„A folkzene halott, haver” – Ryley Walker-interjú

A chicagói Ryley Walker tavalyi, második albumát mi is nagyon dicsértük itt a Recorderen, de az azt megelőző debüt is kiváló volt, mindkét lemez egyértelműen mutatta Walker kiugró tehetségét. Épp ezért előre elkönyveltük, hogy az év top eseményei között lesz fellépése az A38 Hajón, ami végül be is váltotta a hozzá fűzött reményeket (koncertgaléria itt). Sőt, a koncert után azt sem túlzás állítani, hogy a szólóban érkező Walker az egyik legjobb gitáros-énekes, akit napjainkban láthatunk, hallhatunk. Egyszerre könnyed magabiztossággal és átszellemült előadásmóddal prezentálta lecsupaszítva néha megrendítően szép, máskor szikár, erőteljes dalait, és ezzel a még nagy elvárásokkal érkező közönséget is lenyűgözte. A koncert előtt beszélgettünk a kedves, ám kissé szószátyár Walkerrel, aki igazi lokálpatrióta, lelkes vinyl-junkie és időközben már új albumát is rögzítette, de nem kerít nagy feneket a dolognak.

- Nagyon sokat hivatkozol Chicagóra, sokat is kérdeznek róla. Meg tudnád mondani, miért olyan különleges számodra a chicagói zenei élet?

- Onnan jövök és nagyon sok jó zene van arrafelé. Te hol élsz?

- Itt, Budapesten.

- Na, gondolom te is szorosan kapcsolódsz a budapesti zenei élethez. Ahonnan én jövök, ott nem csak nagyon sok jó zene van, de nagyon változatosak is. Az emberek már fiatalkoromtól kezdve nagyon jó fejek voltak velem, hagyták, hogy velük lógjak. Sok különleges, avantgárd zenét ismertettek meg velem.

- Többször is elmondtad már, hogy nincs Chicagóban nagyon szűk folkszcéna, az undergroundban összeér minden, nincs elkülönülés stílusok szerint.

- Ja, a folkzene halott, haver. Senkit se érdekel, miért is érdekelne? Kibaszott régi dolog. Öregemberek zenéje. Ez már szimplán Chicago-zene, jazzszíntérrőlből, a noise-körökből jött emberek keveréke és mindenki együtt mozog.

- Különleges ebből a szempontból Chicago, amiért nincsenek elszeparálva egymástól a zenészek, vagy van erre példa más amerikai városban is?

- Ó igen, ez a chicagói mix. Mindenki együtt lóg mindenkivel. Punkzenekarok a jazz-zenészekkel, dalszerzők a technoproducerekkel. Így megy ez nálunk, szóval igen, azt hiszem Chicago különleges ebben a tekintetben.

- A zenekarod tagjai is mind ebből a közegből kerülnek…

- Igen, mind chicagóiak.

- Mi alapján dől el, hogy szólóban turnézol vagy velük? Egyszerű gazdasági okai vannak, vagy a többiek elfoglaltsága, például a Health&Beauty nem engedte meg, hogy zenekarral gyere? (A Health&Beauty a Walker kísérőzenekarában gitározó Brian Sulpizio másik zenekara – a szerk.)

- Ó Health&Beauty! Király, hogy ismered. Hát, benne vannak szervezési, tervezési kérdések is, másrészt meg egyszerűen gazdasági okai vannak. Elég sokba kerül öt embert átreptetni az óceánon.

- Beszéljünk egy kicsit a zenédről is. Volt bármi tudatosság abban, ahogy megváltozott a hangzás a második albumra? Persze nem radikálisan, de jóval jazzesebb, dúsabb lett ez az album.

- Egyszerűen jobbak lettünk, ennyi. Csináltunk egyébként egy új lemezt is már, aminek őszre meg kéne jelennie. Most az mozgat igazán. Egyszerűen egyre jobbak vagyunk, komolyabban vesszük. Ez folyamatosan változik igazából.

- Szóval már fel is vettétek az új lemezt?

- Aha, teljesen kész.

- Ezt is otthon rögzítettétek? Csak, mert olvastam, hogy gondolkodtál azon, jól jönne egy kis levegőváltozás az új album felvételeinél.

- Ja, de végül maradtunk Chicagónál, lusták vagyunk valahova máshova elrepülni ezért. Amerika túl nagy.

- Nem tűnsz olyannak, aki túl nagy feneket kerítene a lemezfelvételeknek, hamar megvoltatok ezzel is?

- Igen, karácsony alatt vettük fel, kábé egy hét alatt végeztünk vele. Az előző három nap alatt megvolt, szóval ez egész sok időbe telt (nevet).

- Teljesen nyugodtnak tűnsz, nem sokkal a koncert előtt. Akkor is így van ez, amikor olyan nagyságokkal turnézol, mint Michael Chapman vagy majd Danny Thompson? (Előbbi megkerülhetetlen folkjazz énekes-gitáros, utóbbi a hatvanas évek végén alakult, azóta kisebb megszakítással folyamatosan aktív folkjazz zenekar, a Pentangle nagybőgőse, Walker elismertségét jól jelzi, hogy előbbivel tavaly októberben turnézott együtt, utóbbival épp most februárban fog – a szerk.)

- Ó igen, az azért más volt. Mindketten a hőseim. Amikor Michael Chapmannel játszottam, azért eléggé izgultam. Igazából majdnem összeszartam magam.

- Hogy jött a lehetőség egyáltalán, hogy közösen turnézzatok?

- Jó kérdés, nem tudom (nevet). Szerencsés voltam, azt hiszem. A zenén keresztül találkoztunk valahogy.

- Híres vagy arról, hogy komoly vinyl-gyűjteményed van. Van időd turné közben lemezeket túrni, ott ahol éppen fellépésed van?

- Aha, mindenképp. Sokat csinálom. De persze egyre nehezebb vásárolnom, mert erre költöm az összes kibaszott pénzemet (nevet). Az európai lemezboltok elég királyok. Amerikában frankó amerikai lemezeket találhatsz, de itt meg például lehet olyan magyar lemezeket venni, amiket még csak nem is láttam sehol, és mondhatom azt, hogy „oké, akkor elköltöm az összes pénzemet ilyenekre.” Amikor itt vagyok, akkor helyi lemezeket keresek. Nem valami Pink Floydot, ami még nincs meg, hanem mondjuk valami fura régi magyar pszichedelikus-folk lemezt.

- Mi volt a legemlékezetesebb beszerzésed ezeken a külföldi utakon?

 - Van pár lemezem Észak-Afrikából, nagyon fasza marokkói albumok. Nagyon szeretem az észak-afrikai zenéket, ott jó volt lemezeket túrni. Remélem itt is lesz időm, és akkor mindenképp keresgélek majd egy kicsit.

- Visszatérve az új lemezhez…

- (közbevág) … ma este is játszom róla majd dalokat.

- Remek. Szóval akkor ez is más lesz valamennyire, mint az előző?

- Teljesen más.

- Soul lemez?

- Olyasmi! Csak jobb. Több szöveg, kicsit kevesebb gitár, inkább sok szép szó.

interjú: Csada Gergely
fotók: Komróczki Diána

Ryley Walker élőben: