Nate Dogg (1969–2011)

2011.03.16. 10:14, -recorder-

41 éves korában elhunyt az amerikai hiphop egyik legismertebb énekese, Nate Dogg, a nyugati parti rap egyik jeles figurája, a G-funk egyik úttörője. Nathaniel Dwayne Hale a kaliforniai Long Beach-ben született egy baptista lelkész fiaként, így már gyermekkora óta templomi gospel kórusban énekelt. Snoop Dogg és Warren G mellett ő volt a 213 nevű raptrió énekelni tudó harmadik tagja, és őt is Dr. Dre fedezte fel, aki 1992-es The Chronic albumára is meghívta, majd Death Row Records nevű lemezcéghez is leszerződtette. Nate Dogg 1994-ben lett nagy sztár a Warren G-vel közös Redulate című G-funk megaslágerrel, s bár a későbbiekben három saját stúdióalbuma is megjelent, igazi nagy sikereit továbbra is kollaborációkkal aratta: mintegy félszáz slágerlistás dalban volt hallható a hangja.
 
Fentebb már említett cimboráin kívül Nate Dogg olyan rapperek számaihoz szolgáltatta az énekrészeket, mint 2Pac, Eminem, Ludacris, Mos Def, Xzibit vagy 50 Cent (akivel közös száma, a 21 Questions még a Regulate-nál is nagyobb listavezető sláger lett 2003-ban). Nem tartozott a balhés figurái közé: 2002-ben ugyan volt egy rendőrségi ügye lőfegyver- és drogbirtoklásért, de azt is megúszta börtön nélkül. A hiphop/R&B mellett a gospelhez is hű maradt élete végéig, pár éve egy kórust is alakított Innate Parise néven. Az utóbbi években problémák voltak az egészségével, 2007-ben és 2008-ban is volt egy szélütése, amelyek következtében testének bal oldala lebénult, fizikoterápiás kezelésre volt szüksége. A múlt héten Warren G is utalt rá, hogy gondok vannak barátja egészségével. Nate Dogg március 15-én halt meg, halálának pontos okát az első jelentések még nem közölték.
 
(Recorder)

Warren G feat. Nate Dogg: Regulate (1994)

 

Dr. Dre feat. Snoop Dogg, Nate Dogg & Kurupt: The Next Episode (2000)

Ludacris feat. Nate Dogg: Area Codes (2001)

50 Cent feat. Nate Dogg: 21 questions (2003)

Eminem feat. Nate Dogg: Shake That (2005)

 

https://recorder.blog.hu/2011/03/16/nate_dogg_1969_2011
Nate Dogg (1969–2011)
süti beállítások módosítása