"Kik vagyunk mi igazán?" - Mary PopKids-interjú

Az alulról, de kitartóan és tudatosan építkező, eklektikus (bluesos, soulos, funkys, elektronikus) indiepopot játszó Mary PopKids egész komoly népszerűségre tett szert, elsősorban örömzenés koncertjeinek, illetve két rádiós slágerének (a Punnany Massiffal közös Mosoly és a Nightdrive) köszönhetően. Nem kapkodták el, hogy albumot csináljanak, pontosabban, hosszú időbe telt, mire elkészültek vele. Végül április közepén, saját kiadásban jelent meg bemutatkozó nagylemezük, a The Blue Inside, erről beszélgettünk Makumi Kamauval (Kama) és Bártfalvi Sándorral (Sanyóca), akik tandemben irányítják a Nagy-szín-pad tehetségmutatóba bekerült, a verseny ma esti elődöntőjében színpadra lépő zenekart. 

- Amikor tavaly májusban interjúztunk veletek, azt mondtátok, legeslegkésőbb szeptemberre meglesztek az albummal. Az végül most áprilisban jelent meg. Mi történt közben?

Sanyóca: - Addigra jutottunk oda, hogy kemény és kínkeserves munkával megszületett az első PopKids-lemez. A dalok egy részét közben már játszottuk koncerteken, volt vagy három lemezbemutatónk. Nem egyszerű összehozni egy nyolcfős bandát, főleg úgy, hogy maximalisták vagyunk és szerintünk így sem lett száz százalékos a lemez. Mi sosem vagyunk elégedettek azzal, amit csinálunk, de nyilván ettől tudunk előre haladni.

Kama: - Szilveszter után elhatároztuk, hogy addig nem koncertezünk újra, amíg nem lesz meg a lemez. Bejött az április 10-i dátum az A38-on, úgyhogy megvolt a határidő. Az év elején volt egy kis szünet, mindenki pihent, én elutaztam Kenyába, és aztán februárban vettük fel újra a fonatat, onnantól gőzerővel ment a dolog.

Sanyóca: - Keretünk egy olyan helyet, ahová nyugodtan el tudunk vonulni zenét írni. Február közepén bevettük magunkat Bercinek, a perkásunknak a fonyódi családi nyaralójában. Jó fejek voltak a szülei, felajánlották, hogy berendezhetünk az egész házat stúdiónak. Nem emlékszünk semmire az öt napból, a whiskas reggel-délben már durrant, hiszen az alkotási folyamathoz elengedhetetlen egy bizonyos bódultsági állapot, ami meg is hozta az eredményét; a legkedveltebb számunk, a Moonlight Dancer ott született, full jammelésnek köszönhetően. Össze voltunk zárva, volt az egésznek egy ilyen csapatépítő jellege. Jó irányba vitte el a zenekart, még jobban összeért, a zenében és a barátságban is. Mentek a hatalmas jammelések, utána jött a stúdiózás, és mikor valami kész lett, már rögtön a klipjén agyaltunk. Intenzív, elborult időszak volt.

- Hogy érzitek, végül ez most az a lemez lett, amit meg akartatok csinálni?

Kama: - Még dolgozhattunk volna rajta, volt is két-három olyan szám, amit az utolsó pillanatban raktunk össze, de alapvetően elégedettek vagyunk a lemezzel.

Sanyóca: - A lemezbemutató előtti egy-két hét kemény volt, közben elindult a turné az Ivan & The Parazollal, és amikor hazajöttünk egy vidéki koncertről, nem aludni mentünk, hanem Kama beült a stúdióba és reggel nyolcig nyomta.

Kama: - Az utolsó hétben anyukám, aki Angliában él épp itt volt, és pont akkor volt a legnagyobb hajtás, hogy mindjárt le kell adni a lemezt, úgyhogy egész nap ültem a szobámban a házi stúdiómnál és csak egyszavas mondatokkal kommunikáltam vele, igen, nem, köszi. 

KAMA KÖZBEN A RECORDERNÉL IS KIPRÓBÁLTA MAGÁT: PHARRELL ALBUMÁRÓL ÍRT KRITIKÁT.

