Elhunyt Black, a Wonderful Life előadója

2016.01.27. 09:55, rerecorder

black.jpg

Elhunyt Black, azaz Colin Vearncombe, a nyolcvanas évek egyik nagy slágerének, a Wonderful Life-nak az előadója.

2016. január 26-án, életének 54. évében elhunyt Black, a nyolcvanas években népszerű előadó, aki tizenhat nappal korábban autóbalesetet szenvedett és azután haláláig kómában maradt. Black 19 évesen, 1981-ben, a punkrock színtérből inspirálódva jelentette meg akkor még Black nevű triójával első kislemezét, a Human Featurest, majd a korabeli artpop-szcéna felé húzva turnéztak a Wah! és a Thompson Twins nevű zenekarokkal, mire felfigyelt rájuk, főként Colinra a Warnerhez tartozó WEA lemezcég és leszerződtette. Két 1984-es kislemez után azonban nem ütött be a siker és a kiadó dobta az énekest, aki e fölötti csalódottságában írta meg és adta ki független kiadónál 1986-ban a keserédes, kissé ironikus Wonderful Life című dalt, ami ekkor még nem aratott különösebb sikert, de arra jó volt, hogy egy másik nagy lemezcég, az A&M figyelmét felhívja, akik leszerződtették, és a náluk újrakiadott kislemez az év egyik nagy nemzetközi slágere lett. Angliában is Top 10 sikerszám volt, de Európában - így Magyarországon is - még népszerűbbnek számított, több országban is No. 1 lett. A hozzá tartozó bemutatkozó nagylemez, a Wonderful Life szintén nagyon jól szerepelt, sőt az albumról további kislemezek (Everything's Coming Up Roses, Sweetest Smile) is. A debütálás másfél millió példányban kelt el, de a folytatás már nem hozott ilyen sikereket, az 1988-as Comedy még félmillióban fogyott, de az 1991-es Black című harmadik album már csak 200 ezer példányban (ez nem keverendő össze a szintén csak Black címen, a nagy sikerek közepette, 1987-ben kiadott minilemezzel, amellyel a korábbi lemezcég, az őt dobó WEA az ott megjelent két kislemez anyagával akart egy kis pénzt begyűjteni). Az 1991-es album sikertelensége után nem annyira meglepő módon Black következő lemeze már a saját független kiadójánál (Nero Schwarz) jelent meg, miképp azóta a többi is, amiket hol Black, hol Colin Verncombe néven adott ki, az utolsót, aminek Blind Faith a címe éppen tavaly - a jó kritikákat kapott album azonban nem lett közönségsiker. A liverpooli Vearncombe egy jó ideje már az írországi Corkban lakott, a halálos kimenetelű autóbaleset is a város repülőterének közelében érte.


a Wonderful Life


az Everything Coming Up Roses


és a Sweetest Smile


és a tavalyi nagylemez, a Scott Walker korai albumait is megidéző míves Blind Faith

https://recorder.blog.hu/2016/01/27/elhunyt_black_a_wonderful_life_eloadoja
Elhunyt Black, a Wonderful Life előadója
süti beállítások módosítása