Lemez gyorstár – 11. hét (mini lemezkritikák)

Ünnepi lemez gyorstárunk az elmúlt néhány nap legfontosabb albummegjelenéseiből válogat, a múlt héthez képest most jóval nagyobb nevű előadók jelentkeztek új albumokkal. Kate Nash ugyan még régebbi adósságunk volt és megtaláltuk az új John Talabotot is Jay Shepheard személyében, de Dave Grohl sztárparádés albuma, a Hurts második jelentkezése és pláne David Bowie új anyaga igazán ebbe a húzóneves kategóriába tartozik. Teszteltük továbbá a már korábban meghallgathatóvá tett új Devendra Banhart-lemezt, a Function vagy épp Paul Blackford új albumát is.

Jay Shepheard: Home & Garden

Kiadó: Retrofit

Megjelenés: 2013. február 25.

Stílus: hypno-groove

Kulcsdal: Two Much Love

Klasszikus diszkó, house, techno és hallgatós elektronikus zenei hangzáselemek újraforgatása, dallamos formában, mai kivitelezésben - nagyjából ez lehetne a Berlinben élő brit John Julian "Jay” Shepheard Retrofit nevű kiadójának küldetésnyilatkozata, ahogyan tulajdonképpen a label fejének első albumát is össze lehet foglalni ennyiben. Kicsit bővebben: punkfunk, cosmic disco, balearic house, deep funk, 80s szintik, 90s brit electronica (Orbital, Aphex Twin), oldschool detroiti dobgép hangok, éteri vokálok - ezek a fő összetevői a gondtalan elvágyódásra hangolt, a tudatunkat boldog belső utazásra ragadtató Home & Gardennek (de még egy igazi laza dzsesszfunk jam is került rá, a Zippin’). Hívhatnánk hypno-groove-nak Shepheard zenéjét, de ennél sokkal jobban megfogjuk a lényeget, ha azt mondjuk: tökéletes nyári szabadság zene, amely elröpít bennünket a medierráneumon át a trópusokig (a Beauty Sleeper egészen plasztikusan idézi meg, milyen egy forró dzsungelben töltött éjszaka), a lemezt záró felemelő piano house-os Two Much Love hallatán pedig legszívesebben azonnal egy idilli sugárzó napsütéses tengerpartra transzportálnánk magunkat. John Talabot extra eufória-fröccsel.

8/10

Forrai Krisztián

Kate Nash: Girl Talk

Kiadó: Have 10p Records/Fontana Records

Megjelenés: 2013. március 4.

Stílus: pop

Kulcsdal: Sister

Bár a cím elsőre azt sejtetné, hogy 15 számnyi lányos nyavalygásról lesz szó, de erre már a dögös hangzású albumnyitó Part Heart rácáfol. Kate Nash első saját kiadású albuma persze a későbbiekben tartogat számunkra éppen elég szívfájdalmat, de ez nem újdonság, hiszen már 2007-ben a Foundations idején akadtak gondjai a pasikkal. Viszont hat év távlatából készen áll, hogy visszavágjon: az akusztikus gitárt elektromosra cserélte, és ezzel a keményebb fegyverrel, na meg persze az ez idő alatt felgyülemlett dühvel indul csatába. Néhol ezt kicsit túlzásba is viszi, már-már feminista hangot üt meg, és ezt néhány lágyabb dallammal és kedvesebb énekkel – vagyis kicsit langyosabb dalokkal – igyekszik orvosolni. Ez a kettősség pedig az egész albumot végigkíséri, mintha nem tudná, hogyan is hozza pontosan a világ tudtára csalódottságát. És a kicsit túl hosszúra nyújtott játékidő mellett az album fő hibája pont ez a bizonytalanság. Az eklektikusra sikerült anyag azért bőven tartogat meglepetéseket (az egyik dalban még rappel is!), viszont Kate Nash előtt még mindig hosszú út áll, hogy megtalálja saját hangját és stílusát. De amíg ilyen szórakoztató tud lenni maga az utazás, talán jobb is, ha pár évig még nem ér célba.

8/10

Biczó Andrea

Function: Incubation

Kiadó: Ostgut Ton

Megjelenés: 2013. március 4.

Stílus: techno

Kulcsdal: Voiceprint (Reprise)

David Sumner egyike azon technolegendáknak, akik velünk vannak már közel két évtizede, mindazonáltal a szélesebb értelemben vett tömeg elismerésére mindmáig várnak. Az 1990-es évek közepétől ír zenéket; ezek közül a legismertebbek azok, amiket Regis-szel közösen szerzett a Sandwell District-projektjük során. Nyers, közvetlen technók, melyek elsősorban a bennük lakozó hatalmas energiával ragadják meg a hallgató figyelmét. A Sandwell District azonban idén mindenféle formában véget ér, ezért Sumner is próbál új utakon járni: Function alteregójával régóta ismert már, az Incubation mégis az első nagylemeze lesz. Az elmúlt évekhez képest ráadásul ez jelentősen más összeállítás. Az ambient hátterek színesek – ha nem is érik el a kozmikusság hatását, mindenképpen van bennük valami távolba vágyó, ismeretlen pszichedelikusság. Nem az erő vezérli a számokat, hanem a mérnöki szerkezetek és a szép narráció. Több ritmus nélküli átvezető is van (pl. Voiceprint, Counterpoint), illetve a hagyományos formák sem mindig a jól bevált megoldásokat követik, az Inter például már-már középtempó alatt készteti a fejünket fantáziálásra. Jól átgondolt, tartalmas album így az Incubation, az a fajta, amit kortalansága révén később is elő lehet venni, és újra lehet találni benne valami rejtettet, izgalmasat.

9/10

Velkei Zoltán

David Bowie: The Next Day

Kiadó: Columbia / Sony

Megjelenés: 2013. március 8.

Stílus: davidbowie

Kulcsdal: How Does The Grass Grow

Mindent tudunk már Bowie nagy csendben előkészített visszatéréséről, nem maradt más hátra csak a konklúzió, hogy érdemes volt-e erőlködnie. Nos, igen, feltétlenül. Már csak azért is, mert nagyszámú rajongói örültek, és örömet okozni jó. Nagyszámú rajongói pedig mindennek örülnek, még egy fáradt visszatérő kislemeznek (Where Are We Now?) is, pedig a lemez inkább energikus számokból áll - és döntően nagyon jó dalokról van szó. Nincs már divatdiktálás, se aktuális divatkövetés, van viszont egy hol a berlini időszakot, hol a nyolcvanas évek elejének poposabb Bowie-megszólalását idéző, hol úgy általában a rockosabb Bowie-soundot hozó masszív dalcsokor, ami összességében könnyedén veri az utolsó három, ezredfordulós albumot, sőt, ahhoz se kell nagyon bátornak lenni, hogy az elmúlt harminc év egyik legjobb Bowie-albumának nevezzük.

8/10

Dömötör Endre


BOWIE BERLINI PERIÓDUSÁRÓL ITT ÍRTUNK RÉSZLETESEN.

Hurts: Exile

Kiadó: RCA / Sony

Megjelenés: 2013. március 8.

Stílus: szinti-rádió-pop

Kulcsdal: Sandman

Az énekes Theo Hutchcraft és a zenész Adam Anderson nyolcvanas évekből táplálkozó duója a 2010-es, lassú, de annál tartósabb sikerű bemutatkozás (Happiness) után nehezen szülte a második albumot, de az Exile végül csak elkészült és továbbra is a Tears For Fears grand-popja nyújtja hozzá a fő hívószót. Nem is feltétlenül a konkrét hangzás, de a becélzott eszményi megszólalás tekintetében feltétlenül. Elsősorban szintikkel létrehozott középutas, nívós popzene uralkodik az Exile-on, mely egyszerre foghatja meg a Depeche Mode, vagy a Coldplay (sőt ezen az új lemezen már akár azt is mondhatni, hogy a Killers) felől érkezőket, ugyanakkor annak sem kell kényelmetlenül éreznie magát, ha Hurts-hallgatáson kapják, aki az indie-kredibilitását félti. A Hurts-dalok szándékosan nagyívűek, teátrálisak, hatásosságra törekvők, és ezen kritériumok nyilvánvalósága miatt mégcsak művinek sem nevezhetők. Az őszinteség bennük lüktet végig. Ha azonnali slágerek tekintetében visszafogottabb is a debütáláshoz képes ez a változatosabb anyag, a Volt fesztivál nyári Hurts-fellépésének szórakoztató faktorát az új dalok is tartani fogják. (A lemez meghallgatható itt.)

7/10

Dömötör Endre


A HURTS EGYIK SZIGETES KONCERTJE ELŐTT KAPTUK EL A DUÓT ÉS KÖTELEZTÜK ŐKET VÁLASZTÓS VÁLASZADÁSRA.

Devendra Banhart: Mala

Kiadó: Nonesuch Records

Megjelenés: 2013. március 11.

Stílus: szinti-folk-pop

Kulcsdal: Won’t You Come Over

Én tényleg nem vártam már semmit az új Devendra Banhart-lemeztől. A 2002 és 2005 között egyre jobb albumokat készítő, a homályos freak-folk kategóriába belepasszírozott venezuelai-amerikai hippitrubadúr zenéje a legutolsó két, túlságosan hosszú és túlságosan széteső lemezén (Smokey Rolls Down Thunder Canyon - 2007, What Will We Be - 2009) mintha beleállt a földbe. Eltelt négy év, néha csak arra kaptuk fel a fejünket, hogy éppen milyen hírességgel jár (Natalie Portmannel többek között), így félő volt, hogy örökre elveszik. Hát marha nagyot tévedtünk. Szerencsére. Az még hagyján, hogy végre ismét visszatért a rövidebb, lényegre törő, fülbemászó folkos dalokhoz, de egy váratlan húzással előkapta a rozoga szintit is, és olyan aranyos, vicces és koszos lo-fi hangokat csalt elő belőle, hogy én azonnal visszazártam a szívembe az elmúlt évek tévelygései után. És akkor még azt is gyorsan elmesélem, hogy a Your Fine Petting Duck (!) című dal második felében jegyesével, a szerb Ana Kras-szal karöltve németül énekel elektro-popos alapokra!

8/10

Soós Csaba

Dave Grohl: Sound City: Reel To Reel (filmzene)

Kiadó: RCA / Sony

Megjelenés: 2013. március 11.

Stílus: rock, kaliforniai pop

Kulcsdal: You Can't Fix This

Dave Grohl, a legkeményebben dolgozó rockzenész, éppen mai hírünkben is szerepelt, részben az általa rendezett Sound City című dokumentumfilm promóciója kapcsán, melynek filmzenelemeze, illetve pontosabban a filmhez kapcsolt lemeze a héten jelent meg. A Los Angeles-i Sound City Studios nevű hangstúdió 2011-es megszűnése után forgatott doksihoz Grohl felkereste a legendás stúdióban lemezt rögzített neves zenészeket, és akiket meg tudott nyerni, azokat bevette egy sztárparádés lemez megírásába és felvételébe is. Az analóg technikához legendásan ragaszkodó stúdió Neve típusú analóg keverőpultját Dave Grohl vette meg a bezárás után, saját, Studio 606 nevű stúdiójában beüzemelte és azon rögzítették ezt a nagyon kövéren szóló, változatos lemezt. A régi technika előtt tisztelgő anyagot Grohl nagynevű vendégeivel írta, sokszor nagyon rövid idő alatt (a Paul McCartneyvel és az egykori Nirvana-basszusgitárossal közös számot három óra alatt), ami azért hallatszik is. Kifogástalanul profi dalok, a lelkesedés is egyértelműen átjön belőlük, de az ihletettség csak nagyon ritkán. (A lemez meghallgatható itt.)

6/10

Dömötör Endre

Paul Blackford: Return Of The Bionic Bassline

Kiadó: Tudor Beats

Megjelenés: 2013. március 11.

Stílus: electro

Kulcsdal: Return Of The Bionic Bassline

A Tudor Beats kiadó sosem vallott szégyent, ha jó electróra vágyott az ember, és jó hallani, hogy 2013-ban is magabiztosan végzik a küldetésüket. A brit Paul Blackford felelős legújabb megjelenésükért: ő nem kezdő már, az elmúlt tíz évben több kiváló albumot és kislemezt jegyzett, számai állandó használatban vannak olyan nagyságok dj szettjeiben, mint Dave Clarke, DJ Stingray vagy Radioactive Man. A Return Of The Bionic Bassline című album a szerző utóbbi pár évére reflektál: könnyed drum and bass tempóra írt electrók cyberpunk szintikkel és megkerülhetetlen gépesítéssel. Ilyen egy igazi stílusgyakorlat a digitális dimenzióban, ráadásul a zenék ügyesen mellőzik azt a bonyolult tudományosságot, amit a zsáner legnagyobb koponyái sokszor képtelenek finomabbra hangolni.

9/10

Velkei Zoltán