„Tévézés helyett circuit bending” – Bicskei Titusz a Hangszerkollektorban

A 90-es évek egyik vezető underground dj-je, a 2000-es évektől producer-dalszerzőként dolgozik az új lemezt (Diszkó) november végén kiadó Bëlgával, plusz Sickratmannel és másokkal, meg természetesen saját zenekarával, a Carbonfools-szal, amely viszont szintén tavaly év végén jelentette be, hogy határozatlan időre leáll. DJ Titusz azonban nem ül babérjain, újévkor nálunk mutatta be az Immigrants frontemberével közös Humbugs projekt nudiscós első dalát, és persze saját maga készítette moduláris szintetizátorairól, hangszereiről is ismert, a circuit bending-mozgalom keretében pedig több száz hangkeltő eszközt épített, alakított át – és ezeket Chip Chip Chokas nevű chiptune-elektronika projektjében használja is. Naná, hogy ő volt Hangszerkollektor rovatunk alanya a decemberi Recorder magazinban.

- Mi volt az első hangszerélményed?

- Volt egy gitárom, amit kölcsönkértem a nagybátyámtól, és azzal már vagánykodtunk általános hatodik körül az osztálytársaimmal, sőt fel is vettük magnóra a hülyéskedéseket, de hát ez, gondolom, sok családban elő szokott fordulni. Közben nekem valahogy kimaradtak a zeneiskolák, aminek nyilván sok oka van. Viszont az is igaz, hogy ha gyerekkoromban átmentem egy haverhoz akinek volt egy szintije, akkor én ott leragadtam.

- Mikor vettél először hangszert a kezedbe tudatosan, zenélési vággyal?

- Középiskolában már jobban érdekli az embert a rock and roll, a zenélés, úgyhogy akkoriban már kölcsönkértem szintiket, hazavittem őket, nálam voltak egy hónapig és tanulgattam, játszottam velük. Volt akkor Atarim, amit elsősorban nyilván játékra használtam, de azzal már lehetett kezdetleges zenét is előállítani. Ekkoriban már mindig megtaláltam a módját, hogy csiszolgassam a tudásomat, de a zenélés akkor indult be igazán, amikor már ment a dj-zés, úgy a kilencvenes évek közepétől. Kitaláltam, hogy én is akarok hangszereket, csak hát éppen pénz nem volt rá.

DJ Titusz Top 10 kedvenc hangszere

Studio Electronics SE-1 (MiniMoog clone rack)
Future Retro Revolution (TB-303 clone)
Metasonix S-2000 (csőszinti, brutál)
Formanta Polivoks (a szovjet hős)
Vermona Synthesizer (Honecker szinti moog filterrel)
Casio CZ-101 (időutazás a 80-asokba)
Yamaha PSS-100 – bended (játékszinti squarewave fanoknak)
Yamaha PSS-170 – banded (játékszinti mélyen hackelve)
Casio SK-1 – banded (heavy bending)
Suzuki Omnichord (auto-hárfa)

- A kezdetleges pc-k, korabeli Atarik voltak az első eszközeid?

- Akkoriban még nagyon kezdetlegesek voltak ezek, tehát elsősorban dobgépekben, szemplerekben, szintetizátorokban gondolkodtunk. Amikor Tadeusszal már évek óta mentek az X-labes acidbulik, elkezdett érdekelni minket a zenekészítés is. Az volt a nagy szerencsém, a nagy lépés a hangszerek meg a stúdiózás felé, hogy amikor pár év múlva vége lett az X-Labnek, és már tilosos partikon játszottam breakbeatet, akkor megjelent egy mecénás – talán annak lehet leginkább nevezni –, a Lajos, akit amúgy Szabó Zoltánnak hívnak, de mindenki csak Lajosnak nevezte. Ő különböző hangszercégekkel dolgozott, de igazából nem is tudom pontosan, hogy mit csinált. A lényeg az, hogy néha megjelent egy szemplerrel, lerakta az asztalra, és akkor azt lehetett használni egy hónapig, aztán egy ponton átvitte egy másik sráchoz, de közben hozott valami új eszközt és azzal is lehetett ismerkedni, gyakorolni rajta. Ezt csinálta egy darabig, de rájött, hogy egyszerűbb, ha ezeket nem viszegeti ide-oda, hanem kibérelt egy stúdiót, az I&I Records lemezbolt hátuljában és akkor oda összeszedett mindenféle hangszereket, kütyüket, lényegében egy ministúdiót és beengedte oda a huligánokat, Mangót, Nagát és többek között engem is. Igazából ott kezdtem a stúdióhangszerekkel komolyabban megismerkedni, ez olyan 1998 körül volt.

