„A magyar nyelv nagyon nehéz” – Jonathan Rado (Foxygen)-interjú

A Foxygen a 2010-es évek egyik egyedi színfoltja a pszichedelikus popból, barokkpopból, garázsrockból, glamrockból, folkból, soulból kikevert, ezeket az összetevőket sűrű váltásokkal tarkító dalaival, és négy lemez után tegnap, augusztus 22-én este végre Magyarországon is felléptek. A Recordernél mi a 2013-as We Are The 21st Century Ambassadors Of Peace And Magic című második lemezüket az év legjobb albumának választottuk (de bírjuk a következő két anyagot is, a 2014-es ... And Star Powert és az idei, szimfonikus poppos Hanget is). Az év lemeze hírt még azon melegében, 2013-ban megosztottuk a Foxygen Facebook-oldalával is, amire maga a formáció énekes-gitáros-billentyűs-dalszerzője Jonathan Rado írt nekünk válaszlevelet, amelyben elárulta, hogy magyar származású. Az erre küldött interjúkérésünk régóta halasztódott, de most végre megvalósult a beszélgetés a koncert előtt, naná, hogy itt vettük fel a fonalat.

2014 elején írtál nekünk egy levelet, amiben elárultad, hogy a nagyszüleid a forradalom idején emigráltak Amerikába, de te még soha nem jártál Magyarországon. Melyik ága magyar a családodnak?

Apukám ága a magyar. De teljesen az, budapesti a család régmúltra visszanyúló gyökere. Az apai nagyszüleim, nagyapám és nagyanyám, meg a három éves apukám a forradalom idején, 1956-ban menekültek el Magyarországról. A nagyapám fogta a családját, talált egy charter járatot, amire feltette őket és átrepültek Amerikába.

Ezek szerint anyukád nem magyar?

Nem, az ő családja teljesen Los Angeles-i.

Tanultál magyarul?

Az egész családom beszél magyarul, a nagyszüleim, akik már nem élnek, folyton magyarul beszéltek. Apám is folyékonyan beszél magyarul, a nagynéném is tökéletesen beszéli a nyelvet. Én viszont sajnos semennyire nem tudok magyarul. A magyar nyelv nagyon nehéz. Amikor kissrác voltam, akkor megpróbáltak megtanítani magyarul, de addigra már jól beszéltem angolul és mindenki, akit ismertem, angolul beszélt. Nem értettem, hogy mi szükségem lenne erre. Naiv kölyök voltam. Úgyhogy sajnos nem tanultam meg a nyelvet.

Élnek még rokonaid Budapesten?

Rengetegen! Jönnek is többen a ma esti koncertre. Még soha nem találkoztam egyikükkel sem, szóval nagyon izgalmas lesz megismerkedni velük.

Hallgattatok otthon magyar zenét?

Valamennyire rémlik, hogy hallgattak a nagyszüleim magyar zenét, de nem igazán ismerek semmit. Nem emlékszem, hogy mik lehettek azok, Bartókot leszámítva.

És mi az a zene, amire már emlékszel? Ami a legkorábbi zenei emléked? (Rado 1990-ben született.)

A szüleim sokszor jártak Vegas-ban. Keresztülvezettek a sivatagon LA-ből Vegas-ba, ami egy hatórás autóút. És ilyenkor rengeteg hetvenes évekbeli popzenét hallgattunk. Fleetwood Mac-et, Heartot, Eagles-t. Szóval az FM pop a legkorábbi zenei emlékem.

És mi volt az a zene, amit már te akartál hallgatni?

Sajnos ez a Limp Bizkit volt, meg a Blink-182, ilyesmik. Ezek a zenék 1998 körül kezdtek népszerűek lenni, amikor én nyolcéves voltam. Semmi sem hangzott úgy, mint ők. Ezt a fajta zenét egyenesen gyerekeknek találták ki. (grimaszol) Jeee, baszódjon meg az iskola! Valószínűleg a Blink-182-t mondhatnám az első kedvenc zenekaromnak.

A Foxygent 2005-ben, tizenöt éves korotokban alapítottátok, és már a korai demók, EP-k (az első, nem annyira hivatalos lemezanyag a 2007-es Jurrassic Exxplosion Phillipic) alapján egyértelmű, hogy igazi zenerajongók zenekara vagytok.

Abszolút igaz. Kezdődött a Blink-182-val, ami elvezetett minket az igazi punkhoz, a Germs-hez és társaikhoz. És ha igazán belemerülsz, akkor néhány ugrás után már a Kinks-nél tartasz. Ami egészen új világokat nyit meg számodra és hamar el lehet merülni a popzenei kánonban, meg onnan az obskúrusabb zenékben. Sam (France a duó frontembere - a szerk.) és én is nagyon érdeklődünk a hatások iránt. Ha tálunk valakit, aki tetszik, akkor tudni akarjuk ki és mi hatott rá, kivel dolgozott és ezáltal folyamatosan új ajtók nyílnak meg előttünk. És egyre vadabb és kuszább lesz a popzenei családfa, amit fel tudunk rajzolni egy hatalmas vászonra. Ráadásul mostanában egyre korábbi zenékre nyílik rá a fülünk.

Akkor ez a zenemánia a mai napig nem lankadt bennetek?

Cseppet sem. Én a mai napig, szinte tényleg minden nap találok olyan számomra új zenéket, amik hatnak rám. Imádom.

