
A 2016-os év utolsó Magyarradar-jelzését a Meg egy cukorka trió eredményezte, a 2015-ben alakult, brit hatású rádióbarát alterrockzenekar jelenleg első EP-jén dolgozik. Hárs Barna frontember mutatja be a formációt.
Megalakulás éve: 2015.
Tagok: Hárs Barna (ének, gitár), Mihályi Dávid (basszus) és Halász Máté (dob).
Stílus: Az, amit csinálunk ahhoz áll legközelebb, amit manapság magyar alternek, undergroundnak hívnak Magyarországon. De ez nem pontos megfogalmazás, hiszen a brit gyökerű pop és rockzene motívumai ugyancsak megjelennek a dalainkba. Egyes helyeken már-már punkos felkiáltásokkal.
Hatások: A Beatles volt a világ legjobb zenekara. Nagyon sok mindent tanulunk tőlük, ugyanúgy, ahogy a Kiscsillagtól, a 30Y-tól vagy éppen az Oasis-től.
Kiadók: Jelenleg nem állunk szerződésben egy kiadóval sem. Egyelőre nem is tartjuk feltétlenül fontosnak, hogy legyen kiadónk, hiszen rengeteg pozitív példa van arra, hogy e nélkül is működhet egy zenekar. Meglátjuk, mit hoz a jövő.
Megjelenések: Szeptemberben adtuk ki első dalunkat, a Szertefoszlottat, ami a jövőre megjelenő Zsákutcák című kislemezünkön lesz rajta.
Küldetés: Zenekart sok okból alapíthat az ember. Mi többnyire azért csináljuk ezt az egészet, mert szeretnénk üzenni valamit a világnak. Mind hárman hiányoljuk itthonról az olyan zenekarokat, akik megfogalmaznak gondolatokat a körülöttünk zajló eseményekről. Mivel úgy gondoljuk van miről, ezért sajnáljuk, hogy manapság egyre többen zárkóznak el efelől. Ezen szeretnénk változtatni.
Jövőkép: Mi egyelőre kis távlatokban gondolkozunk, hogy hol lépjünk fel fél éven belül, és hogy mik a holnap céljai meg ilyesmi. Jelenleg a jövőben csak annyit látunk, hogy zenélni fogunk.
Mellékprojektek: Máté a Mary Popkids-ban is dobol, de ezt nem neveznénk mellékprojektnek. Továbbá most kezdte el TwoBeat nevezetű dobsuliját. A mindennapokban villamosmérnök gyakornok vagyok, Dávid pedig újságírónak készül.
Szexepil: A nevünk. Általában vagy félre írják, illetve mondják (Még egy cukorka vagy Egy Szem Cukorka), de utána mindenképpen megjegyzik.
Legnagyobb eredmény, elismerés: A Dadannak (Kovács Ákos) tökre tetszett az, amit csinálunk, meg a dolgokhoz való hozzáállásunk is. Nagyon sok olyan zenekarral foglalkozott, akikre mi felnézünk. Viszont azt se felejtsük el, hogy mégiscsak elneveztek róla egy nagyszínpadot Orfűn. Az ő elismerésének hála, játszották le az első kiadott felvételünket a Petőfi Rádióban és a Petőfi TV-s kis szereplésünk is ennek a gyümölcse. Ezekre mind büszkék vagyunk. Persze a legnagyobb elismerés számunkra még mindig az, amikor érdeklődve nyitnak be random emberek a próbánkra, hogy mi ez a jó zene és ki a fenék vagyunk mi és mért nem találkoztak még velünk.
a zenekarral december 30-án lehet legközelebb élőben találkozni a Fészekben, Facebook-eseményoldal
a Meg egy cukorka Szertefoszlott című dalának klipje:
fotók: Csizmadia Bendegúz
Meg egy cukorka Facebook-oldal
Még több Recorder a Facebookon. Még több Recorder a Facebookon. Még több Recorder, ott, igen.