A BELGÁVAL KÉSZÜLT INTERJÚNKBAN DJ TITUSZ A ZENEKAR KÖRÜLI SZABADSÁGOT TARTJA A LEGFONTOSABBNAK.

- Ezután jött el az az időszak, hogy te is kezdtél hangszereket vásárolni és beindult a gyűjtés?

- Lajos egy darabig bírta ezt a dolgot, aztán egy idő után úgy jött az élet, hogy abbahagyta, de nagyon sokat lendített rajtam is, meg máson is. Neki ilyen szempontból nagy köszönettel tartozom. Egy idő után szövetkeztem Tóth Szabival, akivel a 2000-es évek elején a Carbonfools-t kezdtük el csinálni, és eljöttünk onnan, mert kezdett túl nagy lenni a nyüzsgés, már nem lehetett nyugodt körülmények között dolgozni. Csináltunk egy saját kis stúdiót és én ekkor tértem át a pc-kre. Ekkoriban viszont már bőven lehetett olcsón venni szintiket, mindenféle hangszereket és lassan, de biztosan számomra is komoly mánia lett a dologból. Először volt egy analógszinti-kattanásom, folyamatosan, reggeltől estig azokat kerestem a hirdetésekben. Bolhapiacoztam, vidékre jártam és összeszedtem jópár eszközt, de azóta ezek egy részét már eladtam, mert azért valljuk be, eléggé kényelmetlen hangszerek. Legalábbis kényelmetlenebbek a maiaknál, elhangolódnak, nincs bennük midi, nincsen szinkron. Mégis olyan feelingjük van, amit nem ad vissza egyetlen plugin sem.

- Ez már bőven a Bëlga idején volt, ugye?

- Persze, ez úgy a második lemez körül kezdődött, akkor már eléggé rákattantam a témára, a harmadik lemez pedig már biztosan tele van analógszintikkel. Volt egy kis stúdióm a lakásomban és az egész mániának az internet volt az egyik elindítója, ekkoriban már volt tűrhető net, lehetett szörfözni, néztem, hogy milyen szintik vannak, lehetett vaterázni, eBay-ezni, meg lehetett szerezni ezeket a dolgokat elérhető áron. Például olvastam egy orosz szintiről, a PoliVoxról, ami egy igazi kultuszszinti, egy nagyon furcsa jószág. Na, ez nagyon kellett nekem, találtam is egy hirdetést az Expresszben, felhívtam remegő hangon az illetőt, aki éppen nem sokkal ezelőtt adta el, teljesen kész voltam. Felhívtam panaszkodni az egyik haveromat, ő meg rávágta, hogy „van itt az egyik csávónak egy eladó!” Egy hét múlva már az enyém volt.

- Mikor csapott át az analóggyűjtés a csináld magad-hangszerkészítésbe?

- Az analógkorszakom alatt persze összehaverkodtam más szintigyűjtőkkel, akikkel órákat lehetett diskurálni és egyre többet hallottam a circuit bending-mozgalomról, a hangszerátalakításokról. Ehhez jött hozzá, hogy kezdett egyre népszerűbb lenni a chiptune műfaj, plusz, hogy teljesen rákattantam a bolhapiacozásra, ahonnan elkezdtem gyűjteni a kisszintiket, a gyerek- és játékhangszereket, kis dobgépeket, de persze bőven lehetett találni egyéb analóg szintiket is tök olcsón. Ehhez persze ott kellett lenni, reggel kimenni másnaposan buli után és ott mászkálni össze-vissza, észrevenni a kincseket. Összegyűlt egy csomó kis Casióm és közben kifigyeltem, hogy nyugaton ezeket hogyan szokták modifikálni, meghekkelni, egyre többet olvastam a circuit bendingről és egyszercsak belevágtam én is. Igazából sosem voltam jó fizikából, nem ment a forrasztás meg semmi ilyesmi, de annyira érdekelt a dolog, hogy nekiálltam. Elkezdtem csinálni a circuit bendinget is, amihez egyébként nem is kell tudás, az lényegében egyszerű kísérletezés, drótokkal kell összekötni pontokat és akkor hú, vagy megtörténik valami, vagy nem szól semmit. Persze amikor az ember fejlődik, akkor egy idő után már nem is circuit bending amit csinál, azaz nem áramköröket hajlít el, hanem már hacking, hekkelés, hiszen már pontosan tudja, hogy mit csinál, és tudatosan befolyásolja az áramkört. Ehhez nyilván sok tapasztalat szükséges. Szóval a piacról begyűjtöttem mindenféle hangszert, azokat szétszedtem és indult a kísérletezés. Persze a kísérletezés során egy csomó meghal műtét közben, de egy rakás másik hangszer meg új életre kel.

