Áprilisban érkezik Bill Fay második albuma negyvenöt éven belül

2015.02.21. 15:14, Frontrecorder

billfay.jpg

Az angol zongorista dalnok, Bill Fay 2012-ben tért vissza új nagylemezzel negyvenegy éves kihagyás után (ezzel akkor ő tartotta a két album közti leghosszabb szünet nem hivatalos rekordját, amit 2013-ban Linda Perhacs, majd idén a Sonics döntött meg). A Life Is People egyöntetű pozitív fogadtatásának hatására úgy tűnik, a korábban évtizedekig csak otthon, magának zenélő pop/folk trubadúr újra megnyílt a világnak, és szívesen osztja meg a dalait a közönséggel: alig három év után, április 27-én megjelenik a következő albuma Who Is The Sender? címmel, melyről a keményen politikus War Machine az első közzétett dal.

A két albumnyi sikertelen próbálkozás után, 1971-ben a zenei nyilvánosság elől félrevonult, londoni születésű Bill Fay visszatérése egy kisebb csoda, ahogyan a 2012-ben kiadott Life Is People is (nagy ritkán kap lemez tőlünk 10/10-es értékelést, ez kiérdemelte). A méltánytalanul mellőzöttségre kárhoztatott zongorista dalszerző-énekesnek az album teljes rehabilitációt hozott, ő pedig ezt azzal hálálta meg, hogy ezúttal már nem húzódott vissza a négy fal közé - pontosabban nem az otthona négy fala közé húzódott, hanem inkább stúdióba vonult (Ray Davies észak-londoni stúdiójába), és a maga tempójában új dalokat rögzített, ugyanazokkal, akikkel a Life Is People-t is. Fay úgy nyilatkozott, hogy a Who Is The Sender? 13 dalával az "alternatív gospel" stílus megteremtése volt a célja, ez már sokat elárul a lemez hangvételéről. Na de mit jelent a talányos címe? Fay ezzel a zene és a közte lévő viszonyra utal, mint mondja: "a zene ad, és én hálásan veszem. De ki a küldője?" Jó kérdés, bárki vagy bármi legyen is az, küldje csak tovább a zenét Fay-nek szakadatlanul. Az albumról, amely tehát a második negyvenöt éven belül a War Machine az első beharangozó. A dal visszafogott, lágy hangzása megtévesztő, Fay ugyanis csendes lamentálással kemény kritikát fogalmaz meg a világunkról, amelyben az adónk a háborús gépezetet.táplálja.

Címkék: bill fay
https://recorder.blog.hu/2015/02/21/aprilisban_erkezik_bill_fay_masodik_albuma_negyvenot_even_belul
Áprilisban érkezik Bill Fay második albuma negyvenöt éven belül
süti beállítások módosítása