„Legyen újra kockázatos” – Kamau Makumi (Mary Popkids)-interjú

A Mary Popkids két évvel ezelőtt debütált The Blue Inside című albumával, amelynek eklektikus popzenéje és különösen a rajta szereplő Nightdrive sláger – meg persze látványos klipjeik – komoly ismertséget hoztak a nyolctagú zenekarnak. A folyamatosan koncertező és bulis fellépéseiről ismert együttes december 22-én az A38-on mutatja be All You Can Keep című második lemezét. A 48. Recorder magazin címlapján szereplő zenekar egyik frontemberével, énekes-gitárosával, Kamau Makumival beszélgettünk.

- Két évvel ezelőtt, a bemutatkozásotok megjelenése után interjúztunk veletek utoljára. Akkoriban azt mondtátok, hogy talán fogtok tartani egy pár hónapos szünetet feltöltődés céljából. Azóta viszont újra teljes fordulatszámon pörögtök, évi hetven koncertet adtok.

- Igen, 2014-ben és 2015-ben is évi hatvan-hetven koncert körül nyomtunk, és nyár végéig most is elég erősen pörögtünk. Volt egy turnénk tavasszal a Biebers-szel, aztán meg jött a fesztiválszezon, ami nagyon jól sikerült. Vidéken ez volt talán a második, harmadik körünk és azt láttuk, hogy igazán most ért be a The Blue Inside, már ismerik az emberek a dalokat, éneklik, szeretik azokat. Ősztől azonban egy nagy szünetet kezdtünk, hogy megcsináljuk a második lemezt. Szeptember óta nem koncerteztünk, ami egyébként tök jó, mert a fesztiválszezon végén éreztem azt, hogy kurva jól működik a zenekar, élőben mindenkinek benne van a kezében a műsor pontról pontra, de épp ezért egy kicsit elveszett számunkra a benne rejlő kihívás, az érdekesség. Nagyon vágytunk már arra, hogy legyen újra kockázatos.

MARY POPKIDS-INTERJÚNK AZ ELSŐ LEMEZ IDEJÉBŐL.

- Akkor az új dalokat még nem játszottátok koncerten?

- Egyáltalán nem. Ezt már alig várom, mostanában megyünk majd be a próbaterembe megtanulni őket. Az elmúlt másfél évben fejlesztgettük a hangszerparkot, beszereztünk sok mindent, pedálokat, átálltunk fülmonitorra, és tök érdekes visszahallgatni az egy-másfél évvel ezelőttihez képest, hogy mennyit fejlődtünk hangzásban. Viszont azért arra is figyelni kell néha, hogy ne veszítsük el a mocskot a zenélésből. Takkra játszunk, mindenki mindig tudja, hogy mit játsszon, de figyelni kell arra, hogy a koncerteknek meglegyen a szabadsága, úgyhogy valószínűleg ezt a takkot el is fogjuk engedni.

- Nyilatkoztátok azt is, hogy az előző album után maradt egy kis rossz szájíz bennetek, mert úgy éreztétek, hogy nem lett tökéletes a lemez, ami miatt majd lesz egy nagy hangzásbeli változás is az új dalokban.

- Persze, és már a mostani demóink is jobban szólnak, mint az a lemez. Azt 2013 végén, ’14 elején csináltuk, és ugyan lehetséges, hogy egy-két év múlva a mostaniról is ez lesz a véleményem, de az biztos, hogy akkor még teljesen fogalmatlanok voltunk. Összeraktunk dolgokat, Abletonban felvettünk valamit, feldoboltunk ezt-azt, és nyilván volt, aki segített, például Fodor Máriusz, de azóta rengeteget fejlődtünk, nagyon sok számot írtunk. Az elmúlt másfél évben a stúdiózás mellett az élő produkcióban is fejlődtünk. Még persze nem tartunk ott, ahol igazán szeretnénk, mert az ideális az lenne, ha bevonulhatnánk az Abbey Roadra nyolc producerrel három hónapra ottalvósra, de a mostani szintünkhöz képest, azt hiszem, jól meg tudjuk mutatni magunkat.

