Rhye: Blood (lemezkritika)

A titokzatos duóként 2012-ben feltűnt Rhye az időtlen első lemez után Mike Milosh szólóprodukciója lett, őt 2016-ban hallhattuk egy Bonobo-dalban, majd hosszú várokoztatás után tavaly nyáron érkezett a Please című visszatérő szerzemény, ami eléggé kielégítette a rajongói igényeket. De vajon azt teszi-e a második nagylemez is?

Kiadó: Loma Vista / Universal

Megjelenés: 2018. január

Stílus: szofisztipop-r&b

Kulcsdal: Count To Five

Sade (nagyon durva átlagolással) úgy ötévente ad ki egy új stúdiólemezt, igaz, az előző kettő között volt az tíz is, és már most is hét éve adós egy folytatással – de ezzel minden rajongója rég kibékült, hiszen az újabb albumok mindig ugyanazt az időtlen, egyedi hangulatot hordozzák, amire megéri annyit várni. A Rhye 2013-ban adta ki bemutatkozó lemezét, öt év telt el, mire most megjelent a második. Sade a közhellyé koptatott párhuzam az eredetileg egy dán és egy kanadai zenész duójaként létrejött Rhye-ra és persze nemcsak produktivitásban helytálló, hanem hangulatban, vagy inkább érzetre is rokon a két produkció: nehéz megmondani, hogy mikor készültek a dalok. A dalok, amelyek leginkább egy mozdulatlan, forró nyári délutánt idéznek, egy olyan délutánt, amikor különben minden rendben van. Aki szeret egy ilyen délután emlék- vagy vágyképébe kapaszkodni, annak bármelyik Sade-LP, vagy éppen bármelyik Rhye-LP is tökéletes kísérőzene az ábrándozáshoz.

Merthogy a Rhye másodjára is azt tudja, amit elsőre. Aki mást várt, csalódni fog. Aki ugyanezt, nem rosszabb dalokkal, az meg örülhet, van egy újabb segédanyag a kívánt hatás elérésére. Ugyanazt elérni amúgy nem egyszerű, pláne úgy, hogy a duó a lemez megjelenése után nem sokkal a kanadai tag, az énekes Mike Milosh szólóprodukciójára olvadt. Az ő állítása szerint a dán Robin Hannibal (aki még Rhye-tagként nyilatkozott nekünk) csak programozóként-ötlettársként vett részt a debütáláson, természetes volt, hogy hangszeren nem játszó producerként nem koncertezett a jócskán kibővített turnéfelállással. Hannibal pedig azt nyilatkozta a válásról, hogy az első lemez ötletben, kivitelezésben, megjelenésben teljesen kettejük közös alkotása volt – tiszta szerencse, hogy Milosh ugyanezt a finoman összetett, könnyen csúszó, mégis komplex hangszerelést, ezeket a játszva reprodukálhatónak tűnő, de ihletetten mégis nehezen megvalósítható dalokat tudja egyedül is. A felállás más tekintetben is azonos: a debütöt ihlető nőtől elvált az androgün hangú énekes (ezt az érzelmi időszakot egy-két dal ragadja meg), ám újra szerelmes lett és döntően ez az állapot inspirálta a szerzeményeket. A borító(ko)n is Milosh mostani modell-művész társa szerepel, még a fotókat is a producer készítette (természetesen). Változás tán tényleg csak annyi, hogy a koncertezés miatt némileg élőbb a hangkép és változatosabbak, lüktetőbbek a ritmusok, érzékibb, ami amúgy is elég érzéki volt. Szóval, akit érint: fejhallgatót fel és indulhat a film – újabb örök darabbal bővült a fülledt nyári kísérőzenetár.

9/10

Dömötör Endre

a friss lemez: 

a Song For You klipje: