Egy zenei karrier elején inspirálók lehetnek a nagy elődök, és egy előzenekari fellépés a példakép koncertje előtt felejthetetlen bemutatkozásra adhat alkalmat. Befutottakat és kezdőket összehozni: erre vállalkozott a Cseh Tamás Program Előzenekari Alprogramja.
Az alprogram célja kettős. Egyrészt a pályájuk elején járó, kevésbé ismert, nagyobb koncertek megtartására még nem képes előadókat szeretné a karrierjük szempontjából is jelentős fellépési lehetőséghez, másképp szólva, a garázsból a nagyszínpadra juttatni. Másrészt az ismert és befutott zenekarok munkáját kívánja honorálni, hiszen ők a siker felé vezető úton már megismert bukkanók, kátyúk kikerülésében és beláthatatlan kanyarok bevételében segítik a pályakezdő muzsikusokat:
„Tudjuk, mennyire nehéz elindítani egy zenekar életét saját erőből. Mi ezt tettük anno, ezért ha tudunk, akkor segítünk! A többi a bandán múlik!” – fogalmazott az alprogramban részvevő Ocho Macho egyik tagja.
Az Előzenekari Alprogramban olyan befutott együttesek pályázhattak, akik egyrészt igazolni tudták, hogy képesek a koncerttermeket megtölteni, másrészt vállalták, hogy az idei programjukban egy vagy akár több előzenekarnak bemutatkozási lehetőséget biztosítanak. Hogy a program eddig sikeresnek bizonyult, arról az idei ÉTER-győztes Soul Surge mondata is árulkodik: „Úgy tudtuk körbeturnézni a PASO-val az országot, hogy mindenhol hatalmas közönség előtt léphettünk fel.”
Az elnyert keretből a pályázók részben az előzenekarok technikai – hangosítási, szállítási – költségeit, illetve a fellépti díjait fedezhették. Mivel feltétel volt, hogy a tavaszi szezonban minimum tíz koncertből álló turnéprogramot állítsanak össze, lehetőleg úgy, hogy a fellépések többsége belépőjegyes programon valósuljon meg, az alprogram a kezdő zenekarok népszerűségén túl az élőzenei koncertek számát is növeli.
A pályázatra több műfajból jelentkeztek zenekarok, így szinte az ország minden pontjára jut olyan koncert, ami részben a Cseh Tamás Programnak köszönhetően valósult meg. Arról nem is beszélve, hogy a közönség számára a nagy kedvenc koncertjére egy színvonalas bulival ráhangolódni – hab a tortán.
Fotó: Soul Surge.
Cikksorozatunk a Cseh Tamás Program együttműködésével készült.