"A zene igazán a társadalmi vonatkozásokról szól" - José González-interjú

José González zenekarával, a Junippal való pár éves aktív működés után idén újra a szólókarrierjére koncentrál. Az új albumát promotáló turnéval a Sziget fesztiválra is eljutott, ahol a szemtől-szemben is csendes, visszahúzódó zenész mesélt nekünk koncertezésről, arról, hogy mit hallgatott, amikor az első albumát szerezte, és még az is kiderül, mit gondol a fesztiválok nagyszínpadait ellepő DJ-kről.

- Az új lemezed a Vestiges & Claws eléggé eltávolodott az eddigi szólólemezeid hangzásától. Hogyan lettek ennyivel ritmusosabbak a dalok?

- Az eredeti tervem az volt, hogy olyan lemezt készítsek, ami továbbviszi az első két album gitáros, énekes hangzását, de aztán éreztem, hogy néhány dalnál szükség lesz többre. Úgyhogy hozzáadtam ütősöket, még egy gitárt, több vokált. A koncertek lebegtek a szemem előtt, mikor ezeket feldúsítottam. Azért vannak dalok, amik jobban hasonlítanak a korai számokra, és vannak, amik kevésbé, de azért továbbra is ugyanabban a körben mozognak.

- Többször is volt olyan érzésem az új dalok hallgatása közben, hogy ritmikájukban, akárcsak néhány Junip-dal, erős afrikai zenei ihletésűek. Értek ilyen hatások?

- Igen, nagyon is. Sokat hallgatok afrikai zenéket, mali bluest, afrobeatet, highlife-ot. Úgy érzem, mások sokkal jobban tudják ezt csinálni, de szeretem egyre jobban más módon megtanulni használni a gitárt és új dolgokat elsajátítani.

- Amikor először láttalak élőben, 2008-ban Bécsben, akkor egyértelműen te voltál a középpontban a színpadon, még ha voltak is veled kísérőzenészek, a Junip pedig egy komplett zenekar. Ennek a lemeznek a tunéja gondolom inkább az utóbbihoz áll majd közelebb.

- Igen, ez valahol a kettő között van. Szólóban is előadok pár számot, néha a zenekar csak a háttérben kísér, de vannak igazi zenekari pillanatok, azoknál a daloknál, amik a lemezen is komplexebbek. Jó érzés kicsit felrázni a koncerteket, de azért szeretek mindig visszatérni a kezdeti szóló akusztikus előadásokhoz is.

- Azért jobban érzed magad mások jelenlétében a színpadon?

- Igen, persze daloktól függ, de azért amikor majdnem egy órán keresztül a színpadon áll az ember, akkor segít, ha ott van veled egy zenekar, és egy turné közben is persze jól esik, ha van veled egy egész csapat. Fesztiválokon meg különösen jó, mert néha azért hangosabbnak kell lenni, váltogatni a hangulatokat.

- Most, hogy ezt mondod, van esetleg előítéleted vagy negatív tapasztalatod bizonyos koncerthelyszínekről? Most éppen egy hatalmas sátorban fogsz fellépni, de gondolom rengeteg különböző helyszínen játszottál már - van valami szabály, ami szerint bizonyos fajta terekben jobban működik a zenéd?

- Igen, a kontrollált helyzetek a legjobbak, egy jó színpad kevés feedback-kel, de fesztiválokkal is van nagyon jó tapasztalatom, hatalmas színpadokkal, ahol jó a technika., vagy kis pár száz fős helyszínekkel. Részben a technikáról, részben pedig a közönségről szól ez, hogy érzik-e a zenét, vagy beszélgetnek és kiabálnak közben. Én személy szerint mindenféle helyszínt tudok élvezni.

- A szólólemezeid hangulatából adja magát, hogy sokan inkább elvonulva, egyedül hallgassák azokat. Elég erős érzelmi kötődést lehet kialakítani a dalaiddal. Neked voltak hasonló magányos zenehallgatós élményeid?

- Igen, természetesen. Sok különböző zenei stílust szerettem régen is, de amikor az első lemezemet írtam, akkor főként a melankolikus, singer-songwriter vonalat hallgattam. Cat Powert, Red House Painters-t, kicsit emós dolgokat (nevet). Szóval meg tudom érteni ezt a viszonyulást a zenémhez, de számomra a zenehallgatás egyébként is magányos cselekvés. Főleg fejhallgatón keresztül hallgatok zenét, minden mást kizárva.

- Ez a magányos elvonulás működhet szerinted a Junip-dalokkal is?

- Hát igen, azt hiszem. Főleg, ha azt nézed, mik szólnak a rádióból, és kik játszanak a nagyszínpadokon, akkor inkább a bulizást meg az energiabombákat látod. A szövegeim és az ahogy énekelek sokkal befelé fordulóbb attitűdöt igényel.

- Ha már szóba hoztad a rádiót, mi a véleményed a mai popzenéről? Csak azért kérdezem, mert te olyan valakinek tűnsz, aki nagyjából hasonló vonalon mozgó zenéket készít, radikális váltások nélkül, ami nagyon megnyugtató érzés akkor, amikor a legtöbb előadó mindig fel akarja hívni magára a figyelmet valami komolyabb újítással.

- Az mindenképpen remek, hogy ennyiféle zene van a világban, és nagyon könnyű hozzájuk férni. És nemcsak az új dolgok miatt, hanem a folyton változó trendek következtében is, amik visszahozzák a régi, izgalmas dolgokat a hatvanas, hetvenes évekből, és ezt sokan képesek ma egy az egyben újrateremteni a soulban, vagy épp a singer-songwriter műfajban. Szóval eléggé izgalmasnak látom a folyamatot. Van egy-két trend, amit észlelek a nagy fesztiválokon, például, hogy nagyon sok szubbasszus van mindenben, mintha verseny lenne a nagyon hangos és az akusztikus zenék között. Ez mondjuk annyira nem örömteli, főleg, hogy azok az emberek, akik hangszeres zenét csinálnak egyre kevesebb figyelmet kapnak, ha nem tudnak elég hangosak lenni. De közben meg érthető is, mert nagyon izgalmas tud lenni, amikor negyven- ötvenezer ember összegyűlik és van előttük egy DJ. És végülis az a lényeg, hogy az emberek együtt mit csinálnak. Számomra pedig a zene igazán a társadalmi vonatkozásokról szól, úgyhogy inkább leszek ennek a csodálója, mint hogy panaszkodjak.

José González így játszotta legismertebb dalát az idei Szigeten:




interjú: Csada Gergely