Kali Uchis: Isolation (lemezkritika)

Kali Uchisba 2015-ben bolondultunk bele első, Por Vida című minialbumának megjelenésekor. Aztán feltűnt Tyler, The Creator mellett, aztán csak vártuk az első hivatalos nagylemezt, csak vártuk. És most megérkezett (akárcsak a legfrissebb Recorder magazin, amiben először ez a cikk megjelent). És most jó.

Kiadó: Rinse / Virgin / Universal

Megjelenés: 2018. április

Stílus: neosoulr&bpop

Kulcsdal: In My Dreams

Néha az ember meg tudja mondani egy dologról elsőre, hogy azt mindig szeretni fogja. Mondjuk egy lemezről. Ha ez ember lemezkritikus, akkor ilyenkor azt mondja, hogy instant klasszikus született. Aztán persze mindig tévedhetünk is, és egy idő után már nem szeretjük azt a valamit annyira. Kiderül, hogy mégsem örök klasszik az elsőre annak tartott zene. Hogy Kali Uchis első rendes nagylemeze olyan örökzöld-e, ami egy korszakot jellemez és annak egyik legjobbja, azt én éppen ezért nem merem teljes bizonyossággal mondani. Nagyon olyannak tűnik, mert az összes dal jó rajta, szépen fokozatosan hallatszódnak egyre slágeresebbnek, állnak össze a bossa nova-, doowop-, neosoul-, kortárs r&b-, pop-, reggaeton-részek elég pazar egésszé.

Ha valami biztos az Isolationnel kapcsolatban, az az, hogy 2018-ban már az ilyen albumok is igen ritkák, éppen ezért könnyen kitűnik, de ezen felül is erősnek tűnik ki. Lehet, hogy a kérdés inkább az, hogy egyáltalán születhet-e manapság olyan album, ami nemcsak végig vibráló, okos, szexi és slágeres, de még zeneileg is teljesen új kombinációt, hangzást mutat, később úttörőként hivatkozható. És ha erre nem a válasz, akkor az csökkenti-e egy ilyen perfekt poplemez értékét? Mert ez az LP perfekt. Olyan, mintha valaki elkészítette volna a legjobb kilencvenes évekbeli neosoul-anyagok (mondjuk Erykah Badu Baduizmjának) mai változatát. Folyékony, kozmikus soul és funk, kicsit régimódi, de azért aktuális hangzású is. Khaled tavalyi, vagy Ness Nite idei albuma is jó analógiák mellé, de mindkettőnél sokkal jobb a kolumbiai származású, amerikai énekes-dalszerző albuma, amelyet megelőzött egy mixtape és egy EP-nek mondott, több mint félórás, több mint ígéretes 2015-ös minialbum (Por Vida). Azóta vártunk erre és megérte. Akkor azt írtam Kali Uchisról, hogy „üdébb nagyjából mindenkinél a mainstream pop jelenlegi élmezőnyéből, de kis szerencsével hamarosan ő is oda fog tartozni.” Alighanem eljött ez a pillanat és szerencse sem kell hozzá, mert bár egy reggaeton-dallal, biztos, ami biztos, Uchis a korstílust is belevette a táncba. Meg tett egy túl nyilvánvaló tiszteletadást Amy Winehouse felé. Meg mondjuk a Gorillaz (Damon Albarn) is visszafizette a kölcsönvokált egy tökéletes szerzeménnyel (meg mondjuk Dave Sitektől Greg Kurstinig, Thundercatig, Kevin Parkerig mindenki bele akart dolgozni a végeredménybe), de ez a bő háromnegyedóra magabiztosan csillogtatja az énekesnő kimagasló szerzői erényeit, társadalmi érzékenységét és természetesen vonja meg a konklúziót: „so if you need a hero, just look in the mirror”.

9/10

Dömötör Endre

a friss lemez: