Popkids. Punnany. Élőben. Bálnában.

2014.06.25. 16:17, Recorder.hu

Mary_PopKids_promo_pic2.png

(X) Már javában folynak a próbák a Bálna gyomrában tartandó, június 29-i rendhagyó koncertkülönlegességre. Minden résztvevő előadó kiemelt figyelemmel készül erre az estére, hiszen nem mindennapi formációknak kell megtalálniuk a közös hangot.

A fellépő művészek nagy része még soha nem dolgozott együtt a Mary Popkids-zel, ám ezt az akadályt sikerült gyorsan átugrani, a felszabadult hangulatú próbák alatt a zenészek gyorsan egymásra hangolódtak. Ilyen tekintetben a Punnany Massif előnyből indult, hisz a nagy sikerű Mosoly című dal korábbi együttműködésük gyümölcse.

KIK LESZNEK MÉG OTT - MÁRMINT RAJTAD KÍVÜL?

A zenészek mellett az eseményen dolgozó szakemberek is a lehetőségeikhez mérten a legprofibb technikai hátteret fogják biztosítani, annak érdekében, hogy minél magasabb színvonalú produkció kerüljön a színpadra illetve otthoni képernyőkre. Az élő közvetítéshez szükséges felszerelés adott, viszont ahhoz, hogy az élő koncertélmény minél nagyobb mértékben átélhető és élvezhető legyen azok számára is, akik az otthon kényelmét választották, speciális operatőri munkára lesz szükség.

Az online stream eléréséhez mindössze regisztrálni kell a UMusicLive.hu weboldalon és 300  Ft-ért már biztosított is a hely egy nagy kanapén vagy bárhol, ahol kényelmes. A lelkes résztvevők versenybe szállhatnak  a koncertjegyekért, a leglelkesebbek akár találkozhatnak is a zenekar tagjaival. Regisztrációs részletek a UMusicLive.hu weboldalon illetve információk a további koncertekről a MasterCard és a Universal Music Hungary Facebook oldalán.

A Mary Popkids videomeghívója:

 

 

https://recorder.blog.hu/2014/06/25/popkids_punnany_priceless
Popkids. Punnany. Élőben. Bálnában.
süti beállítások módosítása