"Ha elkap a flow, az gerjeszti az energiát" - Zahár Fanni-interjú

Zahár Fanni fuvola-, szaxofon- és furulyajátékát a legkülönbözőbb magyar és külföldi zenékben hallhattuk: játszik Дevával, az Àbáseval, szerepel hiphop-lemezeken és kurátorkodott Ozorán. Beszélgettünk a jazz-soul-hiphop színtér történetéről, nemzetközi együttműködéseiről és hogy hogyan fér bele mindez az életébe. Ez az interjú először a Recorder magazin 113. számában jelent meg.

Hány hangszered van?

Fúvósból mondjuk húsz-huszonöt, de köztük sok olyan, amiket például egy népművészeti vásárban vettem, teljesen hamisak, de effekhangszerként jól funkcionálnak. Van egy furulyám, amit Ghánában vettem, és egy teljesen nem létező skálán van, de nagyon érdekes, puha hangja van. Az első zenei szerelmem, öt-hat éves koromban a furulya volt, egy fröccsöntött, nyamvadt hangszer, de azzal volt meg először az flow-élmény. A mai napig szeretem a furulyát, de a fuvola azért multifunkcionálisabb hangszer.

Hány éves voltál, amikor a SoulClap Budapestet megalapítottátok?

Tizenhat-tizenhét körül. A gimiben ismerkedtem meg Bognár Szabival, így kerültem a SoulClapbe.

Ebben a szcénában, meg általában a magyar könnyűzenében a fuvolások ritkaságszámba mennek.

Nem vagyunk sokan, az biztos. Szaxofonos több van, és legtöbb esetben számukra amolyan mumus a fuvola. Mondjuk ez rám fordítva vonatkozik, mert a gimi után a Konziba nem volt lehetőségem fuvolával menni, úgyhogy szaxofonozni tanultam, de nekem meg az a mumus hangszer. Szeretem, de sosem fogok vele olyan szintre jutni, mint a fuvolával. 

Láttál magad előtt inspirációkat?

Nem volt olyan hősöm, akire hasonlítani szerettem volna. A jazzben sok mindenkit hallgattam, nem csak fuvolásokat. Van egy ilyen tipikus dolog, hogy aki például trombitál, az trombitásokat hallgat, de én sosem így álltam hozzá.

Nehéz volt egy nem tipikus hangszernek megtalálni a helyét a zenekarban?

A hiphopban egyértelmű volt, hogy a háttérben maradok és az alapot díszítem, és ebben anno nagyon megtaláltam magam. Egyébként gyerekkorom óta hallgattam népzenét is, az volt a legfőbb inspirációforrásom, az alapja mindennek. Ennek a hangzását is próbálom integrálni. Az a célom, hogy találjak egy olyan hangzást, amit többféle zenei közegbe bele tudok helyezni, mert sosem tudtam egyetlen műfajnál leragadni sem zenészként, sem hallgatóként; szeretem a határokat tágítgatni. Például nemrég a 134. Havizajon, Baracskai Zlatkóval játszottam először experimentális zajzenei közegben, és nagyon élveztem.

2010-ben kerültél a jazz-soul-hiphop színtérre. Van összefoglaló képed arról, hogy hogyan alakult az elmúlt majdnem másfél évtizedben?

Megvolt a normális evolúciója, mint minden szcénának: mindenki ment erre-arra, kipróbált dolgokat; vannak, akik elhagyták, vagy külföldre mentek, de esetleg onnan hazajárnak néha. Vannak, akik nagy nemzetközi sikereket értek el, mint a Jazzbois. Ez egy összetartó színtér: ismerjük egymást 15-18 éves korunk óta, és a legtöbben megmaradtunk ebben a körben, tudunk egymásról, néha játszunk is együtt. Sok új arc is feltűnt az alattunk lévő, huszonéves generációból, akik izgalmas dolgokat hoztak be.

A jazz-soul-hiphop mellé egy idő után bejöttek olyan műfajok, amik korábban nem igazán voltak jelen itthon, például az afrobeat a Mabon Dawud Republickal.

Az fontos mérföldkő volt a szcénának és nekünk is. Nekem a Felabration benne van a top 5 zenei élményemben… Egyesült ott a hiphopszcéna, hívtunk rappereket, énekeseket, itthoniakat, külföldieket; a mai napig sokan emlegetik a csapatból, hogy mennyire katartikus élmény volt. Reméljük, hogy nemsokára megint összeáll a projekt, de nehéz összerántani az egész társaságot.

Hogyan készülsz arra, amikor egy olyan műfajba vágsz bele, amit korábban nem játszottál? 

Nagyon sok zenehallgatással. Stílusilag fel kell venni a fonalat, hiszen nem lehet egy bebop-szólót rittyenteni egy afrobeat számba. Ahol pedig sok fúvós van, ott komoly csapatmunka a készülés. A Mabon Dawudban kialakítottunk egy jelrendszert, és egy „karmester” beintette a különböző témákat.

Mennyit szoktál interneten keresztül küldözgetve közreműködni zenékben? 

Mostanában a munkám nagyobb része ilyen. Kiépítettem otthon egy mini stúdiót, így külföldi szerzőtársaimmal tudunk pingpongozni a témákkal. Van, hogy úgy jelenik meg egy szám, hogy egyáltalán nem is találkoztunk, mint Dirg Gernerrel vagy Joe Armon-Jonesszal az Ezra Collective-ből.

Hogyan jött az együttműködés Дevával?

Az utolsó egy-két évben, mielőtt elment szünetre, játszottam élőben a Žagarral. Ez egybeesett azzal, hogy Dorina karrierje kezdett beindulni, Zságer Balázs menedzselésével, és az ő ötlete volt, hogy dolgozzunk együtt. Eleinte csak az élő formációban játszottam, aztán együtt írtuk a Bölcsőt, a következő lemezén pedig már több számban is szerepelni fogok.

Te a klubszíntérről jössz, nem csak a közönség nagysága, hanem egyfajta közösségiség értelmében is. Milyen érzés sokkal nagyobb színpadon zenélni?

Az utóbbi néhány évben léptem fel nagyszínpadokon, de már korábban például Hollandiában is játszottam nagyobb együttesekkel. A legtöbb esetben zenekari tag vagyok, így kényelmesebb a szerepem. Más lenne, ha főszerepben lennék, az biztosan jobban megterhelne.

A Facebookon az szerepel, hogy „Budapest / Berlin / Rotterdam”.

Rotterdamban öt évet éltem, az ottani Codarts egyetemre jártam jazz tanszakra, és a mai napig vannak projektek, akikkel dolgozom ott (például a Brintex Collective és a re:freshed Orchestra), illetve Berlinben is sokat vagyok. Budapesten van a székhelyem, de ebben a háromszögben mozgok a legtöbbet, és Európán belül máshová is eljutok.

2019-ben a OneBeat projekt keretében jártál az USA-ban. Ennek lett valami kifutása?

Jelenleg nincs, mert a saját projektemmel akarok foglalkozni. Ezen a rezidenciaprogramon egyébként én voltam az egyedüli európai; workshopokon vettünk részt, zenéket írtunk, aztán turnéztunk. Csodálatos élmény volt, sok kollaboráció született belőle, például az egyiptomi Mazaherrel. Izgalmas volt megtalálni a közös hangot mondjuk egy tanzániai vagy nepáli zenésszel. Abban is nagy inspiráció volt, hogy hogyan tudom a különböző zenei közegekbe beilleszteni a játékomat.

Most márciusban volt az első szólókoncerted.

Már többször is kerestek a Három Hollóból, de megijedtem: világéletemben zenekarokkal vagy DJ-kkel játszottam, mindig ott volt az a biztonságot nyújtó közeg, hogy más is van a színpadon. De végül elvállaltam, „lesz, ami lesz” alapon. Aztán a koncerten átszakad egy gát, és nagyon élveztem. Közben tervezek egy szólólemezt, ami egészen más lesz, elektronikusabb. Nagyon sok basszuszenét, illetve poliritmikus afrikai és más világzenét hallgatok, ezeket akarom összehozni. Remélem, ősszel vagy télen ki tud jönni az első kislemez. És más irányok is vannak; például a kurátorkodás. A 2022-es DAAD Gatheringen a nulladik napon az egyik színpad programját én rakhattam össze, és ennek lesz valamilyen folytatása. A DJ-zést az utóbbi években kezdtem el, az is új élmény; sok energiát ad, hogy egészen mást csinálok a színpadon, más részeit mozgatja meg az agyamnak.

Az ember azt hitte volna, hogy nem tudsz jobban felpörögni.

A time management sokáig nehezen ment; meg kellett tanulnom, hogy nem szabad túlvállalnom magam, és most már csak akkor mondok igent egy projektre, ha tényleg bele tudom rakni szívemet-lelkemet. Az utóbbi időben elég jól beállt az, hogy áprilistól októberig nagyon megnyomom, aztán októbertől áprilisig pihenek, figyelek magamra, egészségesen élek. Ez egyelőre egy jól működő rendszer. És ott van az is, hogy amikor új dolgokba ugrom bele, például ahogy most elkezdtem belemerülni a produceri munkákba, akkor elkap a flow, és igazából ez gerjeszti is az energiát. 

interjú: Rónai András
fotó: Őrsi András