„Körforgásban a lemezkarma” – Vályi Gábor (LP Kollektor)

2013.05.16. 17:07, rerecorder

IMG_2975a sop.jpg

Lemeztúró LP Shopping rovatunk mellett elindítjuk a kimeneteli oldalt bemutató LP Kollektor cikksorozatunkat, amelyben a megvásárolt, gyűjteménnyé összeálló lemezekről lesz szó. Elsőként a doktori disszertációját is a lemezgyűjtés közösségi aspektusairól író Vályi Gábor, azaz a Tilos Rádióban és különböző bulikban DJ Shuriken néven ismert kollektor fogadta a Recordert (akinek csütörtökönként, azaz például ma este 22.00-től fut kétórás, DJ Keyserrel közös Cratesoul Radio Show - A barázdán is csomót! című műsora).

IMG_2940a shu.jpgVályi Gábor tökéletes példa arra, amikor a lemezgyűjtés az ember életének a szervezőelvévé válik: kezdésként ugye ez a hobbija, aztán a zeneszeretet rádióműsorhoz vezette, majd a vinyl-vadászat dj-ként kapott újabb gellert nála, egyetemi oktatóként pedig a doktoriját is a témából merítve írta, hogy ezzel még jobban belekerüljön a csillogó fekete lemezek világába. Azt ugye már mondani sem kell, hogy a művészi alkotásként is értékelhető lemezborítók, a sercegő hangok, és úgy általában a lemez+hangszedő+jó hangberendezés hármas egysége által biztosított legjobb megszólalás, plusz a folyamat szertartásossága miért tartja – és a néhány éve egyre növekvő vinyleladásokat tekintve – miért garantálja, hogy még sokáig napirenden is marad lemezezés-lemezásás. Nézzünk hát inkább egy profi gyűjtőt, akinek tízezres nagyságrendű a kollekciója.

Van rólam egy gyerekkori fotó, amin fejhallgatóval a fejemen bambulok bele a világba. A kép nyilván elég jól elárulja, hogy ez egy jellemző gyerekkori foglalatosságom volt. Ugyanakkor mindig volt bennem egy felhalmozó, gyűjtögető hajlam is. A matchbox-gyűjteménytől kezdve minden kényszeresen összerakódott” – kezdi az alapok feltárását Gábor. Legfontosabb zenei élménye a Tilos Rádió volt, aztán elkezdett járni a Wave lemezboltba, gimnáziumi barátjával pedig egymással rivalizálva, egymást inspirálva fedezték fel az újabb és újabb zenéket. „Ha csak magamnak veszegettem volna, az kevésbé lett volna szórakoztató, mint ha valakinek meg tudom mutatni” – szól a gyűjtési hobbi egyik fontos ismérve.

1995 októberében lett műsorom a Tiloson egy hajnal háromtól hatig tartó sávban. Ott találkoztam rengeteg dj-vel és kezdtem el érdeklődni az elektronikus zenék iránt és ekkoriban vettem az első vinylemet. A Sabres Of Paradise-nak ment a Wilmot című dala az MTV Chill Outban és mivel nem volt cd-n, megvettem az Underground Records-ban, 10”-es maxin. Szép lassan odaszoktam az Undergroundba és elkezdtem lemezezni. A másik nagy lemezes hatás Belgiumban ért, ahova valami fura módon egy pszichológiai konferenciára sodródtam el, de aztán gyorsan összehaverkodtam helyi rapperekkel és inkább velük lógtam. Ők hallgattak kizárólag vinylről zenét, ez is eléggé belém ivódott akkoriban.

LEGUTÓBB PALOTAIVAL ÉS DJ RENNEL VOLTUNK LP SHOPPINGOLNI A DEEP RECORDSBAN.

A rádió kapcsán aztán elkezdett dj-zni, elsőként a Futura Retro 2000 kollektíva tagjaként, amit Nádori Péterrel (aki a DJ Parker) és Weyer Balázzsal (aki a DJ Kretén) közösen működtetek. „Itt kezdtünk el easy listening bulikat nyomni, jelentős részben magyar tánczenei kislemezekből. Nádoritól rengeteget tanultam a zenéről, hogy utána kell olvasni könyvekben, hogy fontos az is, hogy mi ennek az egész műfajnak a kulturális kontextusa. Ez az időszak, amikor elkezdtem felfedezni, hogy honnan vannak a hangminták. Easy listening, krimijazz és a többi hasonló zene jobban bejött, mert jobban meg voltak hangszerelve, mint az akkori elektronikus zenék, így hát elkezdtem ezeket gyűjteni és jött a jazz, onnantól pedig már nem volt megállás.” Ez a közös zenei érdeklődés hozta össze DJ Keyserrel: a máig futó közös rádióműsor mellett együtt csináltak bulikat és remixeket is.

IMG_2904a lemezfal 2.jpg
A lemezgyűjtemény gyarapodása eleinte természetes folyamat: „elkezdtünk dj-zni, amiből lett pénz, amit bele lehetett tenni. Soha nem ebből éltem. Az, hogy ez a mennyiség itt felhalmozódhatott annak is köszönhető, hogy mindig volt valami munka, ami eltartott. Egyben korlát is volt, mert nem mentem el nagyon zenélési irányba, itt van ez az ezer éve ígérgetett albumom, ami sosem készül el. Viszont a rádióműsoromat nagyon szeretem, az még egy rossz héten is kikapcsol két órára, a bulikról meg, mivel nem kényszer, el tudom dönteni, hogy vállalom-e, vagy sem, úgyhogy a lemezgyűjtés megmaradt egy kedves hobbinak, amihez képest persze irreális a felhalmozás mennyisége.

Tagadhatatlanul megvan bármilyen gyűjtésben egy olyan vetület is, ami néha mintha átvenné a hatalmat. „Amikor az ember a lehetőségek közelében van, mert van pénz a pénztárcájában és olyan helyeken áll, ahol ott vannak a jó lemezek, ezek számomra a Budapesten beszerezhetetlen hatvanas-hetvenes évekbeli amerikai jazz-lemezek, na akkor könnyen benne van a pakliban, hogy a vásárlási ösztön vagy vágy átveszi az irányítást. Amikor Amerikában vagyok és jövök haza 100 lemezzel, akkor mennek mindig a magyarázatok, hogy mennyit spóroltam ezzel, mert ott mennyivel olcsóbb, mint itthon. Aztán vannak ezek, hogy cipelem végig New Yorkon a kínai görgős bőröndben a lemezeket, törnek le a görgők, a rendes poggyászom tele van és ott hagytam a haverom lakásában még két pakk lemezt. Azért ezeknél a pillanatoknál lehet érezni, hogy ez egy obszesszív történet.

IMG_2960a lemez.jpgGábor a magyar népzenétől kezdve a kilencvenes évek drum’n’bass-én át, a hiphoptól a rockig, a brazil zenéktől a jazzing nagyon sokféle zenét gyűjt. Legnagyobb merítése amerikai jazz-albumokból (nagyjából 700 db) és magyar kislemezekből (nagyjából 1000 db) van. Arról beszél, hogy szerinte csak egy idő után válik a gyűjtés nehézzé, mert az érdeklődési körnek megfelelő lemezeket reális árkategóriában viszonylag könnyen be lehet szerezni 5-10 év alatt, de aztán, amikor már minden ilyen megvan, akkor jönnek a falak. Ugyan manapság már szinte minden beszerezhető, de „az internettel és pont ezzel a minden beszerezhető megközelítéssel ugyanakkor azért kicsit el is romlott egy-két dolog, a ritkább lemezek árai nagyon felszaladtak.

Miről szól a lemezgyűjtés? Alapvetően nyilván a zene szeretetéről, de van ezen túlmutató része is. „A felfedezés izgalma, öröme, azok az igazán jó lemezek ebből a szempontból, amikről a neten sem találsz semmit. A városi ember régészete ez igazából. Ilyen szemmel kezded el látni azokat a helyeket, ahol megfordulsz. Bemész egy városba és nem az építészeti látványosságokat keresed, hanem a legendás lemezboltokat. Nem az megy, hogy mit láttál az Eiffel-toronyból, hanem, hogy voltál-e abban a pincében, ahol az 1 eurós lemezek vannak. Eljutsz a városok olyan sarkaiba, ahová amúgy nem mennél el. Látsz valamit, hogy azok az emberek, akik ezen a helyen éltek, milyen fajta zenéket hallgattak. De ugyanez igaz az egyéni gyűjteményekre is.

FEDEZD FEL BUDAPEST ÖSSZES LEMEZBOLTJÁT!

És a végére egy nagyon tipikus lemezgyűjtős élmény: „az élsportoló a versennyel álmodik, nekem meg álmomban előkerült egy olyan Zalatnay-album, ami nincs, de álmodban ezt nem tudod. Kihajtható borító, felrakod és a libabőr már el is kezdődött, iszonyat funk és akkor felébredsz.”

Kedvenc budapesti lemezboltok

11776.jpgÚj kiadványból régen az Underground Records volt a favorit, használtból máig a Rockin’ Box.

Legdrágábban vett lemez

10 000 Ft körül vett magyar ritkaságok, nem veszek túl drágán lemezeket.

Legnagyobb árrés

The Rubaiyat Of Dorothy Ashby (balra) meg a David Axelrod féle Song Of Innocence. Mindkettő 1590 Ft-ért a Rockin' Box-ból, száz dollár fölött szoktak lenni. Van egy száz forintértos Moses Smith-kislemezem, ami 2-400 dollárért megy a northern soul gyűjtők között az eBay-en. Egyszer a Qualitonnál kiadott Körössy Jancsi LP 100 forintért a pécsi vásárban a murváról. 15 000 Ft körül megy, ha látod egyáltalán.

groove m.jpgLegsúlyosabb lemezbolt-élmény

Philadelphiában van egy kislemez-specialista, több százezer kislemezzel, végtelen folyosók, mintha könyvtárban lennél. Aztán egy brooklyni pince, The Thing néven itt 100 000 olcsó lemez. De a kedvencem a San Franciscó-i Groove Merchant, ami lényegében olyan, mintha egy múzeum lenne, ahol rengeteget lehet tanulni.

AZ ÖSSZES AMSZTERDAMI LEMEZBOLT ÍGY NÉZETT KI NÉHÁNY ÉVE, KÖZTE SOK SÚLYOSSAL.

Lemezkarma

Amelyik lemezt nem érzed igazán közelinek magadhoz, azt visszaengeded a körforgásba, és ettől újabb dolgok kezdenek szembejönni veled.

lejegyezte: Dömötör Endre
fotók: Lékó Tamás


A DJ Shuriken Mixcloud-oldalon meghallgathatók Vályi Gábor gyűjteményének különböző metszetei.
Ez pedig itt SoundCloud-oldala.

a Soft Sights című pazar Shuriken-mixben a hetvenes évek magyar énekesnőinek kislemezeiből áll össze egy szimfónikus soul-popra csábító csábító másfél óra:

Soft Sighs by Djshuriken on Mixcloud


íme, egy Keyser & Shuriken Remix a Kispál és a Borz Már délután című számából:


ez a Vályi Gábor által elsőként megvett Sabres Of Paradise-maxi, a Wilmot:


Dorothy Ashby és a ritka, drága lemezről való The Moving Finger:

https://recorder.blog.hu/2013/05/16/_korforgasban_a_lemezkarma_valyi_gabor_lp_kollektor
„Körforgásban a lemezkarma” – Vályi Gábor (LP Kollektor)
süti beállítások módosítása