„Tökélyre fejlesztettem egyetlen cselt” – St. Vincent-interjú

Az utóbbi évek egyik legkövetkezetesebben épített albumsorozata, az egyik legkicsavartabban, legkomplexebben egyéni dalstruktúra, hozzá az agyasan többrétegű szövegek – St. Vincent tényleg korunk egyik nagyon fontos dalszerzője, aki friss negyedik lemeze előtt David Byrne-vel is hosszan dolgozott. Kérdéseink voltak tehát, a köztudottan halk szavú gitáros-énekesnek válaszai már visszafogottabban (a szigorú promóciós menetrendben), de egy kicsit talán így is közelebb kerültünk hozzá.

- Fiatalon elkapott a zene világa, mi a legkorábbi zenei emléked?

- Hogy Michael Jacksont hallgatok kazettán. A Beat It rajta volt az biztos, szóval akkor a Thriller albumot.

- Tinédzserként, 12 évesen kezdtél el gitározni és dalokat írni, hogyan jutottál el a hangszerig?

- Nem tudom. Mármint tényleg nem. A zene életem vezérfonala, a zene hajt előre, a zene sugallta azt, hogy alkotó legyek. De hogy mi vitt rá első lépésben, azt nem tudom, egyszerűen gitárt kellett ragadnom.

- Idén mutattad meg a világnak, hogy tiniként a labdarúgás világa is megérintett, és van egy nagyon klassz esernyőcseled, amit bármikor igen profin bemutatsz. Felmerült valaha a kérdés, hogy sport vagy zene?

- (nevet) Ó, nem, dehogy! Soha nem akartam sportoló lenni, nem volt az álmaim között. Persze az nagyon tetszett a családomnak, hogy érdekel a foci és hogy tökélyre fejlesztettem egyetlen cselt – többet különben soha. Kiabáltak a pálya szélén, hogy „ez az!” De már ekkoriban is egy nagyobb képet láttam magam előtt, amiben a sportnak nem volt szerepe.

- Részt vettél Glenn Branca egy gitárperformanszban. Mennyire formálta gitárjátékod a nagy avantgárd zenésszel való együttműködés?

- Nem igazán formálta. Persze felnéztem rá, és örültem, hogy benne lehetek a 100 gitárosának zenekarában, amivel egy művet próbáltunk felvenni, de az végül nem jött össze. Nagyon menő zenész, de csak épphogy érintkeztünk ez alatt a projekt alatt, szóval közvetlenül nem is hatott rám.

A 100 RIFFBEN TÁRGYALT ROCK'N'ROLL-TÖRTÉNETET EGY ST. VINCENT-RIFF ZÁRJA.

- Ha még a hatásoknál maradunk, otthagytad a Berklee College Of Music-ot, hogy a Polyphonic Spree, majd Sufjan Stevens turnézenekarának tagja legyél. Úgy érezted többet tanulhatsz élesben, mint az iskolapadban?

- A Berklee-n volt egy komoly mélypontom, rájöttem, hogy nem akarok olyan gitáros lenni, aki mindent jól játszik, de semmiben sem eredeti, sokkal inkább akartam a saját fejem után menni, és amikor erre rájöttem, az felszabadított. New Yorkba mentem, ahol viszont gyorsan pénzszűkében találtam magam, úgyhogy nagy szerencse volt, hogy csatlakozhattam a Polyphonic Spree-hez. Akikkel meg rögtön indultunk európai turnéra, szóval ez kétségtelenül a legjobb iskola volt.

- Jól megfigyelhető a folyamatos építkezés, újraépítés a lemezeid sorozatán, de a David Byrne-vel közös albumot követő mostani címnélküli kiadványod mintha egy hangsúlyosabban új kezdet lenne.

- Csak azután döntöttem úgy, hogy nem adok címet a lemeznek, miután teljesen készen volt. Ekkoriban olvastam Miles Davis önéletrajzát, és ő írta ebben, hogy egy zenész számára a legnehezebb elérni azt, hogy önmaga legyen. Hogy ráleljen a saját hangjára. Úgy éreztem ezzel a lemezzel én ráleltem.

- Az első lemezedről (Marry Me, 2007) később azt mondtad, hogy az még egy idealizált világot mutatott be, egy tapasztalatlan ember szemszögéből. Mostanra sokkal magabiztosabb lettél, ezt mutatja be az új lemez?

- (hosszan gondolkozik) Persze, magabiztosabb lettem, de főleg abban, hogy mi az, amit igazán szeretnék megvalósítani. Kezdetektől az volt a célom, hogy kapcsolatot teremtsek az emberekkel, de ezt az első lemezből talán még nem lehetett annyira kihallani.

- Úgy tűnik, hogy az albumformátum nagyon fontos számodra, miközben manapság mind a zeneipar, mind sok esetben a zenészek más irányt választanak. Hogyan látod a nagylemez jövőjét?

- Nem vagyok benne teljesen biztos, merre tart a zeneipar és azon belül a nagylemez formátuma, de pénzügyi szempontból biztosan fontos a kérdés, hiszen egyre esnek a lemezeladási bevételek. Pont ezért tartottam nagyon érdekesnek Beyoncé új vizuális albumát, hiszen a promócióba ölt rengeteg pénz helyett maga az ötlet csinált egy nagyon jó önreklámot magának. A helyzet most körülbelül az, hogy az emberek nem vesznek lemezt, tehát a zenének nincs értéke. Mit tehetünk? Mindenki ezen a kérdésen rágódik, Beyoncé meg adott rá egy jó választ. A rögzített zenének eltűnt az értéke, nagyon úgy tűnik, hogy ez van, úgyhogy az alkotóknak mostantól egyszerűen muszáj kreatívabbnak lenniük.

- David Byrne-vel nagylemezt és EP-t vettél fel, közreműködsz a májusban megjelenő új Swans-albumon, és általában is úgy tűnik, hogy a kollaboráció fontos számodra.

- Így igaz, bár túl nagy dolgot most egy darabig biztosan nem tervezek. Meg különben is, David Byrne-vel csináltam egy nagylemezt, ezt mégis hogyan tudnám felülmúlni? De továbbra is szívesen dolgozom együtt más művészekkel, és a jövőben egyszer majd filmkészítőkkel, vizuális alkotókkal is szeretnék együttműködni.

interjú: Dömötör Endre

St. Vincent perfekt esernyőcsele: 

a teljes idei St. Vincent-album:

a Digital Witness című dal klipje az új lemezről: 

egy Byrne-vel közös 40 perces koncertfelvétel: