Az ember, aki király volt – Solomon Burke

2010.10.13. 07:59, -recorder-

2010. 10. 10. – vasárnap reggel, 70 éves korában az amszterdami repülőtéren elhunyt Solomon Burke, minden idők egyik legjobb soul énekese. Valószínűleg ő volt az egyetlen olyan gospel-R&B sztár a világon, aki a temetkezési bizniszben is utazott, de nem emiatt lett legenda. Ott volt, amikor a soul alapjait lerakták, és volt idő, amikor James Brownnal versengett a műfaj királyi címéért, sokat tanult tőle Otis Redding, hatással volt a Rolling Stonesra, Nick Hornby és Elvis Costello is rajongott érte. A hatvanas évek elmúltával leáldozott karrierje, de az új évezredben megint felfedezték, Grammy-díjat kapott és a Rock And Roll Hírességek Csarnokába is beválasztották. 21 gyermek és 90 unoka mellett jó pár maradandó kislemezt és egy-két emlékezetes albumot is hagyott maga után.
 
Solomon Burke 1940-ben született az egyik amerikai soul végvárban, Philadelphiában. A templom nevelte, gyerekként már prédikációkat tartott, kilencévesen vezető énekes volt a kórusban, tinédzserként gospel rádióműsort vezetett. Az ötvenes évek közepén az Apollo Recordsnál jött ki pár gospel, illetve R&B kislemeze, majd rövid ideig felhagyott a zenéléssel, hogy kitanulja a temetkezési szolgáltató szakmát… 1961-ben az Atlantic kiadónál kezdte újra: első ottani kislemeze, a Keep The Magic Going még megbukott, de a következő Just Out Of Reach (Of My Two Open Arms) beindította karrierjét. A dal Ray Charles hasonló próbálkozásait jó egy évvel megelőzve házasította a soult a countryval, hetedik lett az R&B listán és jól szerepelt a popmezőnyben is. A hatvanas években aztán Burke szállította rendesen a slágereket, olyan dalai voltak, mint az Otis Reddingnek mintát mutató Down In The Valley (1962), a Rolling Stones kedvencei közé számító Cry To Me (1962), a Jaggerék és Wilson Pickett által is feldolgozott Everybody Needs Somebody To Love (1964), vagy épp a londoni mod-R&B klubokban favorit Keep Lookin’ (1965).
 
Burke mélyen vallásos volt, de azért habzsolta az életet, a szép lányoknak különösen nem tudott ellenállni. „Fiatal voltam, jöttek a csajok minden szögből. Mindegyiket ugyan nem tudtam szeretni, de azért megpróbáltam” – nyilatkozta egyszer. Az aktuális feleségek (összesen ötször nősült meg) ezt annyira nem tolerálták, de a családi botrányokból is mindig jó szongok születtek. The Price című dala például akkor pattant ki a fejéből, amikor első felesége válókeresetét olvasgatta, egyetlen R&B No.1-ját, az 1965-ös Got To Get You Off My Mindot meg Dolores nevű asszonyának lelépése ihlette.
 
A hatvanas évek közepén James Brownnal küzdött a soul királyi címért, és riválisához hasonlóan ő is titulusokat aggatott magára. A Rock’N’Soul Királyának nevezte ki magát, és kicsit túl komolyan is vette a dolgot: egy időben kizárólag koronában és palástban volt hajlandó színpadra lépni. Ki tudja, talán az Úr büntette kevélysége miatt, vagy csak simán elvesztette a monyóját, mindenesetre Salamon király hamarosan kezdett kifogyni a slágerekből. Egy Nina Simone protest song feldolgozása (I Wish I Knew How It Would Feel To Be Free) volt az utolsó sikere az Atlanticnál 1968-ban, majd szakított a kiadóval.
 
Zűrös időszak következett. Ide-oda vándorolt, a Bell, az MGM, az ABC mellett a Chess Recordsnál is feltűnt, de a hetvenes évek már nem róla szólt. Elrobogott mellette a philly soul, a funk és a diszkó vonata is, Burke egyre kevésbé találta önmagát, 1974-es Music To Make Love By albumán Barry White akart lenni, de nagyon nem állt jól neki. Azért időnként, egy-egy szám erejéig sikerült összeszednie magát: a Cool Breeze című 1972-es blaxploitation filmhez írt betétdala, a Fight Back például teljesen hibátlan munka, 1978-ban pedig a Please Don't You Say Goodbye To Me kislemezzel még a listákra is visszajutott.
 
A nyolcvanas években ismét folyamatosan turnézott és adott ki lemezeket (1984-ben Soul Alive! címmel koncertalbuma is megjelent), de leginkább két sikerfilm kapcsán lehetett hallani róla. Az 1980-ban bemutatott The Blues Brothers és az 1987-es Dirty Dancing egyaránt használt Solomon Burke-betétdalt (az előbbi az Everybody Needs Somebody To Love-ot, az utóbbi a Cry To Me-t). A kilencvenes években sem kopott sokat a hangja, ezt hat stúdiólemezen is bizonyította, és még Nick Hornby 1995-ös Pop, Csajok, satöbbi kultuszregényében is felbukkant a neve, illetve Got To Get You Off To My Mind című slágere.
 
Az új évezredet megint lemezzel kezdte (The Commitment), majd 2001-ben beválasztották a Rock And Roll Hall Of Fame-be. Az igazi dicsőséget mégsem ez, hanem a 2002-es Don’t Give Up On Me album hozta meg neki. A független Fat Possum kiadónál megjelent lemezre olyan Burke-rajongók írtak dalokat, mint Van Morrison, Brian Wilson, Elvis Costello, Bob Dylan, Nick Lowe, Tom Waits és Dan Penn, még a hatvanas évek elejének nagy szerzőpárosa, a Mann-Weil duó is aktivizálta magát a kedvéért. Több szaklapnál az év lemeze lett, még Grammy-díjat is nyert a legjobb kortárs blues album kategóriában. Burke 2003-ben Jools Holland Later... című tévéshow-jában is szerepelt , ahol a régi szép időket igéző királyi fogadtatást kapott – vörös bársonnyal borított, koronás trónuson ülve, szolgákkal körülvéve énekelhette el legnagyobb dalait.
 
Solomon Burke reneszánsza haláláig kitartott, a Rolling Stones turnézni vitte, 2003-ban a holland DJ-producerrel, Junkie XL-lel kollaborált (Catch Up To My Step), 2004-ben az olasz Zuccheróval duettezett (Diavolo In Me / A Devil In Me), 2006-ban country világsztárokkal vette fel Nashville című albumát, két évvel későbbi lemezére, a Like A Fire-re pedig Ben Harper és Eric Clapton hoztak számokat. 2008-ban életében először fellépett Glastonburyben, a következő nyáron meg a WOMAD fesztiválon aratott sikert.
 
Váratlanul jött a vég. Idén már megjelent egy albuma Nothing's Impossible címmel, és egy másik is elkészült: a holland De Dijk együttessel rögzített Hold On Tight most októberben kerül a boltokba. Burke koncertezni repült Amszterdamba, ahol a halál érte – kedd esti fellépésére már elővételben elkelt minden jegy a Paradiso (azaz Mennyország) nevű koncertterembe. Programjában nem szerepelt az elmúlás, ő legalábbis nem tudott erről. A Mojo magazin épp a múlt hónapban megjelent számában közölt le egy Solomon Burke-miniinterjút. Az újságíró az életről és halálról is faggatta az énekest, ő meg így válaszolt: „Sosem bántam meg semmit, köszönök Istennek minden percet, minden másodpercet. Minden pillanat egy áldás, minden pillanat egy lecke. Nem fogok meghalni, nem tervezek ilyet, élni fogok… az életben és a boldogságban hiszek.” Ennek ellenére belement abba, hogy elmondja, hogyan akar az emberek emlékezetében megmaradni: „Azt szeretném, ha úgy gondolnának rám, mint aki azt mondta: mindig higgy, soha ne add föl önmagad és ne felejtsd el, hogy mindig kell valaki, akit szerethetsz!
 
Legyen hát úgy.
 
 
Fábián Titusz

 

http://www.thekingsolomonburke.com/
 

https://recorder.blog.hu/2010/10/13/solomon_burke
Az ember, aki király volt – Solomon Burke
süti beállítások módosítása