„Meg sem próbál udvarias lenni” – Kingdom-interjú

2014.05.07. 19:15, rerecorder

KINGDOM-PRESS-PHOTO-3-2013.jpg

Budapesten lép fel Kingdom, az elektronikus tánczene jelenleg egyik legtöbbre tartott, legelőremutatóbb producere, aki - leegyszerűsítve - a bass / future R&B műfajban alkot, vezeti nagyon jó nevű kiadóját, a Fade To Mindot, lényegében felfedezte Kelelát és még vizuális művész is. A négynapos Budapest Essentials városi fesztivál nyitónapján, május 29-én, csütörtökön a Toldi Klubban fog egy – büszkén jelentjük – 'Budapest Bass Music és Recorder közösen bemutatja' esemény keretében zenélni. Felkészüléshez készítettünk vele egy interjút, Los Angeles-i otthonában csörgött a telefon. 

- Milyen zenét hallgattál gyerekként, mi volt az, ami bevonzott a zenekészítés felé?

kingdom1.jpg- Középiskolás koromban, olyan 16-17 évesen kezdtem nagyon komolyan zenét hallgatni és az elsősorban a jungle és drum’n’bass volt. Ugyanakkor tetszett a korszak R&B-je is, Timbaland dolgait szerettem, Aaliyah-t például sokat hallgattam. De amúgy már korábban is ott volt körülöttem a zene, már egészen kiskoromtól játszogattam szintetizátorokkal, dobgépekkel. Apukám zenész, a bátyám szintén foglalkozik zenével, szóval a családban erősen jelen volt mindez. Persze eleinte csak úgy, a móka kedvéért kezdtem zenélgetni, leginkább billentyűs hangszereket nyomogatva, de igazából a jungle volt az, ami kihívást jelentett és arra ösztökélt, hogy én is komolyan elmélyedjek a zenélésben. Meg akartam érteni, hogyan épül fel egy ilyen gyors és egyszerűnek hangzó, mégis nagyon összetett zene.

- Apukád milyen zenét játszik?

- Ő leginkább a dzsessz szerelmese, egy kicsit belekóstolt az experimentális zenébe is, de a pszichedelikus rockzenéből nőtt ki és jutott el a dzsesszig.

- Azt olvastam, hogy 2003 körül kezdtél el komolyabban dalokat írni, viszont az első, szélesebb körben ismert trekkjeid csak úgy 2010 körül kezdtek megjelenni. Mi történt a két dátum között?

- Bár már korábban elkezdtem trekkeket összerakni és folyamatosan képeztem magam és írtam a kis dolgaimat, de eleinte határozottan éreztem, hogy ezek még csak demók, fejlesztésre érdemes számok és hogy nekem is nagyon sokat kell fejlődnöm. Valóban, olyan 2002, 2003 körül kezdtem nagyon mélyen belemászni a dologba, elmélyültem a dobgépeimben és a programjaimban és kezdte egyre komolyabban venni a zenélést. Tizennyolc évesen költöztem New Yorkba, ahol művészeti iskolában képzőművészetet tanultam és ekkoriban az installációimhoz magam készítettem zenét. Aztán volt néhány kisebb zenekarom, pár zenei projektem is közben, de igazán 2006 körül indult be a dolog, amikor elkezdtem használni az Abletont, mixtape-eket csináltam, elkezdtem összeereszteni létező acapellákat és vokálsávokat a zenémmel. Ez volt az igazi kezdet számomra.

- A zenéid erős, egyéni hangot ütnek meg. Mire törekedsz azok megalkotása során?

Kingdom3.jpg- A fókuszt én arra helyezem, hogy új ritmusokkal kísérletezek, olyan zenét hozzak létre, ami működik klubzeneként is, de közben marad benne tér a hagyományostól való elrugaszkodásra. A célom az, hogy többféle érzelmet tudjak a trekkjeimmel becsempészni a klubokba.

- Az első kislemezeid, EP-id nagy része a brit Night Slugs-nál jelent meg, ahonnan a bass műfaj gyökerei is származnak. Mit gondolsz, van olyan, hogy amerikai bass?

- Nem is tudom, manapság már mindenhol születik mindenféle műfajú zene, a világ tényleg minden pontján, a helyi színtereknek teljesen mások lettek a funkciói. Az meg végképp nehézkessé vált, hogy egy műfajt kötni lehessen egyetlen országhoz, úgyhogy szerintem ilyen alstílus nem létezik.

A BASSZUSZENÉK ELŐRETÖRÉSE IDEJÉN A NIGHT SLUGS KIADÓ BEMUTATÁSÁVAL KEZDTÜK A MŰFAJ ISMERTETÉSÉT.

- Nagy pártolója vagy a vouge-nak, a ballroom house-nak, mit látsz a stílusban? Szerinted mi a figyelemreméltó benne?

- Producerként készítettem néhány számot, ami vouge, vagy ballroom, de főképp dj-ként szeretek vouge-ot játszani, mert rengeteg nyers energia van benne. Nagyon életerős, tempós, jól működő tánczene. Mélyen beágyazott műfaj, Baltimore-i underground klubzenéből, New York-i old school house-ból, és a kilencvenes évekbeli vouge-színtérből ered, de még hiphopból is rengeteg van benne. Szóval nagyon érdekes már csak a története is, és ahogyan variálják benne a tempókat és ahogyan játszanak az energikussággal, az lenyűgöző. House zene, de nagyon nem polírozott house, hanem brutális. Meg sem próbál udvarias lenni.

NAHÁT, A BALLROOM HOUSE TÖRTÉNETÉT IS MEGÍRTUK, ITT LEHET ELMÉLYEDNI BENNE.

- Kiadód, a Fade To Mind zenéi határozottan futurisztikusak. Mind olyanok, mintha egy disztopikus, gépek uralta jövőből szólnának. A te fejedben milyen kép él erről?

- Határozottan ilyen. A kiadó sok előadója egyfajta alternatív univerzumot hoz létre és abban mozog. Nyilvánvalóan mindannyiunkat érdekel egy ilyen megközelítés. De ettől függetlenül a múltból is erősen táplálkozunk, mert ha nem így lenne, akkor eléggé gyorsan klisévé silányulna a zenénk. Számomra lényegében arról szól a kiadó, hogy minden egyes önálló művésznek teret biztosítson és abban bontakozzon ki, ami érdekli. Igen, szeretünk játszani a határokkal, és kísérletezni új hangzásokkal, ami hathat futurisztikusnak, de az alapelképzelés tényleg az, hogy új hangzásokat hozzunk az elektronikus zenébe, és ez a törekvés talán előremutatónak is hathat néha.

- Maradjunk még a kiadódnál, amelynek a vizuális megjelenése is nagyon határozott, egységes. Geometrikus, architekturális alakzatok jellemzik, ez honnan ered?

kingdom_VIP_121112.jpg- Nagyrészt magam készítem a Fade To Mind artworkjeit, így ezek döntően abból erednek, ami engem foglalkoztat vizuális művészként, és amivel foglalkozom már évek óta. Egy kicsit táplálkozik a sci-fiből is, vagy a nagy blockbuster sikerfilmek speciális effektekkel terhelt jeleneteiből, ezek pedig keverednek az interneten talált képekkel. Kollázs típusú internet művészet, vagy valami ilyesmi. Ugyanakkor meg egyfajta kényelmes, hozzánk illő atmoszféra megteremtésére is alkalmas, illetve ez cél is a borítókkal kapcsolatban.

- Úgy tűnik, hogy szívesen kollaborálsz másokkal producerként. Van ezekre az esetekre egy bevált munkamódszered?

- Nincs ilyen, mindegyik nagyon más, eltérő egymástól, részben ez az amit szeretek bennünk. Kelelával például úgy dolgozunk, hogy megkapja az instrumentális alapját a dalnak, amire ő improvizál valamit freestyle-ban. Ezután ülünk össze ketten és kezdjük el az aprólékos munkát, változtatunk, szerkesztünk, hozzáadunk és így alakul ki a végeredmény.

KELELÁT A GLOBÁLRADARBAN MUTATTUK BE, PERSZE SZÓ ESIK KÖZBEN KINGDOMRÓL IS.

- Arra gondoltál már, hogy szívesen kipróbálnád magad mainstream előadókkal is, mint dalszerző-producer?

kingdom dre.jpeg- Ami azt illeti, most éppen egy ilyen zenén dolgozom, egy dal instrumentális részén, amire egy nagyobb nevű előadó fog majd ráénekelni. Úgyhogy épp abban a fázisban vagyok, amikor elkezdek dolgozni nagykiadós előadókkal. Olyan R&B énekesekről van szó, akikkel amúgy is szívesen működnék közre, úgyhogy mindez már éppen munkafolyamatban van.

- Neveket mondhatsz már?

- Nem (nevet), de nagyon izgatott vagyok az egész miatt! Annyit mondok, hogy a női R&B-énekesek érdekelnek, ez az az irány, amire koncentrálok. A női R&B népszerűsége sokat ingadozott az elmúlt évtizedekben, és jelenleg nem túl sok ilyen előadót látni a slágerlistákon. Viszont úgy érzem, hogy újra visszatérőben vannak és a következő pár évben nagy változások lesznek ezen a téren. Én olyan szempontból szeretnék belefolyni, hogy tegyük érdekesebbé a műfajt, ne csak abból álljon, hogy lányok hallgatják otthon a slow jam-eket.

- A saját kiadványaidra azt lehet mondani, hogy meglehetősen elszórtak, ritkásak. Mi ennek az oka? Perfekcionista vagy?

- Igen, valóban perfekcionista vagyok. Amikor belekezdek egy Kindom-projektbe, az gyakran eltart fél évig is, szóval időigényes a munka magammal. Ugyanakkor meg nincs időm soha, mert egyszerre vezetem a Fade To Mind kiadót, ami szintén időigényes tevékenység, lemezborítókat tervezek, pólókat tervezek, eseményeket szervezek, például Fade To Mind-estéket itt Los Angelesben. Aztán dolgozok sok más művésszel is, aztán csinálom a Kingdom dj-zést és Kingdom-fellépéseket, hol az USA többi részén, hol Európában. Oda-vissza váltok lemezkiadói munka, dj munka, előadói munka, vizuális művészi munka között, szóval nagyon sokfelé áll a fejem és bár a Kingdom-megjelenések az ellenkezőjét sugallják, valójában nem vagyok lusta alkat (nevet). Amúgy már alakul a következő megjelenésem és valószínűleg lesz egy újabb kiadványom a Night Slugsnál is.

- És az eszedbe jutott-e már, hogy egy nap majd egy albumot is kiadj, vagy ez a formátum nem annyira érdekel?

Kingdom_Bankhead.jpg- De, nagyon is szeretnék albumot kiadni! Eleinte arra gondoltam, hogy talán az lenne megoldás számomra, ha egy olyan albumot adnék ki, amin rengeteg közreműködő szerepel, sok énekes. De egy részem szerintem már készen áll arra, hogy olyan lemezt csináljak, amin egyetlen énekes szerepel és az akár meg is jelenhetne az énekes nevén, én pedig csak producerként tűnnék fel, nem kellene Kingdom-albumnak lennie. Amúgy halkan jegyzem meg, hogy a Fade To Mindhoz most valószínűleg több énekesnő is le fog szerződni.

- Ha visszatekintesz az első kiadványaidra és a legutóbbi, 2013-as Vertical XL EP dalaira, hogyan látod az általad megtett zenei utat?

- Úgy gondolom, hogy a mostani munkáimban sokkal több a következetesség, például az említett legutóbbi EP-n is igyekeztem egy sajátos, csak arra a pár számra jellemző hangulatot kialakítani, a szerzemények szorosabban kapcsolódnak egymáshoz. Úgy érzem, hogy ahogy egyre érettebb vagyok, úgy egyre fókuszáltabb is, jobban tudom irányítani, hogy például egy EP világa egységes legyen. Talán több is az erő a felvételeimben, mint kezdetben. A korai kislemezeken nagyjából az történt, hogy kiválasztottam a legjobb beateket, amiket akkoriban megalkottam és kész. Ma sokkal tudatosabb vagyok ennél. Minden dalhoz szeretnék saját karaktert megalkotni, és mostanában sokkal szívesebben alkotok másokkal, ez is nagy változás a pályámon. Úgyhogy azt hiszem, hogy a Kingdom-, de úgy általában a Fade To Mind-kiadványok is egyre inkább a kollaborációkról fognak szólni. Most indult egy új sorozatunk, a Mind To Mind, amivel direkt arra törekszünk, hogy összehozzunk különböző művészeket egy közös munkára, és aztán meglátjuk, hogy mi sül ki ezekből. Az első ilyen kiadvány épp most jelent meg, MikeQ és DJ Sliink közös 12”-e. A váratlan kombinációkra próbálunk alapozni, tehát nem feltétlenül a jól bejáratott párosok fognak visszaköszönni ezen a címkén. 


interjú: Dömötör Endre (köszönet a kérdésekben nyújtott segítségéért Forrai Krisztiánnak!)


Kingdom tehát május 29-én, a Budapest Essentials nyitónapján lép fel a Toldiban, 00:30-kor, Facebook-eseményoldal

A Budapest Essentials-re május 11-ig lehet igen kedvezményes earlybird jegyeket venni 9900Ft-ért, május 12-25. között él a kedvezményes elővételes jegy 16500 Ft-ért, május 26-tól pedig 21000 Ft az összes eseményre és ezek mellett még számtalan városi kezdeményezésre, kedvezményre érvényes bérlet.


Kingdom legutóbbi EP-je, a Vertical XL teljes egészében: 


Kelela mixtape-jéről a Bank Head kibővített verzióban: 


a 2012-es EP-ről a Fukin Jaker


a 2011-es Dreama EP-ről a Stalker Ha: 


a 2010-es That Mystic címadó száma: 


a 2010-es Mind Reader


és az említett Mind To Mind széria első részéről MikeQ és DJ Sliink közös trekkje, a The Bitch Miss Jay-jel: 

https://recorder.blog.hu/2014/05/07/_meg_sem_probal_udvarias_lenni_kingdom-interju
„Meg sem próbál udvarias lenni” – Kingdom-interjú
süti beállítások módosítása