Lemeztáska – Schoblocher Barbara (Blahalouisiana)

2017.12.27. 09:55, rerecorder

img_0311.jpg

A Blahalouisiana karrierjét szépen építve tavaly adta ki sokszínű bemutatkozó albumát. Bő egy évvel később, idén októberben máris jött a második LP, az ezúttal is angol-magyar kétnyelvű, a Recorderen debütált Alagutak, fények, nagymamád jegenyéi.  A frontember lemeztáskájában turkáltunk a holnapi, december 28-i, düreres évzáró koncert előtt.

Első zenei emlék

Az oroszlánkirály és Zalatnay Cini Tölcsért csinálok a kezemből című slágere.


Első lemez, amit saját pénzből vettél

justin_timberlake.jpgAz első eredeti cd, amit kaptam, Justin Timberlake-től a FutureSex/LoveSounds című album volt. A What Goes Aroundot a mai napig imádom. Amikorra elég idős lettem ahhoz, hogy magamnak vásároljak, eljött az internetes letöltés, a discmanek és az újraírható cd-k korszaka. Ezt most azzal kompenzálom, hogy gyűjtöm a vinyleket. 


Zene, ami zenélésre inspirált

A popsoul énekesnőkön túl kamaszkorom meghatározó zenekarai: a Kooks, a Strokes és a Paramore. A csúcspont a Kings Of Leonnal való megismerkedésem volt. Ültem a buszon hazafelé, bámultam ki az ablakon és olyan energia volt a Sex On Fire-ben, hogy elhittem, mindent lehet.


Meghatározó koncertélmény

Nagyon sok van, de a két legkiemelkedőbb Wiesenben az Ottakringer Arenában ért: először az Arctic Monkyes, aztán egy év múlva a Kings Of Leon.


Hatások a Blahalouisiana indulásakor

Jancsó (Gábor, a zenekar basszusgitáros-dalszerzője – a szerk.) megmutatta a Mando Diaót, az elég erős hatás volt. First Aid Kit, The Raconteurs, Alabama Shakes, bluesos-countrys hangzásvilág. Emellett egyre inkább a jazz, a főiskola miatt.


fonograf.jpgKedvenc magyar lemez

Fonográf: FG-4. Amíg a nagy gyűjtésben rá nem bukkantam egy piacon, fogalmam sem volt róla, hogy milyen zseniális.


Kedvenc magyar dal

Nehéz kedvenceket választani, mert minden hangulathoz, emlékhez, időszakhoz kapcsolódik egy meghatározó dal, mint egy jó főcím. A Piramis Ha volna két életem című számát már nagyon fiatal koromtól szerettem.


Kedvenc rocklemez

Kings Of Leon: Come Around Sundown. Ez az egyetlen olyan album, amit évek óta szinte minden évszakban újra és újra előveszek. Olyan hangulata van, hogy nem kötődik hozzá erősebb emlékem, nem juttat eszembe mást. Legalábbis olyan emlékeket biztosan nem, amik megváltoztathatnák a dalokhoz fűződő viszonyomat. Hű társam.


Kedvenc indierock-lemez

am1.jpgArctic Monkeys: Whatever People Say I Am, That’s What I’m Not.


Kedvenc dalszerző-előadó lemez

Paul Simon: Hearts and Bones.


Kedvenc soullemez

Épphogy becsúszik a kategóriába, de Alabama Shakes és a Sound And Color.


Kedvenc énekesnő

Stevie Nicks. A Fleetwood Mac-től a Dreams volt az első dal, amit bakeliten hallottam.


Minden idők legjobb lemeze

A The Doors első albuma!


Lemezgyűjteményed legkülönlegesebb/legértékesebb darabja

ella_fitzgerald.jpgEgy dupla korongos Ella Fitzgerald, a Sings The Cole Porter Songbook, ami az eszmei értéke miatt különleges. Helsinkiben találtam rá, gyönyörű a borítója és rajta van majdnem az összes kedvencem.


Olyan zene, ami nagyon elüt a stílusodtól, mégis nagyon szereted

Dua Lipa. Imádom, függő lettem.


Bűnös zenei örömöd

Szerintem nincs olyan, amit ne vallanék be. Britneyn nőttem fel...


Dal, amit már nem bírsz meghallgatni

Vannak dalok, amiket bár sose hallottam volna!


Dal, amit bárcsak te írtál volna

Elton John: Tiny Dancer.


Zene, amitől boldog leszel

Led Zeppelin: Going To California.


A BLAHALOUISIANA HÁGAI TURNÉNAPLÓJA VIDEÓN.


Kedvenc heartbreak lemez

Paolo Nutini: Caustic Love (2014). Paolo megért.


Zene, ami elgondolkodtat

A klasszikus zene. Főleg Bachot és a romantikusokat kedvelem.


Kedvenc zene utazáshoz

r-5961800-1407484718-8908_jpeg.jpgAngus And Julia Stone: Angus And Julia Stone (2014).


Kedvenc zene éjszaka, sötétben hallgatni

Tom Odell: Long Way Down. Azt szeretem benne a legjobban, hogy ha elég csendben hallgatom, hallatszik a zongorapedál finom nyikorgása.


Kedvenc zene szexhez

50-es, 60-as, 70-es évek spotify-playlist.


Kedvenc szombat esti bulizene

Tame Impala: The Less I Know The Better.


Kedvenc vasárnap reggeli pihenős zene

The Beach Boys: Wouldn’t It Be Nice, The Velvet Underground.


Kedvenc friss, idei lemezek

Még év elején jelent meg Sampha Process című lemeze, amit mindenkinek ajánlok. Meg persze Dua Lipa, az újdonsült függőségem.

 


a zenekar legközelebb december 28-án lép fel a Dürer Kertben, Facebook-eseményoldal


az új lemez YouTube-playlistje, benne a hivatalos klipekkel, a többi dalhoz pedig szövegvideókkal, amelyekben néha feltűnnek a zenekar tagjai, a zárószámban az énekesnő például egészen sokáig:


Blahalouisiana Facebook-oldal

fotó: Sinco

https://recorder.blog.hu/2017/12/27/lemeztaska_schoblocher_barbara_blahalouisiana
Lemeztáska – Schoblocher Barbara (Blahalouisiana)
süti beállítások módosítása