Kanye West featuring Kóbor János - Az Omega-énekes örül, hogy szerepelnek a Yeezus-on

2013.06.15. 13:28, rerecorder

kanye west new.png

Pénteken este kiszivárgott Kanye West hatodik albuma, a hivatalosan június 18-án, Európában elvileg már hétfőn, 17-én megjelenő Yeezus, melyről a négy hete elsőként házfalakra vetítve promózott New Slaves című dalban szerepel egy hosszú hangminta az Omega 1969-es Gyöngyhajú lány című felvételéről. Kóbor János nemcsak akkor, de ismét nyilatkozott a Recordernek és továbbra is klassz dolognak tartja, hogy az elsőszámú rapper friss lemezén szerepelnek.


kanye yeezus.jpgTegnap estig a világ nem hallhatott egyetlen teljes számot sem Kanye West nagy titokban tartott új lemezéről, de aztán csak nem sikerült kordában tartani a történetet, kiszivárgott a teljes album. Így akár a YouTube-on is bárki végighallgathatja, ahogy az Omega Gyöngyhajú lánya uralja a New Slaves több mint egy perces kilépő szakaszát. Nem volt világos, hogy az Omega-hangminta szerepelni fog, vagy sem a végeredményen, hiszen az első házfal-vetítésen ugyebár benne volt, de másnap a Saturday Night Live-ban előadott élő verzióból már hiányzott, igaz ezt még lehetett azzal magyarázni, hogy a szerzemény ezen szakaszában vendégéneklő Frank Ocean nem volt ott a műsor felvételén. Egy hét múlva újabb 60 helyszínen vetítették ki a dalt különböző házfalakra, viszont ezen a videófelvételen a New Slaves véget ér a harmadik percnél, pont az omegás hangminta kezdete előtt. A tegnap kiszivárgott teljes lemezen ugyanakkor ismét ott a hangminta és tisztábban hallatszik, mint a házfalas promóvideókon, hogy bizony még Kóbor János énekét is meghagyták a dalban (onnantól, hogy "Egyszer a nap, úgy elfáradt, elaludt rég..."). (A Recorder tippje szerint Kanye cége időközben indította el a jogtisztítást, miután Kóbor János azt nyilatkozta nekünk, hogy senki nem kért engedélyt a dal felhasználásáról és cikkünket az amerikai Pitchfork magazin is idézte.)

Ismét megkérdeztük Kóbor Jánost, hogy mit gondol a nem várt közreműködésről, illetve, hogy milyen jogi lépések várhatók: "Meghallgattam a dalt és most már teljesen tiszta a helyzet, nem csak a promóció része volt az Omega-hangminta, hiszen szerepel a végeredményben is, sőt a stúdióverzióban az is jól hallatszik, hogy én is énekelek egy sort a rapper lemezén. Továbbra is azt mondom, hogy ez egy nagyon jó dolog, egy tőlünk teljesen eltérő közegből kaptunk figyelmet és továbbra is azt gondolom, hogy profikról lévén szó a jogi körülmények is tisztázódni fognak. Nem szeretnénk hőzöngeni, bár itthon azt sokan nagyon szeretnek."

Íme, a New Slaves stúdióverziója, az Omega-hangmintával 2:52 másodperctől:


A Yeezus című West-lemez amúgy hangulatában meglehetősen eltér Kanye előző albumától, és a jövő heti megjelenés előtt a hétvégén további házfalra vetítésekkel igyekeznek fokozni a várakozásokat (itt a térkép a kiszemelt városokról). Már persze azok várakozását, akik nem hallgatták meg a YouTube-ra került és onnan folyton levett, de ismét visszatett verzióban és nem hivatalos csatornákon.

(Szeretnénk megszólaltatni a dal szerzőjét, Presser Gábort is, de őt egyelőre nem sikerült utolérni.)

https://recorder.blog.hu/2013/06/15/kanye_west_featuring_kobor_janos_az_omega-enekes_orul_hogy_szerepelnek_a_yeezus-on
Kanye West featuring Kóbor János - Az Omega-énekes örül, hogy szerepelnek a Yeezus-on
süti beállítások módosítása