Filmrecorder. Nyolc magyar, aki Hollywoodból is látszik

2020.06.09. 17:50, vferi

header_39.jpg

Hollywood aranykora nem lett volna ugyanolyan a magyar filmesek nélkül. Aztán eltelt jó pár évtized úgy, hogy (néhány kivételtől eltekintve) nem igazán rúgtunk labdába az álomgyárban. Szerencsére ez változni látszik, kisebbfajta magyar reneszánsz van kialakulóban, érdemes tehát bemutatni azt a nyolc honfitársunkat, akik a legmagasabbra törnek Hollywoodban.

Mundruczó Kornél (rendező)

Hamarabb jutott róla eszünkbe Tarr Béla, mint Steven Spielberg, ezért sokáig abszurd elgondolásnak tűnt, hogy a nemzetközi filmfesztiválok sznobjai által méltányolt, kíméletlenül lehangoló drámákat készítő Mundruczó Kornél egyszer Hollywoodban köthet ki.

076_chl_082345.jpg

Aztán jött a Fehér Isten, ami a Saul fia feltűnéséig a legsikeresebb magyar film volt az amerikai mozikban, és a kétszáz valódi kutyát megmozgató részeket látva felvonták a szemöldöküket az amerikai producerek is. De Mundruczó nem bízott semmit a véletlenre, gyorsan összedobta még a Jupiter holdját, a maga hét-nyolc észbontóan látványos akciójelenetével, amitől már a szivar is kiesett a producerek szájából, és dörzsölni kezdték a tenyerüket, hogy ez a kimondhatatlan nevű magyar fickó kevesebb pénzből lenyűgözi a nézőket, mint amennyit Michael Bay lakókocsijának a berendezésére szoktak költeni.

Hamar bejelentették Mundruczó első hollywoodi rendezését, a Deeper című mélytengeri lélektani drámát az akkor már négyszeres Oscar-jelölt Bradley Cooperrel a főszerepben, majd nem sokkal később csatlakozott a projekthez Gal Gadot is, akinek ez lett volna a Wonder Woman utáni első filmje. Most így leírva ez túl szépnek tűnik, hogy igaz legyen, és végül szét is hullott a projekt, amiben közrejátszhatott, hogy a forgatókönyvet jegyző Max Landist épp ebben az időszakban rántotta a mélybe egy #metoo-botrány, de az is, hogy Cooper a Csillag születikkel annyira rákapott a rendezés ízére, hogy hamar csinálni akarta a következő saját filmjét.

Mundruczó nem nyalogatta sokáig a sebeit, csak úgy záporoztak az újabb potenciális hollywoodi projektjei. Előbb egy robotos zombifilmjét (Inherit The Earth) jelentették be, aztán arról volt szó, hogy az Elefántembert fogja remake-elni, majd végül a Pieces of a Woman című drámáról szóltak a hírek, amit az élettársa, Wéber Kata írt, és amit Mundruczó korábban Lengyelországban már megrendezett színházi előadásként. Végül ez utóbbi lett a nyerő, és még pont a koronavírus-járvány kitörése előtt sikerült is leforgatni a filmet, ami arról szól, hogy hogyan dolgozza fel egy fiatal nő azt a traumát, hogy egy tragikus kimenetelű otthoni szülés közben meghalt a gyereke.

Brutálerős lett a Pieces of a Woman szereposztása. Itt van a The Crown első két évadának Margaret hercegnőjeként feltűnő, azóta Mission: Impossible-filmben is bizonyító Vanessa Kirby, a mostanában többedvirágzását élő Shia LaBeouf, a Robert Pattinson öccseként a Jólétben nagyot játszó Benny Safdie, az Utódlás Shivje, Sarah Snook, a nagyszájú szőke stand-upos Iliza Schlesinger, az isteni Molly Parker a Deadwoodból, illetve a 87 éves legenda, Ellen Burstyn (Alice már nem lakik itt, Az ördögűző) is. 

white-god-6.jpg
Wéber Kata és Mundruczó Kornél a Fehér Isten forgatásán

 

És Mundruczó nem áll meg. Az említett két filmen kívül megvalósítás alatt van egy pornós közegben játszódó tévésorozat, amit Magyarországon forgatnának angol nyelven, illetve nem lehet sokáig halogatni a rendező legnagyobb szerelemprojektjét sem, A Jég című monumentális Szorokin-regénytrilógia minisorozatos feldolgozását, mert a könyv jogait csak limitált időre vásárolta meg.

+ + +

Röhrig Géza (színész)

Próbálkozott boldog-boldogtalan, de mégsem Fenyő Iván vagy Oroszlán Szonja lett az első magyar emberemlékezet óta, aki színészként észlelhető módon befutott Hollywoodban. Hanem egy 50 év körüli, négygyermekes hullamosó, aki a Saul fia főszerepében olyan lebilincselő alakítást nyújtott, hogy senki nem lepődött volna meg, ha begyűjt érte egy legjobb színész Oscar-jelölést is.

063_508828358.jpg

Kellett a szerencse is mindehhez. Nemes Jeles László először a Piafban is feltűnt francia színészt, Pascal Greggoryt szemelte ki Saulnak, de felmerültek olyan merész ötletek is, hogy Daniel Day-Lewist kéne megkörnyékezni egy ajánlattal. Mindkét irány zsákutcának bizonyult, és ekkor jutott a rendező eszébe Röhrig, akit korábban egy másik szerepre castingolt. És milyen jól döntött! Röhrig konok eltökéltsége és átható tekintete nélkül már el sem tudjuk képzelni az Oscar-nyertes magyar filmet.

Egy darabig úgy tűnt, hogy Röhrig - aki a díjszezon közben nem győzte hangsúlyozni, mennyire nevetségesnek és abszurdnak tartja a showbusiness világát - a Saul diadalmenete után maga mögött hagyja a reflektorfényt. Kiadott egy verseskötetet, visszatért a polgári foglalkozásához, de aztán pár évvel később sorban elvállalt egy fél tucat filmszerepet.

Hamar bebizonyosodott, hogy Röhrig egyszerűen képtelen hamis lenni a kamera előtt: hiteles volt kétségbeesett kántorként Matthew Broderick oldalán a Porrá (To Dust) című dramedyben, de a pantominos Marcel Marceau (Jesse Eisenberg) unokabátyjaként is a Resistance-ben, a szexi oldalát pedig a The Chaperone című kosztümös filmben tudta megvillantani, ahol a Downton Abbey-ből ismert Elizabeth McGovernnel melegedett össze.

elizabeth-mcgovern-and-geza-rohrig-in-the-chaperone-photo-by-barry-wetcher-courtesy-of-pbs-distribution.jpg
Elizabeth McGovern és Röhrig Géza a The Chaperone című filmben

 

Már ez is több babér, mint amennyi magyar színésznek Amerikában évtizedek oda termett, de csak ezután jött az igazi szenzáció: Röhrig kapta a főszerepet Hollywood rejtőzködő zsenijének, Terrence Malicknek az új opuszában (The Last Planet), amiben nem mást fog játszani, mint Jézus Krisztust. A film időközben le is forgott izlandi és olaszországi helyszíneken, és feltehetően az egyik A listás őszi filmfesztiválon találkozunk majd vele. Röhriget pedig a jó Isten sem menti meg attól, hogy hosszú és változatos színészi karrierje legyen Hollywoodban.