- És a tavaly tervezett Young Souls EP-nél, illetve azok dalainál is éreztétek ezt az említett rossz szájízt?

- Hát az ugye végül nem is jött ki. Ott is az volt, hogy nem tetszett annyira egy-két dal, és végül elengedtük az egészet. Részben nagyon jó, hogy ezt meg tudjuk csinálni, de azért nem árt néha egy kis nyomás, hogy be kell fejezni, mert különben elúszunk.

- Az előző lemez munkálataiban segített Fodor Máriusz. Ő az új lemezen is dolgozott veletek?

- Most nagyrészt nálam futottak össze a szálak, aztán amikor kábé háromnegyedig már kész van egy dal, akkor megmutattam High Love-nak, azaz Lofti Árzsángnak, hogy legyen egy külső fül, de Fodor Máriusz is hasonlóképp segített. Az albumot Deutsch Gábor masztereli.

- A mai napig hisztek a teljes önmenedzselésben? Nincs mögöttetek kisebb-nagyobb brigád, aki beleszólna különböző döntésekbe?

- Van egy menedzserünk, aki a bookingot intézi, és bölcs tanácsokkal lát el minket, meg egy emberünk, aki a jogdíjakkal és zenei jogosításokkal foglalkozik, de nincs óriás stáb és a döntéseket nagyrészt magunk hozzuk meg. Meg ha lenne is, nem is tudjuk elképzelni, hogy odajönne valaki és mondaná, hogy srácok, ezt az EP-t most már hozzátok ki azonnal. Mondanánk neki, hogy oké, nem. (nevet) De ez az x-faktorosokon kívül szerintem már mindenkinél így működik itthon. Ezt magunknak kell megcsinálni, és ehhez fel kell nőni, hogy akkorra kell meghirdetni a dolgokat, amikorra meg is tudjuk valósítani. A határidőnél nincs nagyobb úr.

- Az új lemezen erősen érződik az indie-r&b-s, neosoulos vonal hatása, és úgy tűnik, mintha az eddigi eklektikusság egy kicsit visszaszorult volna, inkább szűkítettétek a fókuszt és aztán azon belül színezitek a dalokat.

- Pontosan ez is volt a cél, igen. Egy kicsit ez az irány most, valamivel jobban tudjuk már, mit szeretnénk, hangzásban is megvan, ahová el akarunk jutni. Hatásból azért még mindig jó sok van, például lesz a lemezen egy olyan trekk is, ami erősen darkwave-es, loopokból álló szám. De alapvetően igen, ez az indie-r&b vonal erős, ezt egyébként is nagyon szeretem. Nagyon sok zenét hallgatunk folyamatosan, de az elmúlt években elég specifikus dolgok inspiráltak minket. Az Unknown Mortal Orchestra Multi-Love lemeze, a Toro Y Moi, Childish Gambino vagy nekem személyesen óriási kedvencem idén Bon Iver és Frank Ocean új lemeze. Az előbbi például annyira modern és szabados album, hogy úgy érzed, mintha más korszakból jönne.

KAMA PHARRELLT IS BÍRTA.

- Akiket említesz, főleg az utóbbi kettő már nagyon a popzene határmezsgyéjén van, míg a ti zenétek azért kevésbé merészkedik ennyire messze. Előfordul, hogy zeneírás során elmennétek ennyire bátor megoldások felé, de tudatosan fogjátok vissza magatok?

- Nyilván mi azért próbáljuk sokkal közelebb tartani a dalokat a popzenéhez, ennyire extrém húzások nem annyira működnének. De elsősorban azért van ez így, mert közösségileg közelebb van ehhez az identitásunk, a szélsőségesebb dolgok inkább egy-egy taghoz kapcsolódnak.

- És hát a hazai közönség se biztos, hogy annyira nyitott lenne erre, vagy legalábbis nem olyan számban, amennyi embert most el tudtok érni. Mit gondolsz erről?

- Szerintem a közönségünk valahol a kettő között van, és élőben inkább ennek a spektrumnak a széle felé megyünk, de azért stúdióban próbáljuk kevésbé elengedni. A közönség viszont elég értő, legalábbis megvan az a kritikus tömeg, amely tökre kíváncsi arra, ami kicsit jobban kizökkent, ami kicsit elborultabb. Nyilván nem a többezres Parkban, de ez mindenképp megvan, és nagyon büszke vagyok arra, hogy a mi közönségünk elég felvilágosult, látni rajtuk azt, hogy többet szeretnének annál, mint hogy piálni lehessen valami számra, amit hallottak a rádióban.

- Ha már ezt említed, mit szólsz ahhoz, ami a Petőfi Rádiónál történt? Azért is kérdezem ezt, mert a csatorna átalakításakor ti is megosztottátok a tiltakozásul íródott nyílt levelet. És azóta pont úgy tűnik, mintha az előbb említett bátrabb hozzáállású zenék végképp háttérbe szorulnának a rádióban.

- Mi részben teljesen nyugodt szívvel el tudjuk engedni ezt a vonalat. Én inkább abban hiszek, hogy majd a saját csatornáinkon kihozzuk, aztán megnézik, ahányan megnézik, megveszi, aki akarja. De a Petőfi körül történteknek nagyon nem örülök, mert ott egy tök erős hagyományt roncsoltak szét, és szerintem ők is belátták már ezt, állítólag a hallgatottság is elég gyenge. Az egészet azért sem értem egyébként, mert kábé az első olyan állami médium volt itthon, ami menőnek számított. Volt identitása, és persze elfogadható az a kritika, hogy valamennyire egy kultúrelitnek szólt, de hát mégiscsak ez a bázis az, amelyik koncertekre meg fesztiválokra jár, és ez a két dolog nagyon erősítette egymást. Tök jó volt, hogy próbálták hozni ezt a bbc-s vonalat, kicsit a tanításra is hangsúlyt fektetni, nemcsak a kiszolgálásra. Szerintem csak így lehet hosszú távon megalapozni valami jót, csak akkor, ha van egy elképzelés. De egyébként nem vagyok alapvetően magamba forduló csávó, emiatt sem leszek az, másrészt meg nem az enyém a rádió, az dönt róla, akié, azt csinál vele, amit igazából akar.

- És azért is kérdeztem ezt, mert ugyan kicsit későn érkeztetek már ehhez, de a ti zenétek alapvetően pont a klasszikus petőfis körbe illeszthető popzene.

- Igen, és jó volt, hogy amikor bementél a Petőfihez, értő emberekre találtál, ami miatt erős kapcsolat tudott kialakulni. Ez már nem feltétlenül van meg, nyilván ettől függetlenül mi örülünk annak, ha bárki játssza a dalainkat, csak most már nincs bennünk az, hogy reméljük, ez tetszeni fog a Petőfinek, mert ha meghallgatod most a rádiót, akkor inkább azt reméled, hogy nem fog nekik tetszeni.

- Volt ilyen várakozás a daloknál, hogy bejön-e a majd a Petőfinek?

- Persze, de inkább csak úgy, mint amikor megmutatod a zenédet egy jó barátodnak, akinek adsz a véleményére, és ha tetszik neki, akkor az bizonyíték a minőségre. És tényleg létrejött egy közösség, akik épp ugyanakkor kaptak teret, mint mi, persze ez ugyanúgy megvan még, csak már a fesztiválokon. Én azért sem vagyok borúlátó, mert meghallgatják majd az emberek Spotifyon, ahol minket baromi sokan és sokat hallgatnak egyébként. Ami meglepő volt, hogy külföldről is nagyon sokan.

- Mint nagyrészt önmenedzselő zenekar, hogy látod a hazai zeneipar jelenlegi helyzetét?