- Mik a személyes kedvenceid a magad hekkelte eszközök közül?

- Vannak a nagyon speciális, ritka hangszerek, amikre nehéz rábukkanni és amiket imádnak a benderek, ilyen a Casio SK-1, a műfaj királynője. De a Speak & Spellek (gyerekjáték szintik – a szerk.) is ilyenek, azokból is szétgyúrtam párat. Bejöttek a Commodore 64-ek, Nintendók, amikből szintén tök jó szintiket lehet létrehozni. Végeredményben pedig ezekből a hangszerekből született meg a Chip Chip Chokas projektem számos énekes közreműködésével 2009-ben.

- Hogyan léptél tovább a modulárszintik készítése felé?

- Miután valamennyire megtanultam forrasztani, jött a következő lépés, hogy miért ne csináljak analóg szintit? Először csináltam egy filtermodult, sikerélményem volt, csináltam egy másik modult és szép lassan összeállt egy doboz ezekből, aztán egy másik, a modulárszintik lettek az új szerelem. Mindezekhez pedig persze társult egy másik mániám, a dizájnolás, kitaláltam a hangszerekhez egy márványfestéses technikát és akkor ezekkel évekig nagyon jól elvoltam. Most ugyan már vagy másfél éve nem építettem semmit, de még eljöhet az az idő, hogy újra kedvet kapok hozzá. A történet amúgy most ott tart, hogy a sok analóg hangszerelés után az utóbbi egy évben a virtuális szintikbe másztam bele, rá kellett jönnöm, hogy már ezek a programok is nagyon komoly szinten állnak.

- Mennyit használsz rendszeresen ezekből az eszközeidből? Mondjuk a friss Belga-lemezen?

- Alapvetően folyamatosan dolgozom új ötleteken, dalokon, tehát nem biztos, hogy egy friss lemezen csak friss zenék kapnak helyet, sőt. A Diszkón például vannak ötéves alapok is, de amúgy mindig vegyesen használom a rendelkezésre álló technikát. Most is van olyan dal, ami analóg szintikkel készült, van egy chiptune-os trekk, vannak, amikben az épített, modulárszintijeim szólnak, meg vannak digitális alapúak is.

- Mit gondolsz, miért kezdtél el ennyire komolyan hangszerhekkeléssel, modulárszinti-építéssel foglalkozni?

- Igazán komolyan nem foglalkoztam ezzel soha, megmaradt inkább hobbinak, a komoly szint az lett volna, hogy csak ezzel foglalkozom. Hobbinak viszont kétségtelenül hamar komoly lett, sőt mániává fejlődött és alapvetően két dolog miatt. Egyrészt a kezdeti sikerek elkaptak és vittek előre. Az egyik fiam egyik játékával kezdtem, kijött belőle egy szörnyeteg hang és ez rákerült egy Carbonfools-lemezre, az első circuit bending-sikerem. Másrészt pedig az internet miatt, mert amikor én erre rákattantam, akkor már bőséges információ volt a műfajról online is – de persze beszereztem az alapműveket is, Reed Ghazala Circuit-Bending: Build Your Own Alien Instruments és Nicolas Collins Handmade Electronic Music című könyveit. Nyilván kell hozzá tudni angolul egy kicsit a szaknyelvet is, de alapvetően nagyon egyszerű. A nulladik szabály, hogy semmit se circuit bending-elj, amiben 220 Volt mászkál – úgy 12 Voltig érdemes próbálkozni. Az első alapszabály pedig, hogy mindenki tud circuit bendingelni, csak egy kis kísérletező kedv kell hozzá. Szétszedsz egy szintit, összekötsz benne két pontot egy potival és bang, ott egy fura, izgalmas hang! Egyre többet megtudtam a potikról, az ellenállásokról diódákról és hamar rájöttem, hogy itt nem lesz leállás egy darabig. Nagyon élveztem a glitch-elésüket, mert ezek ugye nem tökéletes hangszerek, sok a hiba bennük, de ezek a talált, hibás hangok viszont tökéletesen beilleszthetők különböző zenékbe, akár effekthangokként is.