A We Are The 21st Century Ambassadors Of Peace And Magic grandiózus, zsánerkeresztező album, de a két újabb lemezen is hallatszik ez a fajta zenei nyitottság és az új hatások felmutatása.

Amikor kiadtuk a 21st Centuryt, akkor könnyű volt minket ezzel a fajta zenével sokan másokhoz hasonlítani. És ez vezetett minket arra, hogy az … And Star Powerrel olyat hozzunk létre, amire már nem olyan könnyű rámondani, hogy Kinks vagy T-Rex vagy bármi más. Ami egy kicsit erősebben a sajátunk. Azóta is ez a célunk, hogy hozzunk létre olyan zenét, ami mutatja a hatásainkat, de egyúttal el is rejti azokat, nem egy-az-egyben kimutatható. A Foxygen, különösen a zenei újságírók számára az a zenekar lett, amelyik a hatásokról szól. És ez kissé zavaró lett egy idő után. Nem lehet leírni úgy a Foxygen nevet, hogy a Beatles is ne szerepelne mellette.

Persze, ez teljesen érthető, de talán azt is leírják néhányan, hogy például a 21st Century hiába építkezik millió hatásból, közben olyan lemez, ami nem volt korábban. Ez az összetett zenei világ így még nem szólt másik albumon.

Köszönjük!

Ugyanakkor nyilvánvaló reakciónak tűnik részetekről a fentiekre az, hogy a következő lemez még bonyolultabb, még vadabb lett.

Még inkább a saját hangunkat akartuk megmutatni, és ennek érdekében mindent fokoztunk. Szerintem jó folytatás, egy nyilvánvaló út, amin végig kellett mennünk. De könnyű volt leírni minket azzal a lemezzel: „már megint azt csinálják”. Pedig szerintem meglehetősen mást csináltunk.

Éreztetek nyomást azzal kapcsolatban, hogy hogyan folytassátok a sikerlemezt? Elég sok olyan hírt lehetett olvasni, hogy turbulens időszak volt ez a zenekar életében.

Nem igazán éreztünk nyomást… talán egy kicsit. Hátul az agyamban. Ott volt az a könnyű út, hogy csináljunk még egy hasonló lemezt, ez az idea megjelent akkor a levegőben. De ez ellen határozottan küzdöttem. A Foxygen nem ilyen. Ott vannak a nagyok. David Bowie. Mindegyik lemeze másmilyen, máshogy szól, más a koncepciója. Mi is ezt az eszmét követjük, mindig másmilyen lemezt szeretnénk készíteni. Nem annak megfelelni, hogy mit vár el tőlünk a közönség, a lemezcég, bárki.

A Hang határozottan eltér a korábbiaktól, szimfonikus, sokkal erősebben soulos, de a Broadwayt is megidéző lemez.

Egy olyan anyagot képzeltünk el, amelyiknek gigantikus a megszólalása. Igazi nagyzenekart szerettünk volna használni, amit már nagyon régen hallottam lemezen. Mostanában kisebb fúvós- és vonószenekarok szólnak a felvételeken, de mi a teljes csomagot akartuk. Ez aztán nagyon beindította a fantáziánkat, pontosan kitaláltuk, hogy mindegyik dalban lesz nagyzenekar és azt is, hogy melyik dalban milyen megszólalás jellemezze a nagyzenekart. Persze a foxygenes módon, túllépve a határokat, egy kicsit túltöltve a poharat.

A korábbi lemezek között kisebb szünetek teltek el, a mostani majd két és fél év után érkezett.

Vicces, mert közben meg ezúttal sem pihentünk többet. A Star Powerrel egy teljes évig turnéztunk, és aztán el is kezdtünk dolgozni a Hangen, már 2015 őszén. És nem olyan sokára el is készültünk vele, csak nem adtuk ki, meg akartuk várni a megjelenéssel a megfelelő időt.

Már többször dolgoztatok a Flaming Lips-szel, az ő dobos-mindenesük, Steven Drozd már az előző lemezeteken is közreműködött, de ezen az LP-n a leghangsúlyosabb a jelenléte, akárcsak a Lemon Twigs duónak. Milyen volt velük dolgozni?

Ő Steven a legjobb! Hatalmas dobos, de úgy általában zenészként is az egyik legjobb fülű ember. Nagyon érdekes figura, elképesztően jó együttműködni vele.

És mit tartogat a jövő a Foxygennek? A következő lemez is nagyon más lesz?

Ami azt illeti, nagyon hamar dolgozni kezdünk egy új nagylemezen. Bár kiadni most adtunk ki egyet, de csinálni igazából már elég régen csináltunk. (nevet) A nagy részét már meg is írtuk, és persze, megint másmilyen lesz.

interjú: Dömötör Endre

A bő tízperces beszélgetés után a zenekar vacsorázni indult, majd hosszas várakoztatás után adott egy revüelemekkel is játszó, glames hangulatú, rocksztárok megidézésével szórakoztató koncertet, amit leginkább azok bírhattak, akik az új lemez anyagát is szeretik. Ahogyan a három fúvóssal, női vokalistával, ritmusszekcióval, billentyűssel kiegészülő alapduó frontembere, Sam France egy söröspohár-hajítási akció után a sok szempontból cikis intermezzóban megjegyezte: „ez nem rock and roll-koncert, ez egy színjáték!”

a budapesti koncert egy félórás részletben: 

a Hang című idei album: 

a Follow The Leader klipje: 

az On Lankershim videója: