Jancsó Miklós emlékére - öt dal a filmjeiből

2014.01.31. 11:51, rerecorder

jancsó.jpg

2014. január 31-én, 93. életévében elhunyt Jancsó Miklós filmrendező, a magyar filmművészet egyik legnagyobb alakja, nemzetközileg egyik legmegbecsültebb művésze. Filmjeiben mindig fontos szerepet játszott a zene, ezekből válogatva emlékezünk rá.

cseh_tamas_jancso_miklos_film_meg_ker_a_nep_2.jpgJancsó filmjeiből korán, az 1965-ös Így jöttem című alkotás után szinte teljesen eltűntek a klasszikus értelemben vett kísérőzenék, ezek szerepét a pontosan elhelyezett, többnyire a filmben valósan is megszólaló dalok és zenei kíséretek, zörejek vették át. A zenét mindig érzékenyen használta, a trendekre mindig időben reagált. A hatvanas években dzsesszlemezeket tesznek fel a filmjeiben, a hetvenes években a táncházmozgalommal párhuzamosan jön be nála a népzene, Kapa-Pepe-filmjeiben nemcsak Kispál és a Borz vagy Belga szerepel, de olyan kultikus zenekarok is, mint a Burzsoá Nyugdíjasok vagy a Lyuhász Lyácint Bt. Arról nem is beszélve, hogy Omega, Omega, Omega címmel koncertfilmet forgatott az Omegáról 1982-ben (ez cikkünk végén teljes egészében megtekinthető), Hiszünk a dalban... címmel egy másik koncertfilmet sok szereplővel, 1994-ben, Játssz, Félix, játssz címmel pedig egy portréfilmet Lajkó Félixről, Grunwalsky Ferenccel közösen, 1998-ban.

Cseh Tamás: Filmdal (Még kér a nép, 1972)
Cseh Tamás több Jancsó-filmben is feltűnik, de gyakorlatilag ezzel a Cseh-Bereményi szerzeménnyel kezdődött el karrierje, ahogy Jancsó és akkoriban értelmiségi körökben meghatározó társasága a film forgatásán befogadta az ifjú dalnokot, egyből legitim lett. A Filmdal pedig az egyik legmegrázóbb magyar felvétel.


CSEH TAMÁSRA ITT EMLÉKEZTÜNK DALAIVAL.


Lovasi András
: Zár az égbolt (Nekem lámpást adott kezemben az Úr Pesten, 1999)
A Kispál és a Borz szerepelt először a kilencvenes évek végén indult Kapa-Pepe-filmekben, Lovasi András később többször is, itt egy Kispál-dalt ad elő a film végén egyedül Jancsóval és alkotótársával, Hernádi Gyulával.


Sub Bass Monster: Visszaszámlálás (Utolsó vacsora az Arabs szürkénél, 2000)
Sub Bass Szabi a leégett Budapest Sportcsarnokban rappel a filmben.


Lyuhász Lyácint Bt.: Egy szál harangvirág (Anyád! A szúnyogok, 2000)
Jancsó annyira érezte, hogy mi a menő, hogy a szélsőséges ipari zenét játszó Lyuhász Lyácint Bt. is betette egyik filmjébe, ráadásul egy Szécsi Pál-feldolgozással.


Burzsoá Nyugdíjasok: Kádár János (Kelj fel komám, ne aludjál!, 2002)
A pécsi, inkább underground körökben kultikus Burzsoá Nyugdíjasok is szerepet kapott Jancsónál, kompromisszummentes módon.


az 1982-es Omega, Omega, Omega című, interjúkkal tűzdelt Omega-koncertfilm teljes egészében:

https://recorder.blog.hu/2014/01/31/jancso_miklos_emlekere_ot_dal_a_filmjeibol
Jancsó Miklós emlékére - öt dal a filmjeiből
süti beállítások módosítása