Andrew Johnson, a The The zenekart/projektet vezető Matt Johnson testvére január 18-án hunyt el, az énekes-dalszerző ma tette közzé a hírt Facebook-oldalán. Andy Johnson Andy Dog néven jegyezte borítóit, amiket szinte kizárólagosan a The The-kiadványok számára készített, de ez a vizuális megjelenés meghatározó volt a nyolcvanas-kilencvenes években, az egyik legjobb lemezborító-széria fűződik a nevéhez.
Matt Johnson, azaz maga a The The ugye a nyolcvanas-kilencvenes évek egyik jelentős brit dalszerző-előadója, dalszövegeit sokszor Morrissey-hez hasonlítják, a Smiths gitárosa, Johnny Marr pedig 1988-ban csatlakozott is öt évre és két nagylemez idejéig (Mind Bomb - 1989, Dusk - 1993) a The The-höz, amely 2000-ben adta ki utolsó dalos stúdióalbumát (NakedSelf), azóta csak filmzenelemezeket jelentetett meg. Ezek részben olyan filmekhez készültek (Tony, Hyena), amiket Matt Johnson másik testvére, Gerard Johnson készített. A művészcsaládban a grafikus Andy volt a legidősebb - és mint most Matt Johnson testvéréről megemlékezve azt el is mondja - ő inspirálta a filmes Gerardot és a zenész Mattet is (negyedik testvérük 1989-ben hunyt el - róla dalban (Love Is Stronger Than Death) emlékezett meg a brit előadó).
ÉS 3D LEMEZBORÍTÓ? IGEN, ILYEN IS VAN!
Andy Dog grafikái elválaszthatatlanok a The The-lemezektől és tényleg az egyik legjobb borítósorozatot jelentik.
Cold Spell Ahead 12" (1981)
Uncertain Smile 12" (1982)
This Is The Day 12" (1983)
Perfect 12" (1983)
Soul Mining album (1983)
Soul Mining album hátsó borító (1983)
Infected 12" (1986)
Infected 12" - a betiltott, limitált kiadásban megjelent maszturbálós borító (1986)
Infected album (1986)
Heartland 12" (1986)
Sweet Bird Of Truth 12" (1986)
Slow Train To Dawn 12" (1986)
The The Vs The World video (1991)
Shades Of Blue EP (1991)
Dogs Of Lust 12" (1992)
Dusk album (1993)
Burning Blue Soul cd-reissue (1993)
Giant 12" reissue (2014)