48 évesen elhunyt Jóhann Jóhannsson izlandi zeneszerző

2018.02.11. 07:00, RRRecorder

johannsson_2016_04_cf052697_1-900x675.jpg

Jóhann Jóhannsson két Oscar-jelölést is kapott a klasszikus hangszereket és elektronikát alkalmazó filmzenéiért, több szólólemeze megjelent, számos együttműködésben vett részt, főként underground zenészekkel.

48 évesen, egyelőre nyilvánosságra nem hozott okból elhunyt Jóhann Jóhannsson izlandi, később Berlinben élő zeneszerző. Zenei pályáját indie együttesekben kezdte, a Brian Eno Obscure Recordsán megjelent lemezek hatására mozdult el az érdeklődése a minimalista, ambientes struktúrák és a klasszikus zenei hangszerek irányába. Ezeket gyakran elektronikával kombinálta, manipulálta; célja az volt, hogy e kettő zökkenőmentesen működjön együtt.

A KORTÁRS KLASSZIKUS ZENE POPSZTÁRJAI

2002-es Englabörn című szólóalbumával már komoly kritikai sikert aratott, lemezei, filmzenéi és együttműködései révén egyre többen ismerték meg. A szélesebb ismertséget a filmzenék hozták meg neki. Denis Villeneuve rendezővel a Fogságban (2013) című filmen dolgozott együtt először, majd felkérte a Sicario (2015) és az Érkezés (2016) zenéjének megírására is. A Villeneuve által rendezett Szárnyas fejvadász 2049-en is ő kezdett dolgozni, majd kilépett a munkából; a rendező szerint csak annyi történt, hogy más irányba fordult a film, és vangelisesebb zenére volt szükség.

A Sicarióért, a megelőző évben pedig a Stephen Hawkingról szóló A mindenség elmélete zenéjéért Oscarra jelölték; utóbbiért Golden Globe-díjat kapott. Dolgozott még egyebek közt Darren Aronofsky anyám!-ján; idén három filmet mutatnak be, amiben a zenéje hallható (Mandy, The Mercy, Mary Magdalene).

Közben több szólólemezt kiadott (a 2016-os Orphée volt az utolsó, a Deutsche Grammophonnál), és számos együttműködésben vett részt. Még Izlandon az interdiszciplináris művészeti együttműködéseket támogató Kitchen Motors alapítója volt; később különböző alkotókkal dolgozott együtt, mint Marc Almond, Barry Adamson, Tim Hecker, Jaki Liebezeit, Pan Sonic, Stephen O'Malley. Tagja volt az Apparat Organ Quartetnek is.

https://recorder.blog.hu/2018/02/11/48_evesen_elhunyt_johann_johannsson_izlandi_zeneszerzo
48 évesen elhunyt Jóhann Jóhannsson izlandi zeneszerző
süti beállítások módosítása