Kedves lesz az új Swans-album

2014.03.22. 14:12, Frontrecorder

swans_1.jpg

Michael Gira 2010-ben újra életre hívott kultikus experimentális rockzenekara, a Swans május 12-én jelenteti meg új stúdióalbumát To Be Kind címmel. A picivel több mint kétórás, több vendégénekesnőt is felvonultató dupla lemezről már meghallgatható egy dal, az elementáris erővel sulykoló, ugyanakkor a Swans-hoz képest egészen könnyed, sőt nyomokban popos A Little God in My Hands.

A 2012 augusztusában megjelent és annak az évnek a legjobb lemezei közé besorolt The Seer után (melynek turnéja majdnem pont egy éve Budapestre is elért) Giráék kiadtak egy limitált példányszámú koncertlemezt, rajta készülő új dalokkal, hogy az ebből befolyt bevételt a következő stúdióalbum elkészítésére fordítsák. Ez náluk jól bevált rajongói finanszíroztatási módszernek mondható, hiszen már a Swans újjáalakulása utáni első, 2010-es album után kihoztak egy új lemezt támogató élő anyagot. Sőt, másodszorra tovább is mentek: Gira 500 dollárért vállalta, hogy egy akusztikus gitáros dalt ír, amelyben az összeg adományozóját dicsőíti. Hogy végül mennyi pénz jött be a lemezre, azt nem tudjuk, de megszületett: tavaly október és december között vették fel a a texasi Sonic Ranch stúdióban, John Congleton hangmérnöki segédletével. A számok nagy részét a 2012-13-as turné alatt írták, és akárcsak a The Seeren, itt is szerepel néhány vendég: St. Vincent, Little Annie és (a Moby legutóbbi albumán is közreműködő) Cold Specks az énekével, a tiszteletbeli Swans-tag Bill Rieflin különféle hangszereken való játékkal járult hozzá a monumentális, két óránál valamivel hosszabb lemezhez. A To Be Kind dupla cédén, tripla vinylen, illetve koncert dvd-vel megtoldott deluxe cédés kiadásban lesz elérhető, de elképzelhető, hogy pendrive-on is kijön. Alább a beharangozó A Little God In My Hands, amely nemcsak meghallgatható, de ingyen letölthető:

Az új Swans-albumhoz hat különböző borító társul majd, Bob Biggs konceptuális művész nyugtalanító kisbabafestményei, melyeket Gira már 1981 óta szeretne felhasználni, de az alkotó csak most járul ehhez hozzá. Hát nem édesek?

swanscover1.jpg

swanscover2.jpg

swanscover3.jpg

swanscover4.jpg

swanscover5.jpg

swanscover6.jpg

Címkék: swans
https://recorder.blog.hu/2014/03/22/kedves_lesz_az_uj_swans-album
Kedves lesz az új Swans-album
süti beállítások módosítása