- Van egy bevált munkamódszeretek, ahogy a dalok megszületnek? Mennyire van benne mindenki a dalokban

Kama: - Az eleje teljesen szabad, hagyjuk, hogy jöjjenek a témák, ötletek, amikre úgy gondoljuk, hogy tudunk építeni. Itt teret hagyunk mindenki számára. Egyébként a zenélésben az évek során kialakultak a szerepek, az csúnya lenne, ha azt mondanám, mindenki tudja, hol a helye, inkább mindenki tudja egymásról, hogy miben jó, és abban próbálunk rá támaszkodni. A gitárosunk például gitártanár, esküvői zenekarban is játszik és 800 számot tud fejből, neki olyan technikai és elméleti tudása van, hogy ha kitalálunk valamit azt képes úgy megcsinálni, ahogyan mi nem is gondoltuk volna. Alapból van 3-4 ember, akik írnak zenét, de ötletekben a többiek is hozzátesznek. A szövegeket nagyrészt én írom, a stúdiózás nálam és Viktornál, a basszusgitárosunknál zajlott, neki is van házi stúdiója. Nálam ez úgy ment, hogy egymást váltották a tagok, jött valaki, feljátszotta a részét, ötleteltünk még rajta, aztán jött a következő ember, így pörgettük.

- Volt egy producer is mellettetek, Fodor Máriusz. Miért esett rá a választásotok?

Kama: - Nagyon hasznos, ha van egy külső fül, aki nincs benne a zenekar rendszerében és mindenki hallgat a véleményére, így a problémásabb dolgokban tud irányt mutatni. Korábban egyszer már megkerestük, de akkor nem vállalta, aztán dolgoztam vele reklámzenéken, meg egyéb dolgokon, meghallgatta a számainkat és felhívott, hogy szeretné velünk megcsinálni a lemezt, mert belelkesítette a zene. Mindenben ilyen embereket keresünk, akik magukénak tudják érezni a dolgot és lelkesednek érte. Máriusznak nagyon univerzális a zenei gondolkodása, emellett gyorsan és profin dolgozik.

Sanyóca: - Fontos, hogy emberileg is jól kijövünk, nem munkatársként tekintünk rá, hanem barátként.

Kama: - Összefogta az egészet, és nagyon rugalmas volt, igazi hősként akár hajnali négyig is dolgozott, ha küldtünk neki egy fájt. Felfejlesztettük odáig a házi stúdiókat, hogy otthoni körülmények között tudtunk felvenni, lett profi stúdiómikrofon meg monitor hangfal, és az idő rövidsége miatt próbáltuk azt, hogy az alapanyagokat nálam meg Viktornál vesszük fel, aztán mentek az Ableton project file-ok Máriusznak, ő hangszínezte a számokat, kicserélte, átvágta bennük, amit gondolt, én meg átmentem hozzá meghallgatni. A hangszerelésben, hangszínezésben nagyon sokat hozzátett a dalokhoz.

Sanyóca: - Máriusz mellett Felcser Máté két számon, iamyank egy számon dolgozott producerként, a maszterelés pedig Deutsch Gábor érdeme, ő is elképesztően rugalmas volt, puszi neki ezúton is.

- A lemezre került dalokból mennyi az, ami már régebb óta megvolt és mennyi az, ami újonnan született?

Kama: - A dalok fele meg volt írva, játszottuk is őket koncerten, azokról volt egy kialakultabb kép. A Nightdrive meg ugye készen volt. A dalok második felét pedig főként ezen a fonyódi sessionön hoztuk össze. A korai dalok viszonylag működtek, az újaknál viszont nem volt meg az a luxus, hogy hagyjuk ülepedni őket pár hetet, aztán visszatérünk rájuk, hanem ahogy jöttek első megérzésre, úgy csináltuk meg őket, aztán ami nem tetszett, azt kiszórtuk. Mondjuk elég nehéz volt visszahozni a stúdiómunka alatt a daloknak ugyanazt az érzetét, amit ott akkor elkaptunk, szóval nem lett volna hülyeség már ott Fonyódon stúdióminőségben dolgozni.

- Az albumnak a hangzása és a hangulata is egységes, ez cél volt?

Kama: - Viszonylag az elején kitaláltuk, hogy a The Blue Inside lesz a lemez címe és e köré építkezett a dolog. A hangzást tekintve volt az egész zenekar részéről egy alap elképzelés már az elején, és ez a tematika a szövegeket is behatárolta valamennyire.

Sanyóca: - Amúgy annyi volt a koncepció, hogy a dalok kb. legyenek egyben.

Kama: - Igen, de ezzel együtt hagytuk kibontakozni a számokat. Azt gondolom, hogy homogénebb lemez lett, mint amit akár a koncerten megszokhattak tőlünk. Ez a célunk volt, de szerintem egy nagylemeztől ez elvárás is.

Sanyóca: - Meg is kaptuk a fejünkre, hogy miért nem olyan az album, mint ahogy élőben játsszuk a dalokat. Hát pontosan azért nem! Azt gondolom egyébként, hogy a hangszínezés, a dobhangzás, az ének és a szövegek teszik koherensé a lemezt.