EDDIG ÁKOS ÉS MILKOVICS MÁTYÁS SZEREPELT A HANGSZERKOLLEKTORBAN SOK-SOK SZINTIVEL.

- Készítettél hangszert másoknak is?

- Szokták kérdezni, hogy csinálnék-e, eladnék-e? De nem szoktam. Egy nagyon korai példányt odaajándékoztam Fatboy Slimnek, amikor egyszer itt járt Magyarországon, de nem tudom, hogy használta-e valaha. Persze egy szépen kivitelezett darab volt, autóriasztót építettem át abban, van abból is egy sorozatom. Viszont egyszer mesélte valaki, hogy látott vele egy stúdiós videót, ahol körbemutogatta a dolgait és beszélt erről a kis dobozról is, hogy egy magyar dj-től kapta. Aztán a Dreadzone dj-jének is adtam egyet, turnéztunk velük többször is, ő nagyon szerette az övét, csak elromlott neki, de amikor pár év múlva újra jöttek Magyarországra akkor elhozta és megjavítottam neki. Eladni, bár sokszor kértek rá, nem szoktam. Nem vagyok gyakorlott elektrotechnikai műszerész, nem tudok felelősséget vállalni értük, úgyhogy nem adok el belőlük. Meg leginkább tényleg a magam örömére készülnek, szórakoztat a kreáció. Írom a dalokat, zenével foglalkozom egész nap és amikor már elegem van belőle, akkor tévézés helyett ezzel kapcsolom ki magam.

- És a tudás átadására volt példa?

- Arra már volt egyszer példa, a Preziben tartottam egy workshop-szerű programot és idős matekprofesszorokat tanítottam a circuit bendingre, vicces volt, de nagyon jó élmény.

Szintisztorik

# Roland SH-2000

Az egyik első hordozható szinti, azt mondták, hogy Gidófalvy Attiláé volt eredetileg. Régies, elhangolódik, de mégis van benne olyan, amit nehéz leprogramozni virtuális szintivel. Ebben persze benne lehet az is, hogy ott van előtted a tárgy, kapcsolatban vagy vele, érzed, hogy fortyog benne az áram. Egy virtuálisnál ezt nem lehet érezni.

# Roland Juno-106

A bolhapiacon vettem tízezer forintért, ma már bőven kétszázezer felett van az ára, talán ez volt az egyik legjobb vételem. A másikat egy haverom találta egy vásáron, egy Roland Space Echo-t, felhívott, hogy kell-e, mondtam neki, hogy azonnal vegye meg, ha rossz is. Kultikus szalagos zengető, rengeteg híres lemezen használták. Megkérdezte az eladót, hogy mennyi, az meg odafordult egy másikhoz, hogy „Lajos, mennyi az erősítő?”, „háromezer!”, a haverom megkérdezte, hogy „kettőért nem megy?”, „na jól van, vigye!” Ma már ennek az ára is ezer dollár felett van, persze kétezer forintnál én is többet adtam érte a haveromnak.

# Formanta Polivoks

A neten olvastam erről az orosz szintiről, egy igazi kultuszszinti, nagyon furcsa jószág. Na, ez nagyon kellett nekem, találtam is egy hirdetést az Expresszben, felhívtam remegő hangon az illetőt, aki éppen nem sokkal ezelőtt adta el, teljesen kész voltam. Felhívtam panaszkodni az egyik haveromat, ő meg rávágta, hogy „van itt az egyik csávónak egy eladó!” Egy hét múlva már az enyém volt.

interjú: Dömötör Endre
fotó: Komróczki Diána

galéria további fotókkal: