A modern elektronikus tánczene eleve vonzza a hajmeresztő stíluselnevezéseket, na de azért álljon meg a menet: mi ez az új őrület, hogy bass music? Zene, ami csak basszushangokból áll? Vagy aminek a basszus a lényege? De hát a diszkó óta a basszus adja a lüktetést mindenhez, ami a partikon szól – szóval, hogy is van ez? A bass music mibenlétének kínzó kérdésére a legszemléletesebb választ a képünkön látható páros, James Connolly (L-Vis 1990) és Alex Sushon (Bok Bok) londoni kiadója, a Night Slugs nyújtja.
A bass music kialakulásának egyik fő előzménye, hogy pár éve a dubstep az előremutató periódusa után stagnálni kezdett, elérte életciklusának formalizált, mintakövető szakaszát (egyesek szerint meg is halt, ami persze hülyeség), ezért az innovatív producerek elkalandoztak más irányokba, keresve az előre utat. Ki a grime-ban (Zomby), ki a detroiti technóban (Kode9), ki a berlini minimal technóban (Scuba) találta ezt meg, míg más a villámgyorsan szökdécselős dobgépritmusra épülő chicagói juke-ban (az Addison Groove név mögé bújó Headhunter), de olyan is volt, aki a 2step garage felé tendált (Grievous Angel), vagy a karibi soca ritmusával felütött house-hibrid UK funky irányába húzott (Hackman). Persze ezzel párhuzamosan ennek a fordítottja is zajlik, tehát a fenti stílusokban, vagy éppen eltérő forráskombinációkkal alkotó brit producerek (Joy Orbison, Rustie) vesznek át a dubstepből elemeket, illetve ez az egész közben érintkezik más műfajok (grime, house, techno) hasonló fejleményeivel… megvan még a fonál? Na igen, a lineáris történeti áttekintés és nyomon követés itt csődöt mond, de valójában felesleges is, épp úgy, ahogyan haszontalan próbálkozás egy konkrét címkével ellátni ezt az egyre táguló zenei mutáció-univerzumot: a post-dubstep éppúgy egyszerre helytálló és semmitmondó megjelölés, mint a legújabban közkeletűvé vált bass music.
E bekategorizálhatatlan basszusközpontú mutáns klubzenék egyik fő inkubátora a Londonban működő Night Slugs kiadó, amelynek két alapító-vezetője, James Connolly (L-Vis 1990) és Alex Sushon (Bok Bok) a MySpace-en haverkodtak össze, miután utóbbinak megtetszett előbbi egy száma. Az amúgy a drum’n’bass felől jövő Conolly és a grime szakadár Sushon előbb partikat szerveztek Night Slugs néven, majd miután ők és a brancsuk tagjai elkezdtek kifejezetten ezekre a bulikra zenéket csinálni, létrehoztak egy labelt is, hogy ezeket megjelentessék. A Night Slugs egy minden tekintetben változatos (baráti) társaságot fog össze: nemcsak nemzetközi a bagázs, a zenei palettájuk is elképesztően széles (olyan gettóirányzatokkal árnyalva a spektrumot, mint az amerikai bmore vagy a dél-afrikai kwaito). A szín-hang szinesztézia a zenékre is jellemző: a Night Slugs-os zenék bővelkednek fel-le csúsztatott neon szintihangokban, legnagyobb sikerük, egyben a tavalyi év bass music himnusza, Girl Unittól a crunk hiphop inspirálta hélium-vokálos Wut pedig kész színrobbanás.
A kiadó szédületes ütemű kibontakozását mutatja, hogy 2010 januárjában jött ki az első kiadvány, év végére már egy válogatás-CD összegezte a sikersztorit, idén pedig érkeznek az előadói albumok, amelyek – hűen a Night Slugs szabad szellemiségéhez – még a kiadóhoz képest is formabontóak. A legjobb példa L-Vis 1990 napokban megjelent debütáló albuma: a Neon Dreams két énekessel, egy zenészbaráttal és két menő francia producerrel, Teki Latexszel és Para One-nal rögzített énekes-dalformás tánclemez, amely a klasszikus chicagói house-t játssza nekünk vissza a jövőből.
-4ray-
L-Vis 1990: Lost In Love
Girl Unit: Wut
