Emlékezz elhunyt szeretteidre a hamvaikat tartalmazó vinyllel

2017.09.02. 16:35, RRRecorder

and_vinyly.jpg 

Az alapító is elismeri, hogy eleinte viccnek indult a vállalkozás, de most már inkább úgy gondolja, hogy a hangfelvétel jobb emlékezés, mint a fotó - és egyáltalán: miért lenne rosszabb vinylbe préselni a hamvakat, mint szétszórni a szélben?

Jason Leach, aki egyébként technoproducer és kiadóvezető, 2009-ben alapította And Vinyly nevű vállalkozását. Nyilvánvalóan a vinyl reneszánsza nyomán mostanában egyre nagyobb az érdeklődés, valamint készült idén egy rövidfilm, és a BBC, a Vice és más lapok cikkei is ráirányították a figyelmet a hamvakat vinylbe préselő szolgáltatásra.

Leach a videó elején elmondja, hogy gyerekkorában a nagypapája hamvait a tengerbe szórták, de a szél rossz irányból fújt, úgyhogy az ő szemébe is jutott a földi maradványokból - de vele ez nem fog előfordulni. Aztán elismeri, hogy eleinte viccnek indult az egész, de most már úgy gondolja, hogy a megemlékezés méltó formája. A hang ugyebár nem más, mint mozgó levegő, és az, hogy elhunyt hozzátartozónk egy felvételről megszólalva megmozgatja körülöttünk a levegőt, nagyon erős élmény.

A videóban megszólal az egyik megrendelője is, aki anyukája hamvait nyomatta vinylbe. "Biztos van, aki szerint ez morbid vagy szentségtörő, szerintem anyunak tetszett volna" - mondja. Arról is beszél, hogy az emberről a szeretteiben megmaradó emlékeket szükségszerűen a családtagok saját nézőpontja határozza meg, ha viszont felvételre felmond néhány történetet az életéből, akkor azokon a saját szemszögét, látásmódját őrizheti meg. Nem "a nagypapa" lesz, hanem saját maga.

VÉR, VIZELET ÉS MÁS ŐRÜLT DOLGOK VINYLBE PRÉSELVE

Persze nemcsak az elhunyt hangjának felvétele szerepelhet a vinylen, hanem mondjuk a kedvenc dalai. Jason Leach a saját vinyljére a maga és szűkebb családjának hangja mellé szeretné majd a saját zenéjét is rátenni. "Próbálok direkt erre a célra számot írni, de nagyon nehéz" - ismeri el. Az And Vinyly szolgáltatásai között az is szerepel, hogy meg lehet rendelni egy, az elhunytra emlékező dal megírását is. Ez persze plusz pénzbe kerül, míg az alapcsomag (amiért 30 vinylt kapunk) 3000 font, vagy egymillió forint.

A hamvakat egyébként a nyers vinylbe szórják bele, még mielőtt a barázdákat belepréselik. "Ez persze rontja a hangminőséget, de azok a sercegések, pattogások, azok az elhunyt hangjai." A címkére persze a megrendelő által kiválasztott kép kerül - aki lehet a hozzátartozó, vagy netán maga az elhunyt is, ha idejében gondolt arra, mi történjen vele halála után. Ami egyébként Leach szerint hozzásegít ahhoz is, hogy teljesebb életet éljünk.


Jason Leach Subhead néven ír zenéket, például ilyet:

Címkék: vinyl and vinyly
https://recorder.blog.hu/2017/09/02/emlekezz_elhunyt_szeretteidre_a_hamvaikat_tartalmazo_vinyllel
Emlékezz elhunyt szeretteidre a hamvaikat tartalmazó vinyllel
süti beállítások módosítása