+ + +

Rév Marcell (operatőr)

Eddig kétszer fényképezte magyar ember Al Pacinót: Zsigmond Vilmos az 1973-as Madárijesztőben és Rév Marcell a 2018-as Paternóban. Ahhoz, hogy ez összejöjjön, kellett a Fehér Isten, ami Rév egyik első játékfilmes operatőri munkája volt.

white-god-3.jpg

Mundruczó kutyás horrorját látta a fiatal amerikai rendező, Sam Levinson is, akinek annyira bejöttek a film vizuális megoldásai, hogy elhívta Révet a Gyilkos nemzedék (Assassination Nation) című erőszakos tiniszatírájának fényképezésére. A forgatásra kilátogatott Levinson híres rendező apja, Barry, aki olyan filmeket jegyez, mint az Esőember és a Jó reggelt, Vietnám!, és később ő is a magyar sráccal vetette fel a következő filmjét, a már említett Paternót (az Al Pacinóval közös munkáról ebben az interjúnkban mesélt részletesen Rév).

al_marc_1.jpg
Rév Marcell (sapkában) és Al Pacino (újsággal a kezében) a Paterno forgatásán

 

A Gyilkos nemzedék rekordnagyságú összegért kelt el a Sundance filmfesztiválon 2018 elején, nagy durranásra számított a forgalmazó, de amikor ősszel a mozikba került, teljesen hidegen hagyta a közönséget. Nem így Sam Levinson és Rév Marcell következő közös munkája, a szintén gimis közegben játszódó HBO-sorozat, az Eufória (Euphoria), ami a Csernobil mellett a tavalyi év másik legnagyobb hatású tévésorozata volt. Képes volt kitűnni az iszonyatos sorozatdömpingből, és beszédtémává válni jó pár hétre a világon mindenütt.

rev_marcival_online_1.jpg
Rév Marcell (kamera mögött) és Zendaya az Eufória című sorozat forgatásán

 

Amíg a konzervatívabb képi világú Paternóban vissza kellett fognia magát, addig az Eufóriában Rév teljesen szabadjára engedhette a fantáziáját: gyakorlatilag minden beállítása egyedi és virtuóz, de sosem öncélúan, mindig az adott jelenetet szolgálva. Csak az első négy részt fényképezte ő (mert aztán el kellett mennie felvenni Enyedi Ildikó nagyszabású kosztümös románcát, A feleségem történetét), de ennyi is elég volt arra, hogy nagyon erős alapokat rakjon le: az már a filmtörténészek dolga lesz kibogozni, hogy Rév tökéletesen jelenítette meg a Z generáció életének vizuális elemeit vagy ő maga teremtette meg azokat.

Annyi biztos, hogy vizuális forradalmat indított az Eufória (na, és persze sminkforradalmat), és a kiapadhatatlan képzelőerejű Rév Marcellt ismerve a második évadban (amit már pont kezdtek volna forgatni, amikor kitört a járvány) minden eddiginél cifrább dolgokat fogunk majd látni tőle.

- - -

Regisztrálj most az HBO GO-ra, és hét napig ingyen nézhetsz több ezer órányi filmet és sorozatot, köztük az Eufória összes részét, a Paternót, a Jupiter holdját, vagy a Porrá című filmet!

- - -

Deák Kristóf (rendező)

Egyik nap még szívhez szóló e-mailekkel próbálta felhívni a magyar újságírók figyelmét Mindenki című első kisfilmje tévés premierjére, egy évvel később már Oscar-díjas rendezőként képviselte az egyik legnagyobb hollywoodi ügynökség, és első amerikai filmtervéről számolt be a Deadline. Nagyot fordult a világ Deák Kristóffal.

16865103_10155165361107022_2707336159653778002_n_1.jpg

Andy Vajna azt tanácsolta neki, hogy addig üsse a vasat, amíg meleg, fészkelje be magát Hollywoodban, a Filmalap később is tárt karokkal fogja várni. Deák Kristóf így is tett, az Oscar után több mint fél évet töltött odakint, ismerkedett a rendszerrel, hogy milyen filmek tudnak megvalósulni, és mikre legyintenek.

Két projektje van mozgásban. Az egyik a kínai gyerekasztronautákat képző központba érkező, speciális képességű kisfiúról szóló Cosmic című Frank Cottrell Boyce-regény adaptációja, amit már körbe is vittek a stúdióknak, begyűjtötték a megjegyzéseket, és most egy még nagyobb és még hollywoodibb dolgot próbálnak faragni ebből az elég monumentális, mégis nagyon angol alapanyagból.

A másik filmterve egy idősek otthonában játszódó sztori, amiben sok legendás, hetvenes-nyolcvanas éveiben járó színész jutalomjátékát nézhetnénk. Van ehhez egy Oscar-jelölt forgatókönyvíró által írt nagyon erős könyv, amivel el kell érni minél több szóba jöhető színészt, akik viszont rengeteg ajánlatot kapnak, ezért sok idő, amíg válasz jön tőlük.

Pályázott már olyan munkákra, amiket végül nem ő kapott, és folyamatosan jönnek az ajánlatok, általában gyerek- vagy női főszereplős, szívmelengető anyagokkal keresik meg. Nem feltétlenül akar játékfilmet csinálni, nyitott a tévés világ felé is. Első körben egy pilotot szeretne megcsípni, mert az nagyobb presztízsű dolog, mint egy epizódot rendezni egy már futó sorozatból. De az utóbbitól sem zárkózik el. A kedvenc regényéből (Kurt Vonnegut: Macskabölcső) hamarosan készülő sorozatból például nagyon szívesen rendezne egy akárhányadik részt is.

000_m41cg.jpg

Közben az itthoni dolgokat sem hanyagolta el. Rendezett egy egész estés tévéfilmet (Foglyok) és nemrég kapott jelentős támogatást a Nemzeti Filmintézettől az első mozifilmjére (Az unoka), úgyhogy a következő időszakban erre fog koncentrálni.

+ + +

Erdély Mátyás (operatőr)

A Saul fia minden létező díjat besöpört, de a filmet fényképező Erdély Mátyás akkor lehetett teljesen biztos abban, hogy korszakalkotót tett le az asztalra, amikor a Trónok harca utolsó részének forgatókönyvében az az instrukció szerepelt, hogy “Saul fia-stílusban követi a kamera”.

010_a7a15335_355.jpg

Erdélynek szerencsésen indult a pályája itthon. Egyből felvették a Színművészetire, 23 évesen már egy nagy becsben tartott film (Macerás ügyek) operatőre volt, de ő még többre vágyott, és minden követ megmozgatva kiment Los Angelesbe tanulni a patinás AFI operatőr szakára. A kétéves kurzus elvégzése után épp csak elkezdte bontogatni a szárnyait Amerikában, amikor kapott egy visszautasíthatatlan ajánlatot Mundruczó Kornéltól, és ebből az együttműködésből olyan filmek születtek, mint A Frankenstein-terv és a Delta.

Ez utóbbit látta Cannes-ban a mexikói rendező, Gerardo Naranjo, és évekkel később is eszébe jutottak Erdély képei, amikor operatőrt keresett a Miss Bala című filmjéhez. Amikor megjelent az e-mail a mexikói ajánlattal Erdély inboxában, először azt hitte, valamelyik haverja szórakozik vele, de pár héttel később már jetlagtől kótyagosan ismerkedett a helyszínekkel a világ másik felén.

A 2011-es Miss Balában már ott van az a hangsúlyosan szubjektív képi megközelítés, amitől négy évvel később a Saul fiában mindenki eldobta az agyát, csak Sonderkommandós helyett egy mexikói szépségkirálynőre tapad a kamera, a háttérben pedig az auschwitzi halálgyár helyett a tijuanai drogkartellek világa sejlik fel. A Miss Bala virtuóz megoldásaira felfigyeltek Amerikában is, például a Martha Marcy May Marlene rendezője, Sean Durkin, aki elhívta Erdélyt előbb egy minisorozatot (Southcliffe) fényképezni, majd egy filmet (James White), amiben a Szex és New York Mirandája, Cynthia Nixon haldoklott.

A Saul fia elképesztő sikere után persze futottak be hollywoodi ajánlatok, de Erdély nem akart csak úgy bármit elvállalni, várta azt az izgalmas projektet, ahol a rendezővel szorosan együttműködve létrehozhatnak valami igazán különlegeset. Ilyen nem jött, úgyhogy két évig nem forgatott semmit, majd Nemes Jeles második filmjét, a Napszálltát fényképezte, aztán pedig Sean Durkin családi drámáját, a Jude Law főszereplésével készült The Nest-et.

+ + +

Antal Nimród (rendező)

Évtizedek óta az egyetlen magyar rendező, aki hollywoodi karriert tudott építeni. Egyre komolyabb lehetőségekhez jutott, két feszes kis thriller (Elhagyott szoba, A szállítmány) után rábízták a Ragadozók-franchise új epizódját. Az első három kinti filmje tisztes bevételt hozott, viszont a negyedik, a Metallica együttes felkérésére (és pénzéből) készült koncertfilm/posztapokaliptikus thriller hibrid gigantikusat bukott. Ez hét évvel ezelőtt volt, azóta nem rendezett hollywoodi mozifilmet.

a_viszkis_screenshot_20171018160733_1_original.jpg
Matt Dillon és Antal Nimród A szállítmány című film forgatásán

 

Andy Vajna nagy nehezen hazacsábította, és minden támogatást megadott neki A Viszkis-hez, ami Antal első olyan filmje volt, aminek a forgatókönyvét egyedül írta. A Viszkis szép sikert aratott, de nem robbantotta le a csillagokat úgy az égről, ahogy azt Vajna várta (a fél évvel korábban bemutatott Kincsem nézettségétől például jócskán elmaradt).

A később a kultúrharc kereszttüzébe került Hunyadi-film (Az utolsó bástya) megrendezését neki ajánlották fel először, de ő nem kért a megtiszteltetésből, inkább visszament Amerikába, hogy megpróbálja megvalósítani élete álmát: szerzői filmet csinálni Hollywoodban. "Szívem szerint csak azt rendezném, amit én írok” - nyilatkozta nemrég.

Az idők során megírt hat forgatókönyvet, és amíg valamelyikre finanszírozót talál, tévés munkákkal tartja készenlétben magát. Két M. Night Shyamalan-közeli sorozatba (Wayward Pines, Servant) rendezett epizódokat, és idén márciusban kezdte volna a munkát egy nagyon népszerű Netflix-szériában, amikor beütött a víruspara. Az interjúban, amiben erről beszélt, nem mondta ki a sorozat címét, de minden jel arra mutat, hogy Antal Nimród a Stranger Things negyedik évadának két részét fogja rendezni legközelebb.

+ + +

Pados Gyula (operatőr) 

2018 januárjában volt mit ünnepelni Pados Gyulának. A hónap utolsó hétvégéjén az a rendkívüli helyzet állt elő, hogy az amerikai box office lista első ÉS második helyén is olyan szuperprodukció állt, amit a magyar operatőr fényképezett (Az útvesztő: Halálkúra és a Jumanji: Vár a dzsungel).

pados.jpg

Itthon a két legismertebb munkája a Kontroll és a Sorstalanság volt, az első nagyszabású hollywoodi filmje pedig az Elemi ösztön 2, ami ígéretes projektnek tűnhetett, amikor elvállalta, vagy legalábbis azt senki nem tudta volna megmondani előre, hogy egy olyan minden ízében rettenetes katasztrófa lesz, amilyen lett.

Miután túl volt a nehezén, fényképezte Meryl Streepet, Claire Danest és Glenn Close-t az Estében, Keira Knightley-t és Ralph Fiennes-t A hercegnőben, majd amikor Antal Nimród már felküzdötte magát annyira a ranglétrán, hogy ő választhatta meg az operatőrét, Padossal csinálta meg a Ragadozókat és a Metallica-filmet is.

A Jumanji folytatását is ő vette fel, Az útvesztőnek meg az előző részét, tehát Pados Gyula azzal büszkélkedhet, hogy a legutóbbi négy filmje összesen több mint 2,3 milliárd dollárt hozott. Bizonyos szempontból ő most a legsikeresebb magyar ember Hollywoodban.

+ + +

Nemes Jeles László (rendező)

Az egy dolog, hogy a Saul fia minden idők legelismertebb és legsikeresebb magyar filmje, de nemzetközi szinten is szökőévente egyszer bukkan fel olyan film, ami ennyire parádés kört fut be. A 2015-ös cannes-i filmfesztiválra totál ismeretlen elsőfilmes kelet-európai rendezőként érkezett Nemes Jeles László, hogy aztán a Saul fia világpremierje után nem sokkal már Oscar-éllovasként és az aktuálisan legmenőbb auteurként ünnepelje az angolszász filmes sajtó.

88o_portraits_foreign_nemes_0460.jpeg

Hollywood istenségei is hamar maguk közé fogadták: Spielberg megköszönte neki a filmet, Scorsese a házába invitálta háromórás beszélgetésre, Cate Blanchett és Harrison Ford a kezét markolászva zengett ódákat a Saulról, a Coen testvérek segítették jótanácsokkal, a celluloidmániás brigád Tarantinótól kezdve Christopher Nolanen keresztül Wes és Paul Thomas Andersonig pedig egytől egyig megörült az ifjú titánnak, aki minden nyilatkozatában harcosan kikelt a digitális esztétika ellen.

20160117harrison-ford-es-nemes-jeles.jpg
Harrison Ford és Nemes Jeles László a 2016-os Golden Globe-díjkiosztó után

 

Szirénhangok szólogatták Hollywoodból, ajánlottak fel neki horrort, sci-fit, zombifilmet és persze mindent, ami nácikkal és a holokauszttal kapcsolatos, de ő ellenállt, és egy olyan magyar projektet választott második filmként, amin már a Saul fia előtt elkezdett dolgozni. A Napszállta körülbelül tizedakkorát szólt, mint a Saul, nem növelte igazából Nemes Jeles ázsióját, viszont nem is csökkentette azt. (Olvasd el az interjúnkat Nemes Jeles Lászlóval!)

Mostanában kell majd meghoznia a döntést, hogy hogyan tovább, és ez nem lesz könnyű. A szintén az első filmjével Oscar-díjat nyert Florian Henckel von Donnersmarck az elrettentő példa, aki a nagyszerű A mások élete után négy évvel egy gigasztárokkal súlyosbított tucatfilmmel (Az utazó) égette le magát Hollywoodban, hogy aztán hazasomfordáljon Németországba.

De nem minden egyéni látásmódú európai rendező sül fel az álomgyárban. Ott van például a görög Jorgosz Lantimosz, aki amerikai filmjeiben (A homár, A kedvenc) semmit nem adott fel abból az abszurd, éjfekete humorból és mérhetetlen pesszimizmusból, ami az otthoni munkáit jellemezte. Vagy a dán Nicolas Winding Refn (Drive), aki legutóbb olyan minisorozatot (Too Old To Die Young) csinált az Amazonnak, amire még Tarr Béla is azt mondaná, hogy hát ez egy kicsit lassú.

Nemes Jeles többször nyilatkozta, hogy a harmadik filmje angol nyelvű lesz, hogy pontosan mi, az még nem dőlt el, de gyerekkori álma, hogy feldolgozza A Gyűrűk Urát (gyűlölte a Peter Jackson-féle verziót), említette azt is, hogy szívesen csinálna musicalt, illetve nem egyszer beszélt egy Vesztegzár a Grand Hotelben-típusú, sokszereplős, soknyelvű komédiáról is. A legcélravezetőbb talán az lenne, ha szövetkezne egy nagynevű, de jó ízlésű sztárral (mint Lantimosz Colin Farrell-lel, vagy Winding Refn Ryan Goslinggal), úgy esetleg fájdalommentesebb lehetne a hollywoodi szüzesség elvesztése.

Ha kedvet kaptál A Viszkishez, a Napszálltához vagy A kedvenchez, akkor egy gyors regisztráció után már nézheted is őket az HBO GO-n, amit most  hét napig ingyen használhatsz!

szerző: Varga Ferenc

https://recorder.blog.hu/2020/06/09/nyolc_magyar_aki_hollywoodbol_is_latszik
Filmrecorder. Nyolc magyar, aki Hollywoodból is látszik
süti beállítások módosítása