EP-premier! Meg Egy Cukorka: Zsákutcák

2017.03.23. 19:45, rerecorder

megegycukorka_4_of_8.jpg

Tavaly év végén mutatkozott be Magyarradar rovatunkban a Meg Egy Cukorka zenekar, most pedig megérkezett a trió debütáló EP-je, a brit hatású, magyar szövegezésű, rádióbarát alterrockos Zsákutcák. Premier!

mec_ep_unnamed_1.jpg

A Meg Egy Cukorka tavaly ősszel kezdte felvenni a debütáló EP anyagát a Konyha zenekar basszusgitárosával Haller Dániellel. A négyszámos kislemez felvétele a Keleti Blokk egyik próbatermében készült. Nem sokkal ezután doboscsere történt a zenekarban Szőke Bence alapító helyére Halász Máté érkezett. Időközben a trió kihozta a kislemez egyik számát, a Szertefoszlottat és ezzel a dallal meg is nyerte a Petőfi Saját Zenéjének októberi versenyét. További hír a formáció körül, hogy nemrég bejutott egy szarvasi tehetségkutató, a Dobbantó versenyzői közé, ahol májusban mérettetik meg magukat. A frontember, Hárs Barna mesélt a Recordernek a friss kiadványról: „a lemez a Keleti Blokk egyik próbatermében készült és úgy is szól, minden hibájával és őszinteségével együtt. A srácokkal egyszerre játszottuk fel az egész lemezt, volt ahol még metronómot sem használtunk. A mai trendeknek nem biztos, hogy megfelel ez a hangzás és ez a fajta nyersesség, hiszen mindenki ahhoz van szokva, hogy rengeteg sáv szól egymás mellett, az underground műfajban pedig igen divatossá vált, hogy rengeteg pénzből és nagyon jó minőségű analóg technikával csinálnak felvételeket a zenekarok. Biztos jó dolog 10 féle mikrofont kipróbálni és szalagos magnóra énekelni, de nekünk erre még nem volt pénzünk. Az éneksávokat például demoéneknek vettük fel egy teljesen átlagos színpadi mikrofonnal és hát végül is megtartottuk őket. A Zsákutcák EP-vel az volt a célunk, hogy csináljunk pár, nagyon autentikus és őszinte felvételt, ami reprezentálni tudja azt, amit élőben produkálunk, mindenféle elfedések nélkül és azt hiszem ez sikerült is.”

a zenekar március 29-én a Kuplungban mutatja be első EP-jét, az est során fellép még a Madrapur és a Jáde Nyúl, Facebook-eseményoldal


és akkor friss EP: 


fotók:
Csizmadia Bendegúz

Meg Egy Cukorka Facebook-oldal 

https://recorder.blog.hu/2017/03/23/ep-premier_meg_egy_cukorka_zsakutcak
EP-premier! Meg Egy Cukorka: Zsákutcák
süti beállítások módosítása