Kali Uchis mellett nincs más nő

2016.04.05. 12:41, Frontrecorder

kaliuchis.jpg

A kolumbiai születésű amerikai hálószoba-popsztár Kali Uchis bennünket könnyedén az ujjai köré csavart vintage soult kortárs R&B-vel ötvöző dalaival, így várjuk már, hogy még jobban elszédítsen első hivatalos albumával, melyről most megosztott egy igazi nyáriasan pasileckéztető dalt.

A magát hetvenes évekbeli nagyvilági nőnek stylingoló, az imidzse mellett a dalait és a klipjeit is egymaga kreáló Kali Uchis az "alternatív valóságban világsztár lenne" tipikus esete, mondanánk, de mi inkább bízunk abban, hogy a mi valóságunkban is az lesz. 2012-es első mixtape-je után tavaly év elején rukkolt elő saját kiadásban egy üdítően frissítő hatású EP-vel, melyen már olyan nagyágyúk dolgoztak vele, mint Diplo, Tyler, The Creator (az ő 2015-ös lemezeiken aztán ezt viszonozta) és Kaytranada. Utóbbi idén már az egyik legfelkapottabb beat-beszállítónak számít az amerikai hiphopban, a haiti születésű kanadai producer csak a közelmúltban olyanoknak szolgáltatott zenei alapot, mint Talib Kweli, Rome Fortune, Anderson Paak és Azealia Banks, de úgy tűnik, a britek is ráharaptak, Katy B-t és Craig Davidet már a megrendelői között tudja. A jelek szerint pedig folytatódik a munkaviszonya Kali Uchis-szal, akinek készülő első hivatalos albumára egy dalt biztosan producerként jegyet, ez a most közzétett nyáriasan tespedős alapra gurított Only Girl, melyben a The Internet fura-R&B truppból Steve Lacy és a rapper Vince Staples a közreműködők, ők a félrelépő férfi oldal, akik azért tepernek, hogy Kali visszafogadja őket. 

https://recorder.blog.hu/2016/04/05/kali_uchis_mellett_nincs_mas_no
Kali Uchis mellett nincs más nő
süti beállítások módosítása