Megmondani év elején, hogy kik lesznek az aktuálisan legjobb új előadók? A zenei újságírók hülyesportja. Persze mindenki benevez rá, minden évben. A Recorder 2014-es zenei időjárás-előrejelzése a REC019-ből.
Egyrészt aki kicsit figyel, az már mindig az előző évben kikapargatja a feltörekvő kedvenceit, egy-egy jól eltalált dal, remix, mixtape persze könnyen lehet félrevezető is, majd aztán a csalódást okozó harmadik megjelenés után már általában legyintenek az emberek és másfelé néznek. A sztárcsináláshoz örökké elengedhetetlen marad a hype, a ’ki mondta meg előbb verseny’ pedig mindkét előbbi dolgot generálja. A Recorder ettől függetlenül megpróbál óvatos maradni, főleg mert 2014-ben az előzetesen kitapintható trendek a vihar előtti csend állapotában vannak. Ez nyilván valamikor később derül ki – hiába követi a zeneipar a hagyományos évciklusokat, a mélyben fortyogó új megszólalás (és ezt sose feledjük, új megszólalás mindig lesz!) erről nem nagyon vesz tudomást, amikor kész, akkor elkezd terjedni. Hogy mi lesz 2014-ben a mainstream pop? Ez a kétezres évek elején releváns kérdés volt, ma a válasz rá: jószerével mindegy. A középutas pop sajnos évek óta a hangos elektropop-fantáziátlan R&B-kilúgozott, fényes, valahol még gitár is volt benne rock háromszögben vergődik, és őszintén szólva meglepődnénk, ha idén állna be itt változás, hiszen semmi jel nem utal rá.
Az R&B különböző mutációi nyilván folytatják a beszivárgást a széles sávra, szinte biztos, hogy 2014 is a szólóelőadóknak és maximum a duóknak kedvez majd, a zenekari formula éppen nem piacgazdaságos, se a kezdőket, se a haladókat tekintve, és idén se várható, hogy az évek óta lent lévő rockzene megítélésében gyökeres változás történne – igaz, az is nagyon könnyen elképzelhető, hogy a mélyben itt változás lesz a következő tizenegykét hónapban. Többek között Globálradar rovatunkban már számos olyan előadóval is foglalkoztunk az elmúlt időszakban, akinek helye lenne egy ilyen cikkben, róluk csak röviden: a barokk kamara-house Clean Bandit kisebb meglepetésre idén összehozta első brit kislemez No.1-ját, innentől fokozott a várakozás a debütalbumra, az experimentális poszt-R&B-s FKA twigs (fent) befutása pont az ilyen éveleji jóslások alapján is borítékolható, a brit Sampha future souljával a műfaj európai ásza lehet, az indie-folk-kamarapopos Champs pedig hamarosan megjelenő bemutatkozó lemezével kaphat szép kritikákat. Nem feledkezünk meg a friss Recorderben kiemelt Banks-ről sem (nyitóképen), ő egyértelműen az idei év befutóesélyese – legalább kritikai körökben, de erre az indietronikával oltott alternatív-R&B-ra most amúgy is nagy a kereslet.
Mindez átvezet bennünket a meghatározó év eleji jóslások területére, mint a minden szempontból meghatározó BBC Sound Of-lista idei kiadására. Ez és, minden más jel alapján Sam Smith lesz 2014 nagy befutója. A BBC-lista győztese már 2013-ban bőven előágyazott magának (közreműködések világslágerekben: Naughty Boy, Disclosure), sőt már saját nevén is sikerszámokat adott elő, soulos, rádióbarát dance-popos dalai garantáltan megcsinálják neki a tutit, ráadásul lemeze is hamarosan megjelenik. Hogy Angliában mennyire nem unják a retrosoult, arra jó példa a listán másodikként befutott Ella Eyre. Az Amy Winehouse-t is megidéző hang elektronikával felütött zenét tartalmaz, ez pedig masszívan a sikerrecept manapság. A listán leginkább ezt a műfajt képviseli még Kelela (balra, fent), bár az ő keményebben elektronikus, jobban kicsavart dalai a nagyközönségnek lehet soknak bizonyulnak majd, mindenképpen az év egyik nagy befutóesélyese. Akárcsak MNEK, aki már sztárelőadók remixelője 19 évesen, és ráadásul soulénekesnek a legjobb. George Ezra nem csak a Sound Of-listán, de számunkra is feltűnt már, naná, hiszen Budapest címmel énekel egy slágeres, folkos-bluesos dalt, bár biztonságos megszólalása is a középút és a slágerek világa felé tereli. Szintén ezen a sikerhez vezető folkos terepen alkot Nick Mulvey, Luke Sital-Singh, viszont bármennyire is míves gitárpopzenéjük, egyben nem is túl eredeti. Nem reménytelen Chlöe Howl, mégha az ő elektrós popzenéje eléggé a Marina/Florence-vonalon mozog is, nála talán nagyobb a potenciál a Say Lou Lou duóban (a két ikerlány a Church-frontember, Steve Kilbey gyerekei), mégha álomszerű popzenéjük nem is úttörő. És hogy a brit szakemberek mennyire értékelik 2014-ben a rockzenét? Jelzésképpen egyetlen zenekart említenek, a Royal Bloodot és mint tudjuk (illetve egy ilyen arányosításból sejthető), egy fecske nem csinál nyarat, legyen bármennyire is szikár a rockja.
GEORGE EZRA-INTERJÚNK A HELYI SZÍNTEREKRŐL, KÉPZELETBELI BUDAPESTRŐL.
A listán szerepel még egy gitárt is használó zenekar, de a Jungle (a cikk első képén) zenéjében ez csak egy összetevő, a funkos elektronikával is játszó formációról biztosan hallunk idén. És ha nem is teljesen új zenekarok, de persze a gitárzenében is lesznek idén feltörekvők: ilyen a most debütált pszich-rock Temples, mely szinte biztosan a nyári fesztiválok kedvence lesz, aztán a folkos, artrcokos Teleman, amely tapasztalat zenészekből áll (a Pete And The Pirates nevet vetettek el az új kezdet reményében) vagy az energikusabb rockot játszó amerikai SKATERS, a henye The Orwells, és a kifinomult The Preatures. Persze minden műfajban dobálózhatunk nevekkel, a végén (2014 végén) pedig kiderül, hogy jót dobtunk-e: elektronikában sokat várunk SOHN-tól, elektro-popban a Thumpers duótól vagy a Dive Intől. Ez az a műfaj, amiben a HAERTS nagy befutó lehet, az álomszerűbben hasonló GEMS meg kisebb, Broods pedig az idei Lorde (már csak azért is mert földik). Az indiepopos Woman’s Hourról (fent) nehéz eldönteni mennyire futhatnak be, de a potenciál benne van londoni kvartettben, egyik favoritunk ők.
A sort tényleg nagyon sokáig lehetne folytatni, a csatornák sokfélesége miatt a világ bármely szegletéből feltűntetheti magát valaki, a figyelemre érdemes produkciók száma óriási, de ahogy a bevezetőben is szó volt róla, ezek nagy részében nincsen több egy-két jó dalnál, arról nem is beszélve, hogy pont a polarizáltság miatt még sok esetben az egy-két dal se jut el a megfelelő fülekbe. A legtöbb fülbe pozitívan eljutott dalokból, előadókból állnak össze a fenti legnagyobb potenciállal rendelkező szereplők, de hogy igazán befussanak, ahhoz még annyi minden más kell a tehetségen és a pénzen kívül is. Például szerencse.
Dömötör Endre
még egy dal (és egy relaxáló klip) az egyik kedvencünktől, a Woman's Hourtól, a To The End:
egy a másik kedvencünktől, az ausztrál The Preatures-től, az Is This How You Feel?:
egy harmadik favoritunktól, Banks-től, a Waiting Game hivatalos videója:
aztán egy negyedik kiemelkedő együttestől, a Jungle duótól a Platoon:
és végül a Champs duótól a St. Peters:
