervek, célok?

Minél jobb koncerteket adni, előzenekaroskodni fasza zenekaroknak, csinálni egy még újabb klipet, elkezdeni dolgozni a második nagylemezen és jövő nyárra eljutni oda, hogy minél több fesztiválon felléphessek. Idén ehhez már későn indultam, de a Kolorádón és a Bánkitón a kikeltetős nyeremény részeként fellépek majd. Egyelőre ennyi a célom.

interjú: Dömötör Endre
fotó: Lékó Tamás

Krúbi legközelebb június 14-én látható élőben, a Kolorádó fesztiválon lép fel

Krúbi Facebook-oldal
és a Krúbi rajongói Facebook-csoport, a Krúbi Getsziposting

és akkor az év eddigi egyik legjobb lemeze, a Nehézlábérzés: 

a címadó számhoz készült - népnevelést is tartalmazó - csodás klip: 

és a Schmuck meta videója: 

NEM VOLT ELÉG? AKKOR TESSÉK: KRÚBI A POLITIKAI SZEREPVÁLLALÁSRÓL.