- A címnek megfelelően a lemezt áthatja a blues, egyfajta melankolikusság, elmerengés.

Sanyóca: - Mindenkiben megvan a blues, az a mély kék, amikor melankolikus hangulatba kerül, és ezért mindenki magéra találhat a lemez egy-egy dalában.

Kama: - Én ilyen bambulós típus vagyok, meg a nyugis oldaláról fogom meg a dolgokat, szóval ez is nyilván benne van a dalokban.

- Zeneileg én a soulos-gospeles-bluesos popzene, elektronikus soul,  mai újvonalas R&B, laza 80s szintifunk négyszögben tudom elhelyezni a lemezt. Ti mindig is nyíltan vállaltátok a benneteket ért hatásokat, a lemeznél kiket mondanátok a legfőbb inspirációnak?

Kama: - Amiket én a legtöbbet hallgattam: James Blake, Frank Ocean, Kanye West. De elektronikus zenét is, mint Gesaffelstein, és persze a blues kikerülhetetlen. A zenekarnak nagyon széles és különböző a zenei ízlése, Kristóf, a gitárosunk és a basszusgitárosunk szeretik a metált, ami például tőlem abszolút távol áll, Máté, a dobosunk nagy hiphop rajongó, nagyon bírja ezeket a mai dolgokat, A$AP Rocky, 2 Chainz és hasonlók. A Daddy Was A Rockboy című számunkban egy Run-DMC dobhangminta van, és tök jó, hogy ez is bele tud férni nálunk.

Sanyóca: - A fonyódi session alatt olyan dologba nyúltunk belem, hogy úristen, mi jöhet még, kik vagyunk mi igazán? Nem is tudjuk megfogalmazni, milyen zenét játszunk, ezért találtuk ki, hogy future pop. De valakinek már ez is szemet szúrt, kaptunk egy emailt, hogy miért használjuk ezt a meghatározást, amikor már van egy ilyen elektronikus zenei stílus (az EBM egyik ágát nevezik futurepopnak – a szerk.).

Kama: - Ha valakihez hasonlítani kéne magunkat, akkor én a Foster The People-t mondanám.

Sanyóca: - Talán egyszer majd hozzánk hasonlítanak zenekarokat, hogy ez olyan, mint a Popkids.

- Úgy tudom, puhatolóztatok kiadóknál, de végül saját magatok jelentettétek meg a lemezt. Nem volt olyan kiadó, akivel meg tudtatok volna egyezni? 

Kama: - Igen, megkerestünk pár kiadót, hogy beleássunk a dolgokba, de azt éreztük, hogy nem nagyon tudnak olyan szolgáltatást nyújtani, amit mi magunk ne tudnánk megvalósítani vagy jobban, vagy olcsóbban, vagy akár kötöttségek nélkül. Úgyhogy saját kiadás lett, ezzel folytatódik a do-it-yourself hagyomány, hogy házon belül megoldunk mindent. Rövidtávon lehet, hogy nem a legjobb stratégia, de közép- és hosszútávon egyértelműen az.

Sanyóca: - Mindenről teljesen mi döntünk. És az is fontos, hogy olyan emberek vesznek bennünket körül, legyen az a lemezborítót megtervező grafikus vagy a lemez online premierjéhez kitalált kattintós alkalmazást fejlesztő csapat, akik ugyanolyan lelkesek és ugyanúgy azt szeretnék, mint mi, hogy amit csinálunk, az a lehető legjobb legyen. Nagyon motiváltnak és kreatívnak kell lenni és nem szabad, hogy bármi hátráltasson abban, hogy elérd a célodat. Itthon folyton abba ütközünk bele, hogy úgysem fog sikerülni, minek ilyet csinálni, jajj, hát nem éri meg ilyen klipet csinálni. Ez ellen kell menni, hogy valamit elérj. 

- Mit jelent számotokra, hogy már albumos zenekar vagytok? Jelent ez bármi komolyodást, felelősséget, vagy nyomást?

Kama: - Inkább lelkesít bennünket. Fejlesztjük a hangszerparkot, a színpadi megjelenést, lesz fellépőruhánk, és a látványra is nagyobb hangsúlyt fektetünk, szóval inkább kihívás, motiváló tényező, hogy még jobbak legyünk és még szuper koncerteket adjuk.

interjú: Forrai Krisztián
Kama-Sanyóca fotók: Lékó Tamás


A Mary PopKids bemutatkozó albuma teljes egészében:

a lemez Desert Kings című dalához a 2013-as Szigeten készült videó: