Cseh Tamás ma lenne hetven éves (dalválogatás)

Cseh Tamás 1943. január 22-én született, ma töltené be hetvenedik életévét, ennek alkalmából egész napos, ingyenes rendezvénnyel emlékeznek meg róla az Országos Széchenyi Könyvtárban. A 2009-ben elhunyt énekesre a Recorder is megemlékezik egy dalválogatással, személyes megközelítéssel - máshogy nem nagyon lehet.

Cseh Tamás életműve, Bereményi Gézával közös dalai a magyar kultúra részét képezik (hopp, ma van a magyar kultúra napja!), ez ma már közhely. Mindenkié ez a több száz megjelentetett (és még több száz ki sem adott) dal, pont ahogy ő is megénekelte József Attiláról Bereményi sorait. "Mindenhol tanítható már óvodától egyetemig." Dalai mindenkié lettek, bárki használhatja őket saját kedvére (használja is) - de aki akarja, megtarthatja mindet magának, mit sem törődve a világgal. Alighanem ettől is annyira egyediek. A József Attila című szám a Műcsarnokról, egyik legkedvencebb magyar lemezemről valaha:

Azt most itt hagyjuk, hogy Leonard Cohen, meg Bob Dylan és a francia sanzonénekesek, vagy, hogy mit jelentett Cseh Tamás ekkor és akkor. Ezekben a dalokban igazából egyetlen dolog számít: hogy odabasz-e, amikor hallgatod. Ha nem, semmi baj, lehet választani mást, legyinteni. Akinek viszont igen, oda, azokon valahol mindig ugyanaz az elementáris érzés lesz úrrá, amire csak a legnagyobbak képesek. Mit akarhatsz egy daltól: "úgy vagyok ezzel, tudod, én mindig lehetetlen akarok." Én is. Három akkord, fahang, dehogy. Ezeket a gyönyörű sorokat senki nem tudja így elénekelni, senki nem tudja úgy kitartani a szüneteket. Ha Koncz Zsuzsával című dal:

A Desiré megnémul konkrétan cselekvésre késztetett. Természetesen középiskolában történt, rávettem az osztálytársaimat: ne szólaljunk meg egy napig. Az, hogy az első óra huszadik percében még valóban nem szólalt meg senki, elképesztő erőket korbácsolt fel mindenkiben (beleértve szegény dühös tanárnőt). "Ha én meg nem nevezem, más senki sem (...) márpedig, ahogy ez kinéz, megnémulok, s az a kevés is tűnni fog..." 

Telente vasárnap, van ennél hangulatosabb kép a télről magyarul? Túl sok biztos nincs (és alighanem azok nagy részét is Bereményi írta le). "Telente vasárnap az összes albérlet ragyog, ülnek a szobákban a lakók, hozzájuk felszökött lányokkal isszák a teát, kinéznek, s azt mondják: tél van most tehát".

A Csengey Dénessel közös Mélyrepülés című zenés monodráma örökre kilóg az életműből, pedig szervesebben nem is illeszkedhetne. Sokáig nem tudtam ennél az Anna című dalnál megrázóbbat mondani. A visszhangzó apró szinti-dallamnak sok köze lehet mindehhez.

Ha egyetlen lemezt kell megnevezni a 'mi minden idők legjobb magyar albuma' kérdésre, akkor gondolkodás nélkül a Másik Jánossal közös Levél nővéremnek II című 1994-es lemezt mondom. Egy örökké aktuális és önvizsgálatra alkalmas, kivételes anyag ez, amiről nehéz bármit is kiemelni, de mivel A nagy sárga gong című dal nem elérhető, legyen itt a Presszózongorista.

Szerkesztettem egy könyvet 303 magyar lemez, amit hallanod kell...satöbbi címmel, amibe bekerült négy Cseh-album is. Cseh Tamás nagyon örült neki, újságírói pályám legzavarbaejtőbb pillanata volt, amikor alá kellett írni a neki ajándékozott példányt. Ragaszkodott hozzá, sőt ahhoz is, hogy azokon az oldalakon is írjam alá, ahol én írtam a lemezismertetőt. 2008 karácsonyán történt, amikor a következő hónapokban külföldön voltam. Terveztünk egy nagy interjút, de figyelmeztetett: "Siessen haza!" Nem siettem eléggé. Filmdal, hát sokszor mondtam ebben a cikkben, hogy kedvenc, de erre igaz a leginkább. 

Mindenkié az a sok dal, ez csak hét példa volt arra, hogy mi az enyém (is) belőlük.

Dömötör Endre