„A zenekar az első, minden más másodlagos” – Baron Mantis-interjú

2016.06.17. 10:01, rerecorder

baron_m.jpg

A Baron Mantis gitár-dob powerduó (Davey Mantis ének, gitár, Victor Mantis dob, vokál) a 2015-ös év végi Talentométer tehetségkutatón tűnt fel, ott a Recorder különdíját is megnyerték, majd kiadták Vis-á-vis című bivaly bemutatkozó lemezüket. Az interjú közben elhangzott, a címben is idézett hozzáállás jellemzi őket, ma az A38-on adnak koncertet.

- Hogyan találtatok egymásra?

Victor: - 2013 végén léptem ki az előző zenekaromból, ami a kecskeméti Black Sound rocktrió volt. Otthon dobolgattam és nagy zenekarkeresésben voltam, például a Csakazértisnél is jártam meghallgatáson. Ez 2014 januárjában volt és aznap este találkoztunk Daveyvel, egy közös ismerősünk révén. Beszélgettünk, meghallgattunk pár demót, rá egy hétre újra feljöttem Budapestre és megtartottuk az első próbánkat.

Davey: - Rögtön elkezdtünk dalokat összerakni, és olyannyira működött köztünk a kémia, hogy az első próbán megcsináltunk hat dalt. Nem volt kérdés a folytatás. Én különben egy The Millennium Hippies nevű eklektikus együttessel szakítottam, vagyis igazából ők szakítottak velem, 2013 októberében. Mindketten párhuzamosan lettünk zenekar nélküliek. (nevetnek) Én viszont akkor már nyolc éve eldöntöttem, hogy zenélni akarok, ott álltam, hogy most mi legyen? Írtam egy elektronikus zenei albumot, mert izgatott az az irány is, közben viszont jöttek ki belőlem azok a fajsúlyosabb témák, amik a Baron Mantis anyagát képezték. Egyik nap bementem a munkahelyemre azzal a szándékkal, hogy mindenkit végigkérdezzek, hogy nem ismernek-e egy dobost? Az első megkérdezett ember hozott össze Victorral.


ÉS A LEGÚJABB BARON MANTIS-DALT, A SZEXUÁLIS ÁMOKFUTÁSRÓL SZÓLÓ NOBODYT HALLOTTAD MÁR?


- Már ekkor dob-gitár felállást terveztél?

Davey: - Ekkor már pontosan tudtam, hogy ezt a felállást szeretném. Az előző zenekarral is rengetegszer próbáltam csak kettesben a dobossal, amikor a többiek nem értek rá. Éreztem, hogy egy jó dobossal, aki 100%-ig benne van, képes leszek megvalósítani az elképzeléseimet.

Victor: - Számomra is egyértelmű volt a duófelállás, tetszettek a dalok, és egyből működtek, villámgyorsan összeálltak. Nekem sem az volt, hogy mi a szart játsszak ide, hanem minden természetesen jött. Az meg kifejezetten tetszett, hogy Davey nem gondolkodik több emberben, mert a duófelállásban igazán kiélheti magát egy dobos.

baron_mantis_lightpaint_print-2.jpg


- A népszerű powerduók közül kik hatottak rátok?

Davey: - Rám egyértelműen a White Stripes, felhatalmazást adtak, hogy így is lehet. Zeneileg persze már nem annyira jellemző a hatásuk, de az indító lökést megadták. Az első pár Black Keys-lemezt is nagyon bírtam, lehengerlő a soundjuk és az energiájuk.


- 2014 elején elindultatok és 2015 végén berobbantatok a Talonteméteren. Mi történt veletek a két időpont között?

Victor: - Hónapokig csak próbáltunk, lementünk Kerekegyházára, ahol én laktam, és a bátyám pincéjében alakítottunk ki egy tök jó kis próbatermet.

Davey: - Péntek este lementem Budapestről és vasárnap jöttem vissza, egész hétvégén próbáltunk, számokat írtunk. Nem koncertekben gondolkoztunk, hanem arra feküdtünk rá, hogy először egy kiforrott hanganyaggal mutatkozzunk be. Valamennyire készen szerettünk volna megjelenni.

Victor: - Hagytunk magunknak időt összeszokni. Nem két számmal akartuk az első koncertet letudni. Persze tűkön ültünk, hogy élőben is nyomjuk már, de ez a várakoztatás nekünk is jót tett. Egyre jobban felspannolt bennünket. Kábé fél évvel később volt az első koncert, de az is még csak haveroknak.


- Hogyan készült a tavaly év végén megjelent bemutatkozó nagylemez?

Victor: - Azt még 2014 nyarán felvettük, az első koncertünk előtt a Supersize Stúdióban.

baron_mantis_lightpaint_print-1.jpg


- És több mint egy évig hagytátok a fiókban?

Davey: - Úgy gondoltuk, hogy felesleges egyből kiadni, mert a kutya sem ismert minket. Kitaláltuk, hogy előbb kiadunk egy EP-t, ez volt tavaly tavasszal Lure, azzal elkezdünk koncertezni és majd utána jöhet a nagylemez. Ősszel már elég sok koncertünk volt és a talentométeres döntőbe jutás is sokat lendített rajtunk. De amúgy a lemezmegjelenést már jóval korábban így terveztük el. Az mázli volt, hogy közben sikerünk lett a tehetségkutatón is, a két dolog szépen egybecsengett.


- Ha már 2014 nyarán megvolt a tizenhatszámos
Vis-á-vis album anyaga, akkor azóta mennyi számotok született?

Davey: - Még két albumnyi biztosan van. (nevetnek) Már akkor megszületett az a dal, amit majd most tavasszal fogunk kihozni. Folyamatosan írunk és amiről úgy érezzük, hogy beleillik az összképbe, azt akár egyből be is építjük a koncertrepertoárba. A terv az, hogy a következő lemezt, egy rövidebb albumot ősszel felvesszük.

Victor: - Spontán születnek az új dalok, próbálunk és egyszercsak azt vesszük észre, hogy valamit nagyon elkaptunk – na akkor ezt gyorsan játsszuk el újra és vegyük fel!

Davey: - Szeretek gyorsan dolgozni, szeretem nem túlgondolni a dolgokat, nem hiszek a tökéletességben.

interjú: Dömötör Endre
fotó: Tamás Péter


a mai A38-as koncert, a Spaceship Party (fellép még a Nova Prospect és a String TheoryFacebook-eseményoldala


a zenekar debütlemeze: 


a Patience klipje: 


Baron Mantis Facebook-oldal

https://recorder.blog.hu/2016/06/17/_a_zenekar_az_elso_minden_mas_masodlagos_baron_mantis-interju
„A zenekar az első, minden más másodlagos” – Baron Mantis-interjú
süti beállítások módosítása