Közel négy év után rendeződött Kanye West és Presser Gábor hangminta-ügye

2017.03.25. 13:29, therecorder

kanye_west.jpg

A Yeezus 2013-as megjelenése után négy évvel rendeződött a Gyöngyhajú lány hangmintájának ügye: Kanye West és a dal szerzője, Presser Gábor peren kívül megegyeztek, számol be róla minden nagyobb hírportál.

Kanye West 2013-ban, Yeezus címmel megjelent albuma felvezető dalában, a New Slaves-ben jó hosszan felhasznált egy Omega-hangmintát: állítólag úgy, hogy sem a dal előadójától, sem a szerzőjétől sem kapott engedélyt. Illetve annyi történt, hogy a megjelenés előtt Kanye 24 órát adott Presser Gábor zeneszerzőnek és Adamis Anna szövegírónak, hogy hagyják jóvá a hangmintát, tette mindezt egy tízezer dolláros csekk kíséretében (amit a szerzők sosem váltottak be). Ezt követően Presser Gábor eljárást indított a rapper ellen: 2,5 millió forintot dollárt kért a jogtalanul felhasznált dalrészletért. Évekkel később jutott odáig az ügy, hogy most a felek kiegyeztek, ráadásul peren kívül, barátságosan. Arról nem szól a hír, hogy milyen összegben született egyezség és a zárt megállapodás jegyében egyik fél sem fogja nyilvánosságra hozni. 

AZ OMEGA-HANGMINTÁRÓL KANYE SZÁMÁBAN ELŐSZÖR A RECORDER SZÁMOLT BE.

CIKKÜNKET A PITCHFORK IS IDÉZTE.

az ominózus dal:

https://recorder.blog.hu/2017/03/25/harom_ev_utan_rendezodott_kanye_west_es_presser_pere
Közel négy év után rendeződött Kanye West és Presser Gábor hangminta-ügye
süti beállítások módosítása