Május 9-én több mint egy évtizedes kihagyás után újra a Budapest Parkban játszik a Vágtázó Halottkémek, akik ráadásul 50 éves jubileumukat és az év elején megjelenő, Fellázad A Semmibe Vett Öröklét című lemezüket ünneplik egy különleges szeánsszal. Ha mindez nem lenne elég, az estét a Platon Karataev nyitja, akik áprilisban megjelenő Napkötöző című új albumukat mutatják be az estén.
A két zenekar közötti kapcsolat szoros, szinte generációs jellegű. A Platon Karataev egyik alapító-frontembere, Czakó-Kuraly Sebestyén ugyanis a VHK egyik alapító tagjának, Czakó Sándornak a fia, aki meghatározó szereplője volt a VHK korai éveinek. Ez a zenei örökség pedig valahol mélyen megjelenik a Platon Karataev munkásságában is, akik többek közt egy dupla feldolgozással (Halló, mindenség és Aláírhatatlan történelem) tisztelegtek a kultikus zenekar előtt.
Halló, mindenség! A Recorderen debütált a Platon Karataev dupla VHK-feldolgozása
Bár a VHK és a Platon más-más utat jár be, a mondanivalójuk hasonló alapvetésekre épül. Mindkettő dalai a személyes és egyetemes létezés kérdéseit feszegetik, csak más formában. A VHK az eksztatikus improvizációban, míg a Platon Karataev a líraibb, intellektuális megközelítésben kalandozik az Én-en túli tartományokban, és keresi az egyetemes perspektívát. Kicsit másképp, de mindkét zenekar az ember felől tekint a kozmoszra és a kozmosz felől az emberre. Ez az a közös szál, amely összeköti őket, és amely meghatározza ezt az egyedülálló eseményt is.
A VHK és a Platon Karataev közös estéje tehát nemcsak egy zenei program, hanem egy generációs, kulturális és filozófiai párbeszéd is, amely az 50 éves VHK és az új lemezét a Nap köré építő Platon Karataev történetének is kiemelkedő mérföldköve. A jegyértékesítés január 16-án 10 órakor indul. A Facebook-eseményért kattints ide.
A VHK frontembere, Grandpierre Atilla tavaly volt a Koncertsztorik podcastünk vendége, amelyben a Fellázad a Semmibe Vett Öröklét című új lemezükről, a VHK-koncertek eksztázisáról, a fellépéseiket sokáig kísérő Rituális Színházról, és a zenekar félszáz éves történetéről is mesélt:
A VHK február 14-én, a Zene Házában tartja lemezbemutató koncertjét, amire még kaphatók jegyek – Facebook-esemény errefelé.
nyitókép: Martin Wanda