Nem érdekel, imádom! – Újcsajos újelektró 2. rész: a feltörekvők

Néhány hete jelent meg a svéd Icona Pop nemzetközi bemutatkozó lemeze, hamarosan Magyarországon lép fel a szintis elektrópop egyik tehetsége, Charli XCX (aki az I Love It című Icona Pop-gigasláger társszerzője is egyben) és úgy általában minden héten egy újabb szintis-elektrós énekes-dalszerzőnő feltűnését jegyezhetjük meg. Az említett két előadóval nyitó újcsajos újelektró cikkünk második részében tíz új - főleg északi-európai országokból érkező - reménységet mutatunk be, éppen azon a napon, amikor egy észak-európai országból érkező énekesnő, Karin Park (nyitóképen) mutatkozik be a hazai közönségnek az A38-on.

Az Icona Pop és Charli XCX mögött sorakozik egy egész hadseregnyi női előadó, akiknek bármikor megadathat egy hasonló, orbitális világsiker. Íme, tizenkét előadó azok közül, akik ott állnak azon a küszöbön, amin az I Love It már átsüvöltötte magát (és a sor még bőven folyatható lenne: Mercedes, Sirena, Phantom, Tove Lo, Samaris).

Elliphant

A svéd Ellinor Olovsdotter az angol undergroundból lopta a hangjait, a tavalyi Ciant Hear It és a Down On Life olyan volt, mintha egy nagyon szenyó M.I.A. próbálná elküldte a hallgatót a francba (de Santigold sem távoli párhuzam). Fura módon erről a listáról nem őt találta meg magának Diplo, bár kicsit megértem, ránézésre Olovsdotter olyan kíméletlenül falta volna fel a kultúrkonkvisztádort, mint egy jegesmedve.

Frida Sundemo

Sundemo (mennyire ász név!) idei, Indigo című hétszámos EP-jére a címadó dal két változatban került fel, az egyik az hangszerelésben szinte megkülönböztethetetlen az Icona Poptól, döngölés, sikítós szintik, aztán bejön a svéd énekes hangja, ami inkább a második, vonósokkal felvett változathoz illik igazán. De mindegyik tök jó!

Karin Park

A svéd Park kisasszony már 2003 óta űzi a saját iparát (mi is írtunk már róla), a kicsit Björk, kicsit Karin Dreijer (The Knife, Fever Ray) stílusában énekelt elektropopot, de egyelőre a világsiker eddig elkerülte, pedig ha valaki bírja annak a két vokalistának a hangját, de szeret hozzá ropogós ütemeket hallgatni, az mindenképpen jól jár vele. Ha magyar rajongó, akkor meg különösen, mert október 18-án, azaz éppen ma lép fel az A38-on.

KARIN PARKOT MÁR LÁTTUK ÉLŐBEN LANA DEL REY ELŐTT, BE IS SZÁMOLTUNK RÓLA.

Kate Boy

Három svéd férfi és egy Svédországba szakadt, svéd származású ausztrál énekesnő teszi ki a Kate Boy-t, a Northern Lights című számuk az ugató szintik, a nyolcvanas éveket idéző dobok és a harapható basszus ellenére olyan sima, steril sláger benyomását kelti, hogy ha tükör lenne, akkor kokót is lehetne szívni róla. Jó oké, nem szóló előadó, de nézzétek meg a The Way We Are videóját és mondjátok, hogy nem Kate Akhurst a lényeg.

Kitty

Korábban Kitty Pryde, az X-Men képregények Árnymacskája. Az amerikai Kathryn-Leigh Beckwith zavarbaejtő rapper, mert hát mégiscsak olyan volt a Haha I’m Sorry című első EP-je, mintha egy tinilány rímekbe szedett naplóját olvasnánk fel. A második D.A.I.S.Y. Rage már komolyabb, összeszedettebb, kevésbé vicces, de pont ettől volt meggyőzőbb. Kitty vékony jégen jár, bármikor ő lehet az új Kreayshawn, azaz a popelőadó, akit egy számig mindenki szeret, aztán mindenki a francba kíván.

MØ

Na, őt sikerült megszereznie Diplónak. Kellett MØ-nek, azaz a dán Karen Marie Ørstednek olyanokat mondani, hogy legszívesebben a Major Lazerrel dolgozna együtt! Bár végülis előtte Aviici kérte fel el egy számra, szóval nem panaszkodhat. Pedig egyedül is képes a hátán vinni dalokat, nyilván tök nagy lustaság Grimes-hoz hasonlítani, de MØ tényleg olyan, mint az erdő kanadai tündére, csak nem fog megállni a világuralomig. Bemutatkozó EP-je itt hallható.

Sky Ferreira

Ferreriát már 17 évesen pophercegnővé akarták varázsolni a háttéremberek, de tavaly egyszerre karolta fel őt Shirley Manson a Garbage-ből, a már sokszor emlegetett, felkapott producer, Ariel Rechtshaid, Cass McCombs dalszerző-énekes, Jon Brion és a Solange-zsal is dolgozó Dev Hynes és tették alá a Ghost EP-t, amin ott van 2012 egyértelműen egyik legjobb dala, az Everything Is Embarassing. Hogyha október végén végre tényleg megjelenik a sokat tologatott és cicis borítójával már előre jókora feltűnést keltő, a You're Not The One című dallal felvezetett bemutatkozó albuma, akkor könnyen pophercegnő lehet, de más királyságban, mint ahova eredetileg szánták.

Syron

Az egyszerre az angol király család tagjára és egy sci-fi akciófilm hősnőjére emlékeztető nevű Daisy Tullulah Syron Russell egyelőre két számot készített, viszont a Breaking és a Here Is annyira jó, hogy meglepő, hogy nem ő énekelt minden második dalt a Disclosure-lemezen. A menő angol duó helyett Tensnake kaparintotta meg magának, de ha összejön neki egy sláger, ami most már tényleg elérhető közelségben van, akkor mindenki kapkodni fog utána.

NONONO

A NONONO név a Kate Boy-hoz hasonlóan ugyan nem szólóelőadót takar, hanem egy stockholmi triót, de ez esetben is az énekesnőn, azaz Stina Wäpplingen a hangsúly, a két producer-zenész (akik konkrétan duóban is nyomulnak Astma & Rocwell néven) a háttérben marad. Leginkább a már befutott - így ebből az összeállításból is kimaradt - szintén svéd Nikki And The Dove duót idézik, ám ütősökre különös hangsúlyt fektető zenéjük talán emlékezetesebb is, de persze ez majd csak idővel derül ki, mindenesetre a Like The Wind jó nyitány.

Faye

Fanny Hamlin - megint egy micsoda név! - a Play nevű zenekarban kezdte három másik csajjal tinédzserként, még a Destiny's Childdal is turnéztak (az már csak hab a tortán, hogy egy másik amerikai csaj R&B-zenekar slágerének címét, a Waterfallt kölcsönözték saját sikerdalukhoz), végül Fanny a szólókarriernél kötött ki - Faye néven. És a dramatikus elektropopnál, mint Water Against The Rocks című dala is mutatja.

Klág Dávid

Elliphant legfrissebb dala, a Could It Be:

Karin Park és Fryngies:

Kitty és a Florida:

MØ és az egészen friss klip a Never Wanna Know-hoz:

a NONONO és a Pumpin Blood: