A múlt héten, mindössze 43 éves korában elhunyt Mark Bell brit producer, az LFO nevű úttörő elektronikus zenei formáció alapítója, majd Björk állandó zenei partnere. Halálát egy műtétből eredő komplikáció okozta.
Bell egy Leedshez közeli nyugat-yorkshire-i városban, Lofthouse-ban született. Kamaszkorában még a breaktáncnak élt, közben iskolai barátjával, Gez Varley-val, akit 13 éves kora óta ismert elkezdtek dobgépekkel és szintetizátorokkal zenét csinálni, vagy inkább csak zajongani - erre az időszakra úgy emlékezett vissza, hogy fogalmuk sem volt, mit csinálnak, úgy nyomkodták a gombokat, mintha videojátékkal játszanának. Később aztán a zenéjük kezdett formát ölteni, méghozzá az akkoriban, a nyolcvanas évek vége felé Angliába begyűrűző acid house, illetve az akkori brit proto-indusztriális, elektronikával kísérletező zenék hatására. Végül 1988-ban adták maguknak az LFO nevet (az analóg szintetizátorok egyik funkciója után), és szorgalmasan gyártották a számokat, amiket aztán egy DJ Martin nevű helyi lemezlovasak adtak oda kazettán, hogy játssza őket a klubokban és a raktárházas rave-eken. Ugyanez a dj hangszerelési tanácsokkal is ellátta a párost, hogy a zenéjük igazán jól működjön a tánctéren. Az egyik ilyen általa mentorált szám a falrengető basszusú bleep techno-klubbomba LFO volt, amire felfigyelt a nem sokkal korábban indult sheffieldi Warp kiadó, és ötödik kiadványukként megjelentették - a szám pedig, amelynek klipjét a Pulp-frontember Jarvis Cocker rendezte az angol kislemezlista 12. helyéig vitte. Az LFO az elektronikus tánczene egyik örökbecsű klasszikus trekkje, amely még ma is frissnek hat, simán megfér a mai basszuszenék között.
AZ IDÉN 25 ÉVES WARP KIADÓ TÖRTÉNETÉT ITT DOLGOZTUK FEL.
A Warphoz szerződött duó 1991-ben adta ki bemutatkozó albumát,a house-t és a technót rideg gyárvárosi környezetbe helyező Frequencies-t, amelynek nem csak annak az évnek a legjobb lemezei közt a helye vitathatatlanul (mi is oda soroltuk), hanem az elektronikus tánczene korai periódusának is egyik kiemelkedő darabja (a Liquid Limbs-es Batta Róbet számára is alapmű). Az LFO második lemeze öt évvel később, 1996-ban jelent meg (közben számos remixet készítettek, például a Radioheadnek) és a címéhez hűen - Advance - igen nagyot lépett előre az intelligens techno / IDM irányába (a lemez kislemezdalához az iparian sulykoló Tied Up-hoz David Slade rendezett durva kötözős videót). Az album megjelenése után Varley kilépett, az LFO-t a kilencvenes évek derekén több név alatt (Clark, Counterpoint, Fawn, Space Monkey, Speed Jack) is alkotó Bell egyedül vitte tovább - igaz, ezután már csak egy nagylemezt adott ki (a még durvább és fémesebb Sheath-t 2003-ban, amelyről a frászkeltő Freak című száma abszolút kultikussá lett, Gaspar Noé Enter The Void című filmje is ezzel indul).
Bell '95-től elsősorban mint zenei producer tevékenykedett, a legszorosabb munkakapcsolat Björkhöz fűzte, akinek már a Post című albuma több dalát is remixelte, majd a '97'-es Homogenic albumnak pár dal kivételével ő szabta meg a zenei irányvonalát, és innentől aztán valamilyen minőségben - társproducer, dalszerző, hangszeres közreműködő, illetve a koncerteken zenei háttérember - végig ott volt az izlandi énekesnő oldalán. Közben a Depeche Mode 2001-es lemezét is ő felügyelte produceri minőségben, visszaterelve az Exciteren a zenekart a színtiszta elektronikához.
Mark Bell ugyan soha nem kapott annyi figyelmet és elismerést, mint kortársai (pl. Aphex Twin, az Autechre, vagy a Future Sound Of London), de személyében az egyetemes elektronikus tánczene egy jelentős úttörőjét és háttérbe húzódó indusztriális lelkületű innovátorát vesztette el.
Íme öt szám, amit mindenkinek ismerni kell(ene) Mark Bell hátrahagyott zenei örökségéből:
Az LFO-tól az LFO:
Az LFO első lemezéről a We Are Back:
A második LFO-albumról a Tied Up:
Az LFO utolsó lemezéről a Freak:
A Björk Volta című 2007-es lemezén szereplő Declare Independence, amelynek Bell volt a producere és társszerzője, sőt, a klipjében is feltűnik:
