Meghalt Paul Kantner, a Jefferson Airplane alapító gitárosa

2016.01.29. 10:04, subrecorder

e4a92378bd978c77b0e86ac9e34ccc74c0f07889.jpg

A The San Francisco Chronicle jelentette be, hogy elhunyt Paul Kantner, a 60-as évek egyik legnépszerűbb pszichedelikus rockzenekaránal, a Jefferson Airplane-nek az alapító tagja. Kantner 2015 márciusában kapott szívrohamot, azóta betegeskedett, végül a héten, szervi elégtelenségeket követően halt meg. 74 éves volt.

Paul Lorin Kantner 1941-ben született San Franciscóban, édesanyja korai halála után apja katonai iskolába íratta, ahol azonban nem találta a helyét, science fiction könyveket bújt és folkzenét hallgatott. A zene miatt később az egyetemet is otthagyta, majd pár sikertelen próbálkozás után végül 1965-ben alapította meg a Jefferson Airplane-t Marty Balin énekes-gitárossal. Első felállásukkal a korai Beatles-t és a népszerűbb folkzenekarokat imitálták, viszont ezt olyan jól csinálták, hogy ők lettek az első San Franciscó-i csapat, akiket leszerződtetett egy nagykiadó. 1966-os debütáló albumuk, a Jefferson Airplane Takes Off közepes méretű siker volt, a világ akkor fordult meg velük, amikor még 1966-ban csatlakozott hozzájuk a modellből énekesnővé avanzsált Grace Slick.

Slick erőteljes hangja a hippikorszak egyik meghatározó orgánuma lett, 1967-es második lemezük, a Surrealistic Pillow (rajta a zenekar máig legismertebb dalaival, a White Rabbittal, valamint a Somebody To Love-val) méltán van ott a legnagyobbak közt, hatalmas szerepe volt abban, hogy a "San Franciscó-i hangzás" végül bekerült a mainstream zenei szférába. A Jefferson Airplane igen hamar igazi élő nagyágyú lett, ott voltak a korszak összes fontosabb szabadtéri fesztiválján, általában headliner pozícióban. A 70-es évek elején aztán egyre nőttek az ellentétek a csapaton belül, Kantner ekkor vette fel Slickkel közös szólólemezét, a Blows Against The Empire-t, melyet a minden évben a legjobb sci-fi alkotásoknak odaítélt Hugo-díjra is jelöltek. Miután az Airplane szétesett, Kantner, szintén Slickkel megalapította a Jefferson Starshipet, mely formációval ha lehet, még nagyobb sikereket értek el, legalábbis kereskedelmi szempontból. A 70-es évek második felében több albumuk is milliós példányszámban kelt el (Red Octopus - 1975, Spitfire - 1976, Earth - 1978), Kantner a zenekar 1984-es feloszlásáig tagja maradt a formációnak, akárcsak Grace Slick, akivel 1969 és 1975 között párkapcsolatban is éltek, közös lányuk, China 1971-ben született.

A Jefferson Airplane ezután még két alkalommal állt össze újra, először 1989-ben, amikor ki is adtak egy új albumot, valamint 1996-ban, amikor beiktatták őket a Rock n Roll Hírességek Csarnokába. Kantner 1992-ben újraindította a Jefferson Starshipet (ez nem keverendő össze a nyolcvanas évek második felében Slickkel működő "sima" Starshippel) és élete végig tagja is maradt a formációnak, még két lemezt jelentetett meg velük. China után még két gyermeke született (Gareth, Alexander) és bár élete végéig aktívan zenélt, 2015-ös szívrohama után már sokszor betegeskedett.

https://recorder.blog.hu/2016/01/29/meghalt_paul_kantner_a_jefferson_airplane_alapito_gitarosa
Meghalt Paul Kantner, a Jefferson Airplane alapító gitárosa
süti beállítások módosítása