- Abszolút pozitívan. Magyar viszonylatban a kiadó szerintem már egy régi modell, persze vannak olyan helyzetek, amikor jó, ha van, de a legtöbb zenekar körüli dolgot bárki meg tudja valósítani. El tudsz menni három nyomdába megnézni, hogy hol olcsóbb, fel tudsz hívni egy grafikust és azt a nyolc újságírót és három blogot sem olyan nehéz elérni. Egy házistúdióból is elég jó dolgokat lehet kihozni, ha van ötlet. Most már a kiadók is kezdenek menedzsmentté átformálódni, mert inkább annak van értelme. De ebben a tekintetben sincs olyan, hogy felkarol valaki és holnaptól mindenhol headliner vagy. Szerintem egyébként régen nem látott pörgés van az itthoni piacon. Tök jó cuccok vannak mostanában a Fran Palermótól a Middlemist Redig, és járnak is rájuk az emberek. Az eggyel nagyobb liga is elég jól áll. Nem ritka a teltházas Park, ami azt jelenti, hogy sokan mennek koncertekre. Zseni fesztiváljaink vannak, az Orfű-féle kisebbektől az Európa legjobbjai között emlegetett szigetes fesztiválokig. Talán még inkább szélesedik a szakadék az x-faktoros, Class FM-es vonal, aminek élőben nulla piaca van, és köztünk, ami meg nem jelenik meg ezekben a médiumokban, de közben meg tökre él. De ez is csak azt mutatja, hogy ez a réteg/generáció nem fogyaszt mainstream médiát. És azt is meg kell említeni, hogy a Cseh Tamás Program és az NKA Könnyűzenei Kollégiumának programjai szuperül működnek, kisebb és nagyobb zenekaroknak is óriási segítséget jelent egy-egy turné- vagy lemezpályázat.

- Igen, de közben nektek is van a zenekar mellett civil foglalkozásotok, és felmerül az a probléma, hogy meddig lehet csinálni emellett egy zenekart, vagy még inkább az, hogy mennyit lehet elérni mellékesen egy zenekarral?

- Hát mindenképpen kell trükközni. Nagyon rosszul már most is meg tudnánk élni belőle mi is (nevet), csak akkor nem vennénk  százezres szintiket, meg nem forgatnánk vissza sok mindent a zenekarba. Persze mi sokan vagyunk, ha fele ennyien lennénk, akkor más lenne a helyzet, de akkor meg nem lenne ennyire jó benne lenni. Amit mi szeretünk csinálni ezen a fronton, és viszonylag működőképes is, az a cégekkel való együttműködés. Annak van értelme. Pénzért eladjuk magunkat, viszont drágán. (nevet) Például január végére, a szülinapunkra szeretnénk csinálni egyfajta installációt, ami szobákból állna, és mindegyik szoba valamelyik érzékszervedre lenne hatással, miközben valamelyik dalunk szól. Ezt, ha majd rendesen kitaláljuk, akkor megkeresünk egy-két céget, hogy érdekli-e őket valamilyen együttműködés ennek mentén. Próbálunk azért nem azzal a fejjel hozzáállni, hogy hogyan lehet megélni belőle, hanem inkább úgy, hogy hogyan lesz jó.

- December közepén kijön az új album, mellé lemezbemutató, januárban pedig egy nagy szülinapi koncert. És utána hogyan tovább?

- Aztán tavasszal megindulunk. Most jön a Fehér Gandalf-szakaszunk. Tök jó emberekkel dolgozunk együtt, szeretnénk minőséget létrehozni. Aztán remélhetőleg jönnek a dollármilliók (nevet).

interjú: Csada Gergely
fotó: Hencz Péter

a Mary Popkids december 22-én mutatja be friss lemezét az A38-on, Facebook-eseményoldal

MARY POPKIDS-LEMEZTÁSKA-INTERJÚ - EZEKET A ZENÉKET HALLGATJÁK.

az All You Can Keep lemezt beharangozó Wildcard című szuper soulpopdal: