Az Akkezdet Phiai szeptember 14-én lép fel az A38-on (amikor az NB lemezbemutatót tart), a zenekar egyik harmada, Saiid utána pedig lelép utazgatni, így egy darabig most szerepelnek utoljára színpadon. A fellépés elé jöjjenek Saiid inspirációi, kedvenc zenéi. A Prosecturától Liszt Ferencen át a Life Of Agonyig. Nyugi, vannak hiphopok is.
Első zenei emlék
Az első emlékeim között az van, hogy kicsi koromtól a szüleimtől minden születésnapra, karácsonyra – vagy bármikor, amikor ajándékot kap az ember – azt kérem, hogy klasszikus zenei válogatásokat vegyenek nekem, ilyen 10 cd-s pakkokat. Azokat hallgattam, leültem a földre a hangfalak elé, becsuktam a szemem és azon morfondíroztam, hogy voltak képesek ilyeneket komponálni.
Első lemez, amit saját pénzből vettél
1993-as De La Soul, a Breakadawn single, az En Focus, meg a Stickabush őrület van még rajta, és van 2 instru verzió, ott találkoztam először ilyennel. A Breakadawn Michael Jackson-mintát tartalmaz, a samplingelés is talán ekkor jutott el az agyamig. Együtt vettük a lemezt a Závadával (Újonc, azaz Závada Péter a másik mc - a szerk.) egyébként, együtt kezdtük el a lemezeket gyűjteni, de aztán én lettem dj.
Első kazettaélmény
Legnagyobb megelégedetlenségünkre apám dobja ki éppen a Prosectura-kazinkat a Lada ablakán, amikor meghallja az Egymilliomosliliomos (8 éves, ez a legszebb kor) számot. Persze volt ezelőtt Hofi-kazi kicsi koromban és azon a zenei betéteket nagyon szerettem.
Zene, ami zenélésre inspirált
Michael Jacksontól minden, a legelejétől a legvégéig.
Meghatározó koncertélmény
Rengeteg van... a '91-es AC/DC-től kezdve a következő évben a GnR, később Sade és Prince, de ha hiphop, akkor az egyik legkomolyabb a Buckshot (Black Moon) volt Bécsben. A csávó kábé 150 centi lehet, és nem üvölt, mégis olyan mágia meg jelenlét volt a színpadon, hogy most is kiráz a hideg, ahogy írok róla.
Hatások a zenekar indulásakor
Alkohol, marihuána. Egyébiránt beatmakerként a RZA (Wu Tang), DJ Premier (Gangstarr) és Eric Sermon (EPMD).
Kedvenc magyar lemez
Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról. Adamis Anna az élet.
Kedvenc magyar dal
Liszt Ferenc - II. Magyar Rapszódia.
Kedvenc oldskool hiphoplemez
Nem annyira oldschool, hogy 80-as évek, mert '91-es, oldschoolt keveset hallgattam album szinten, inkább csak számokat. A Low End Theory az, amit végighallgattam körbe-körbe egymás után anno. A Tribe Called Quest követte el, akkor találkoztam a jazzy, alternatív hiphoppal.
Kedvenc 90s hiphoplemez
Az Arany Korszakból rengeteget lehetne választani, de amikor megjelent '97-ben a Wu Tang Forever dupla album, akkor tudtam hogy ez az utam.
Kedvenc hiphoplemez az elmúlt évekből
Kendrick Lamar: To Pimp A Butterfly.
A HÚSZ LEGJOBB HAZAI HIPHOPLEMEZ A RECORDER SZERINT.
Kedvenc instrumentális hiphop
Most legyen a Wu Tang: Reunited. Nagyon nehéz ezt kiválasztani, de ebben minden benne van, a groove-ok nyersessége, klasszikus hangszeres zene, impro, vokálok és a kedvenc MC-k, akiket hallok rá, akkor is, amikor az instru megy.
Kedvenc spoken wordlemez
Nincs így külön, azt szeretem, mikor Henry Rollins vakerászik elmebeteg módon a lemezeken.
Kedvenc soul/funk zene
James Brown: It's A Man's Man's World, azért mert igaz (nem a címe).
Kedvenc elektronikus tánczenei lemez
Az az edm? Remélem nem, mert akkor a Prodigy: Music For The Jilted Generation, oldschool gyerek vagyok.
Kedvenc rocklemez
Na jó, hát ez nagyon nehéz! Most a metáltól, a hardcore-on át a klasszik rock cuccok pörögnek a fejemben. Most egy olyat választok, amit már félig benőtt fejjel hallgattam, nem pusztán zenei élmény volt, és bezárt ajtónál üvöltöttem otthon kismilliószor: Life Of Agony: River Runs Red (1993).
Minden idők legjobb lemeze
Michael Jackson: Thriller. Ez teljesen egyértelmű.
Lemezgyűjteményed legkülönlegesebb/legértékesebb darabja
Wu Tangtől a The W lemez, a Závada lopta Bécsben, én kint álltam a bolt előtt, ő meg egyszer csak kijött a kabátja alatt a lemezzel.
Olyan zene, ami nagyon elüt a stílusodtól, mégis nagyon szereted
Johnny Cash: Hurt (2002).
Bűnös zenei örömöd
Technohead: I Want To Be A Hippy (1995).
Dal, amit már nem bírsz meghallgatni
Orff: Carmina Burana.
Dal, amit bárcsak te írtál volna
Psy: Gangnam Style, jogdíjban nem szar.
Zene, amitől boldog leszel
Az egy másik „one hit wonder” Bobby McFerrin, és a Don't Worry, Be Happy. Bugyuta számnak tűnhet, de működik.
Kedvenc heartbreak lemez
Fink: Pretty Little Thing.
Kedvenc zene szexhez
Prince: Sexy MF.
Kedvenc szombat esti bulizene
Cab Calloway: Minnie the Moocher.
Kedvenc vasárnap reggeli pihenős zene
Nahko Bear: Aloha Ke Akua.
Kedvenc zene utazáshoz
Kedvenc friss, idei lemezek
Slow Village: 2000tizenvalahány.
Kedvenc őszi zene
The Doors: People Are Strange.
a most csütörtöki, szeptember 14-i Akkezdet Phiai- és NB-koncert Facebook-eseményoldala
nyitókép: Áron Süveg Photography